Szerkesztő:Katácska/próbalap

Szeder Fábián-díj szerkesztés

A Szeder Fábián díjat 2013-ban alapították. Szeder Fábián János híres polihisztorról, a magyar nyelv művelőjéről, és a Palócság első kutatójáról elnevezett kitüntetést annak az egyénnek, megosztott díj esetében személyeknek– legfeljebb 3 főnek –, csoportnak, közösségnek kívánja évről évre megítélni, akit/akiket a Palóc kultúra-, hagyomány-, érték őrzésében a legjelentősebb képviselőjének tekint a Szervező Bizottság. [1] 2015-ig három díjazott részesült a díj odaítélésében, a 2016-os évtől kezdve a díj több kategóriában (életműdíj, alkotói díj, Palóc közösségért díj, Palócföld fiatal alkotója díj, Ifjú tehetség díj) került kiosztásra.

Díjazottak: szerkesztés

2013:

2015:

  • Dikácz Zsuzsanna,(az Ipolyszalkai Tájház vezetője) [3]
  • Faludiné Molnár Gabriella (az Egri Csillagok Népdalkör vezetője) [4]
  • Szabó János (a Nógrád Táncegyüttes vezetője) [5]

2016:

Szeder Fábián Életműdíj: szerkesztés

  • Prof.Dr. Füst Antal DSc.( címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora, író publicista)[1]
  • Duray Miklós Életműdíj,(szlovákiai magyar politikus, író és egyetemi tanár. Eredeti foglalkozása szerint geológus)Duray Miklós
  • Toldi István (vajdasági magyar mesemondó, a Magyar Kultúra Lovagja, Palócország örökös mesemondója, a Népművészet Mestere)[6]

Szeder Fábián Alkotói díj: szerkesztés

  • Pethőné Szabó Piroska (népművész, népi iparművész)[7]
  • Bocsi Éva (kézműves, Remek-díjas, népviseleti babakészítő, népi iparművész)[8]

Szeder Fábián Palóc Közösségért díj: szerkesztés

  • Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Kupuszina[9]
  • Tormay Cecil Irodalmi és Történelmi Társaság, Balassagyarmat [10]

Szeder Fábián Fiatal Közösségépítője díj: szerkesztés

  • Beke Beáta (MKP Rozsnyói Járási alelnöke)[11]
  • Ladóczki Vilmos (néprajzi gyűjtő)[12]

Szeder Fábián Ifjú Tehetség díj: szerkesztés

  • Haraszti Julcsi és Haraszti Marcsi, Bátonyterenye, Maconka (népdalénekesek 2015 év Föl Szállott a Páva gyermekkategóriás győztesei)[13]

Források szerkesztés

http://duray.sk/2016/08/szeder-fabian-eletmudij/

http://felvidek.ma/2016/08/felvidekieket-is-dijaztak-a-iv-paloc-vilagtalalkozon-ismertetjuk-a-neveket/

http://museum.breuerpress.com/2015/08/25/szeder-fabian-dij-az-egri-csillagok-nepdalkor-vezetojenek-1440515889

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Szeder Fábián János

Jegyzetek szerkesztés

  1. Szeder Fábián-díj | IV. Palóc Világtalálkozó – 2016. augusztus 5-6-7. (magyar nyelven). palocvilagtalalkozo.hu. (Hozzáférés: 2017. március 21.)
  2. Pál István (pásztor)
  3. http://tajhazipolyszalka.sk/ (hu-HU nyelven). tajhazipolyszalka.sk. (Hozzáférés: 2017. március 23.)
  4. EGRI CSILLAGOK NÉPDALKÖR | Egri Kulturális és Művészeti Központ (magyar nyelven). ekmk.eu. (Hozzáférés: 2017. március 23.)
  5. Nógrád Táncegyüttes - Hivatalos Weboldala (hu-HU nyelven). www.nogradtanc.hu. (Hozzáférés: 2017. március 23.)
  6. Kupuszina honlapja | Toldi István mesemondó a Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesült. www.kupusina.org. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  7. Administrator: Pethőné Szabó Piroska (angol nyelven). www.palocportekak.hu. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  8. Bocsi Éva kézműves (eng nyelven). www.palocut.hu. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  9. Kupuszina honlapja | Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. www.kupusina.org. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  10. Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság /Balassagyarmat/. www.legbatrabbvaros.hu. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  11. 25 - Beke Beáta, a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának tagja (1 285) :: Üdvözöljük a Csemadok honlapján! (magyar nyelven). www.csemadok-hu.eu. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  12. Szívvel, lélekkel gyűjtögetve! Beszélgetés Ladóczki Vilmos gyűjtővel nemcsak a gyűjtésről | Körkép.sk (hu-HU nyelven). www.korkep.sk. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  13. 3100.hu | A Haraszti-ikrek nyerték a Fölszállott a páva gyerekkiadását az énekesek között (magyar nyelven). 3100.hu. (Hozzáférés: 2017. március 26.)