A Badfinger egy walesi rockegyüttes volt, amelyet 1961-ben alapítottak Swansea-ben, the Iveys néven. Az együttes nevét 1969-ben változtatták Badfingerre, utalásként a Beatles 1967-es "With a Little Help from My Friends" című dalának korai munkacímére ("Bad Finger Boogie"). Az 1970-es évek power pop műfajára gyakorolt hatásáról ismert. Becslések szerint a zenekar 14 millió lemezt adott el. Nagy sikerű száma volt a Without You, [1] amelyet több előadó is feldolgozott.

Története

szerkesztés

1968 és 1973 között az együttes 5 albumot adott ki az Apple Records-nál és sokat turnézott. Miután az Apple Records zavaros körülmények között megszűnt a The Beatles feloszlása után, a Badfinger együttes Stan Polley [2] menedzserrel kötött szerződést. A csaló Polley azonban kisemmizte a bandát, akik annak ellenére váltak nincstelenné, hogy több slágert is köszönhet nekik a világ.

Világsiker - másoknak

szerkesztés

Az együttes Without You című dalát Harry Nilsson amerikai énekes-dalszerző vitte később sikerre; 1973-ban Grammy-díjat is kapott érte. Sikere még a dal szerzőinek személyét is elhomályosította; sokan Nilsson szerzeményének tartották ezt a dalt.

1994-ben Mariah Carey is megjelentette a dal feldolgozását. Ugyanakkor néhány nappal azután, hogy Ham és Evans szerzeménye ismét a slágerlisták élére került, Harry Nilsson szívritmuszavar következtében meghalt. [3]

A sikertelenség megviselte az együttes tagjait: Pete Ham és Tom Evans öngyilkosok lettek.

Az együttes 1978 és 1984 között ismét összeállt.

  • Bob Jackson
  • Tom Evans
  • Pete(r) Ham (1947 - 1975)
  • Mike Gibbins
  • Joey Molland
  • Ron Griffith

Képgaléria

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

További információk

szerkesztés