A Pitypang gyerekzenekar egy gyerekeknek szóló zenei formáció, mely 2016-ban alakult meg Rechner Csaba, Matkó Zsuzsanna és Lohonyai Zoltán ötlete alapján.


Története

szerkesztés

A Pitypang zenekar 2016-ban alakult, akkor még Pitypang mesezene névvel. Alapító tagjai Rechner Csaba, Matkó Zsuzsanna és Lohonyai Zoltán. A tagok korábban egyéb zenei stílusban mozogtak, majd Csabi és Zsuzsi 2015-ben született kislánya motiválta a zenekar ötletét. Zolinak pedig sok verse, dala volt, mely ebben a stílusban is megállta a helyét, így elkezdődött a dalok készítése. A zenekar első koncertje 2015. április 23-án, egy jótékonysági rendezvényen volt, akkor még trióban. Később csatlakozott a csapathoz Farkas Attila basszusgitáron, és Botár "Bubu" Zoltán a dobok mögött. 2018-ban Lohonyai Zoltán elhagyta a zenekart, a doboknál Kovács Zsolt, a basszusgitárnál Homoky Viktor vette át a stafétát, és csatlakozott Györök Máté harsonán. 2019-ben egy kisebb szünet következett, mivel Csabinak és Zsuzsinak kisfia született, de nem sokkal később a formáció már ismét aktívan koncertezett, és teszi ezt azóta is.

Így indult a Pitypang gyerekzenekar!


A Pitypang gyerekzenekar műsora túlnyomórészt saját szerzeményekből áll. Természetesen a fellépések alkalmával az örök érvényű gyerekslágerek, gyerekdalok sem hiányozhatnak. Fő célunk a gyerekek igényes, minőségi szórakoztatása, tanítása, nevelése a zenén, játékon keresztül. Műsorunk épp ezért interaktív, és a gyerekek, szülők részvétele nélkül nem is jöhetne létre. A legtöbb dalban a kis közönséget is bevonjuk, énekléssel, tánccal. Néha egyszerűbb hangszerek, játékok segítenek még színesebbé és érdekesebbé tenni a koncertet. Természetesen a szülők, nagyszülők, óvónénik és bácsik sem fognak unatkozni - dalaink 0-100 éves korig hallgathatók..

A Pitypang gyerekzenekar honlapja: https://www.pitypangzenekar.hu/

A Pitypang gyerekzenekar facebook oldala: https://www.facebook.com/pitypangzenekar

A Pitypang gyerekzenekar videó csatornája: https://www.youtube.com/@pitypangzenekar

  • Matkó Zsuzsanna - ének, alapító tag
  • Rechner Csaba - gitár, ukulele, vokál, alapító tag
  • Boda Evelin - basszusgitár
  • Györök Máté - harsona
  • Kovács Zsolt - dobok

Korábbi tagok

szerkesztés
  • Lohonyai Zoltán - ének, gitár, alapító tag
  • Botár "Bubu" Zoltán - dobok
  • Farkas Attila - basszusgitár
  • Homoky Viktor - basszusgitár


További információ

szerkesztés

Jamboree Művészeti Egyesület
Mesezene a Pitypang együttessel a székesfehérvári kórházban
szekesfehervar.hu
FEOL

https://www.szekesfehervar.hu/ovodasok-es-a-pitypang-zenekar-kozremukodesevel-elkeszult-a-vizivaros-adventi-videoja

https://fmc.hu/2022/06/03/nagylemezre-es-onallo-koncertre-keszul-iden-a-szekesfehervari-pitypang-zenekar

https://kronikaonline.ro/szines/a-pitypang-zenekarral-es-palya-beaval-dudolnak-es-tancolnak-a-kicsik-a-barcasagi-gyermekfesztivalon

https://sassy.hu/gyerek/tintanyul-alma-es-pitypang-meglepoen-sok-kihivassal-neznek-szembe-a-gyerekzenekarok/

Pitypang zenekar

https://www.facebook.com/pitypangzenekar

zeneszoveg.hu

PicurRádió