Camy492

Szociális és állampolgári kompetencia

A szocializációs folyamat során az egyén beépül a társadalomba, társas viszonyokat alakít ki, alkalmazkodik a társadalmi normákhoz és a kulturális jelenségekhez.

A szocializáció elsődleges színtere a család, ahol az egyén a szüleitől, testvéreitől, rokonaitól sajátítja el a normákat és értékrendszert. További színterek még az óvoda, iskola továbbá az intézményeken belüli saját életkorú társak játszanak fontos szerepet az egyén fejlődésében. (Andorka, 2006).

A szociális kompetenciát Nagy József (2003) úgy foglalja össze, mint „olyan szociális ismeretek, motívumok, képességek és készségek rendszerének tekinti, amely elősegíti a szociális viselkedést.”

A Nemzeti Alaptanterv elsődleges célként jelöli meg ennél a kompetenciaterületnél, hogy az egyén sikeresen boldoguljon szűkebb és tágabb környezetében is. „A személyes, értékalapú, személyek és kultúrák közötti párbeszédre nyitott szociális és állampolgári kompetenciák a harmonikus életvitel, valamint a közösségi beilleszkedés feltételei.”(NAT, 2012).

Ennek megfelelően a kompetencia fejlesztése során lehetővé kell tenni, hogy miközben az adott személy megismeri és megérti a társadalmi folyamatokat, struktúrákat és a demokrácia jellemzőit, fontos hogy elősegítsük és motiváljuk az egyént e tudástartalmak aktív használatára saját társadalmában. Egy másik kiemelt része a közösségi tevékenységek végzése mellett az egyén életében felmerülő problémák és döntéshelyzetek kritikus és kreatív elemzése, továbbá az esetleges tárgyalópartnerekkel szembeni empátia gyakorlása és a vitás problémákban a kompromisszumra törekvés. A fő cél ennek alapján a proszociális viselkedés kialakítása, megszilárdítása és az antiszociális magatartásmód megjelenésének megakadályozása.