Szerkesztő:Perpetiel/próbalap

Nagy Gábor Miklós (Nagyatád, 1975. december 6.) közgazdász, újságíró, költő, kommunikációs szakértő, a Magyar Közgazdasági Társaság titkárságvezetője.

Szakmai munkássága

szerkesztés

A debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. Diplomáját 1999-ben vehette át a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, nemzetközi üzleti szakirányon. Csaknem tíz éven át dolgozott gazdasági újságíróként, szerkesztőként a Hajdú-bihari Naplónál. Első főszerkesztője volt az induló Hajdú Online portálnak. Az európai integráció érdekében végzett munkáját az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja 2001-ben Robert Schuman-oklevéllel ismerte el. Két éven át a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat kommunikációs menedzseri feladatait látta el. Munkája nagy részét az önkormányzat sajtókapcsolatainak aktív menedzselése, sajtótájékoztatók szervezése, valamint sajtóközlemények írása és kiadása tette ki. Ezt követően másfél évig a Nemzeti Fejlesztési Hivatal, majd Ügynökség kommunikációs főosztályát vezette. Feladatai közé országos reklámkampányok előkészítése, valamint a 2007–2013-as időszak fejlesztési terve társadalmi egyeztetésének megszervezése tartozott, emellett az NFÜ sajtófőnöki feladatait is ellátta. Csaknem öt évig könyvszerkesztőként és PR-felelősként dolgozott a TAS Kiadónak, felelős szerkesztője volt többek között a Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach magyar és angol nyelvű köteteinek, valamint szerkesztője volt az Igenis, miniszter úr című angol politikai szatíra első magyar nyelvű kiadásának is. Emellett számos könyv és kiadvány szerzője, szövegírója, illetve szerkesztője.

2007 májusa óta az egyik legpatinásabb magyar civil szervezet, a Magyar Közgazdasági Társaság titkárságvezetője. Az elmúlt években több alkalommal tartott on-line marketing, PR és kommunikáció, valamint sajtó-műfajelméleti témájú előadásokat, kurzusokat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Helyi Lapok Szakosztálya és a Média Provincia Egyesület képzésein, valamint a MÚOSZ és a TÖOSZ közös konferenciáin, elsősorban önkormányzati PR-ral foglalkozó szakemberek és a helyi médiában dolgozó újságírók számára.

Szépirodalmi munkássága

szerkesztés

Első versei a Hajdú-bihari Napló hétvégi irodalmi mellékletében jelentek meg. Verseit többek között a Néző • Pont irodalmi és művészeti folyóirat, az Ezredvég folyóirat és a Magyar Napló közölte. Szerepelt az Elmozdulások című, fiatal hajdú-bihari írók és költők műveit bemutató antológiában (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1998). Eddig két önálló kötete jelent meg, szerzői kiadásban:

  • Szívállásjelentés (2016)
  • Gravitációs alappontok (2018).

Hexameter versformában megírt pályaműveit 2016-ban ezüst babérkoszorúval és az Aquincumi Múzeum különdíjával, 2017-ben pedig a Nyugat Plusz folyóirat különdíjával jutalmazta az Aquincumi Költőverseny zsűrije. 2018-ban a Városi ecloga című versét Bede-Fazekas Anna, Papp János és Papp Dániel színművészek előadásában hallhatta a döntő közönsége.

Szövegírói munkássága

szerkesztés
  • Megújuló örökségünk – uniós fejlesztések útikönyve. Válogatás a 2007–2013-as időszak fejlesztéseiről. Miniszterelnökség, 2015
  • 63000 lépés Magyarországon – uniós fejlesztések útikönyve. Válogatás a 2007–2013-as időszak fejlesztéseiről. Miniszterelnökség, 2014
  • Lépésről lépésre – uniós fejlesztések magazinja. Regionális válogatás a 2007–2013-as időszak fejlesztéseinek eredményeiből. Miniszterelnökség, 2014
  • Várfejlesztés – a Várnegyed újság melléklete a Budai Vár és környéke közlekedésfejlesztése című európai uniós projektről. Budavári Önkormányzat, 2013–2015
  • Hat eredményes év a fejlesztéspolitikában. Összefoglaló az európai uniós támogatások felhasználásáról, 2004–2010. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 2010
  • A pályázók szolgálatában – A Kistérségi Koordinációs Hálózat bemutatkozó kiadványa. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 2009
  • Egyszerűbben, gyorsabban, átláthatóbban! Az Új Magyarország Fejlesztési Terv intézményi és támogatási rendszerének működése, 2007–2013. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 2007

Szerkesztői munkássága

szerkesztés
  • Régészeti kalandozások. A régészet legújabb hazai eredményei. Új technológiák a kutatásban és a prezentációban. Forster Központ, Budapest, 2014
  • A válság és kezelése a világban és Magyarországon. Válogatás a Magyar Közgazdasági Társaság 47. Közgazdász-vándorgyűlésének előadásaiból. Magyar Közgazdasági Társaság – Tas Kiadó, 2010
  • Helyben Vagyunk. A Pesti Est regionális különszámai az európai uniós fejlesztésekről. Pesti Est – Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 2008–2010
  • EU Idő – hírlevél az európai uniós fejlesztésekről. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 2009–2010
  • Magyar Pénzügyi (és Tőzsdei) Almanach, 2006–2010. évfolyamok. Tas Kiadó, 2006–2010
  • Jonathan Lynn & Antony Jay: Igenis, miniszter úr! Tas Kiadó, 2008
  • Felzárkózásunk a kibővült Európában. Válogatás a Magyar Közgazdasági Társaság 45. és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság 16. Közgazdász-vándorgyűlésének előadásaiból. Magyar Közgazdasági Társaság – Tas Kiadó, 2008
  • Magyar helyteremtés Európában – Kihívások az egyensúly, konvergencia, felzárkózás hármasában. Válogatás a Magyar Közgazdasági Társaság 44. Közgazdász-vándorgyűlésének előadásaiból. Magyar Közgazdasági Társaság – Tas Kiadó, 2007
  • Garami Erika: Pénztörténet. Tas Kiadó, 2007
  • Épül az európai Magyarország. Regionális kiadványsorozat sikeres európai uniós projektekről. Nemzeti Fejlesztési Hivatal, 2007