Szerkesztő:Raczrobert/Poiétika Arisztotelész

Poétika (Arisztotelész)

A Poétika (ógörögül ....poietike techne - az alkotó, költői művészet) valószínűleg Kr.e. 335-ben keletkezhetett és eredetileg vázlat volt Arisztotelész előadásaihoz (ún. Pramatia), amely a költészettel és a műfajokkal foglalkozik.

Arisztotelész három nagy csoportra osztotta a tudományokat (elméleti, gyakorlati és költői); a Poétika maga a költői tudomány egy részével fogalalkozik, azaz a teremtő emberi tudással, a mű mind leíró (deskriptív) mind előíró (preskriptív) elemeket tartalmaz. Az arisztotelészi Poétika tárgykörébe tartoznak azon művészetek (téchnai), amelyek utánzóak (mimetikusak) ill. bemutatóak/ábrázolóak: epika, tragédia, komédia, diturambosz-költészet, de a tánc és zene is. A műben megutatkozik azonban, hogy Arisztotelész majdnem kizárólag csak a szorosabb értelemben vett költészettel foglalkozik, tehát olyan ábrázoló müvészetekkel, amelynek médiuma a nyelv.

Arisztotelész Poétikája összefüggésben áll a retorika címü müvével, mivel mindkét írás a nyelvvel és a kommunikációval foglalkozik, valamint a politika címü müvével, mivel a költészetnek és a beszédmüvészetnek a görög poliszokban központi társadalmi feladati voltak.

• • A ránkmaradt írás, a fennmaradt változata, az írás felépítése**

A poétika csak részben maradt fönn, mert Arisztotelész maga mondja, hogy a tragédia és az eposz után a komédiával is foglalkozik., majd a retorikában kétszer is visszautal arra, hogy a poétikában fogalalkozott a nevetségességgel. Azonban mindekettö hiányzik a ránkmaradt szövegben; ezekkel egy mára nyomaveszett második kötet fogalkozhatott - ez legalábbis kutatás mai álláspontja. (Ez utóbbi eltünt második könyv, amely a komédiával és a nevetséggel foglalkozik, jelentös szerepet játszik Umberto Ecco világhírü regényében; A rózsa nevében) Richard Jankó óta az irodalomkutatásban újra komolyan fogalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a Tractatus coislinianus a második könyv részlete lehet-e vagy sem.

A fennmaradt írás fejezetei tematikusan három nagyobb csoportba oszthatóak:

1. ( 1 - 5 Fejezet) a költészetröl általában 2. (6 - 22 fejezet) a tragédiáról 3. (23 - 26 fejezet) az eposzról

A két téma közötti nagy egyensúlybeli különbség/kiegyensúlyozatlan bemutatás annak is betudható, hogy az állítások nagy része nem csak a tragédiára vonatkozik hanem az eposzra is., ezért a 23. és 24. fejezet szinte kizárólag a közös tulajdonságok ill. a különbzözöségek felsorolásával foglalkozik. A 26. fejezet értékeli az eposzt és a tragédiát/ értékelö összehasonlítást tesz

• • A költészetröl általában ( 1 - 5 fejezet)**

A poiesis : mimesis fogalompáros definiciója

Minden költészet mimesis, utáznzás. Itt arisztotelész eltér az általános versmérték kriteriumtól: ilyen módon Platón párbeszédei a költészet kategóriájába esnek, az oktatóköltészet (lehrgedicht) ritmusos mértékes (metrisch) viszont kiesik. Az utánzandó mindig a cselekvö ember. Itt mimesis alatt nem az értendö, hogy az utánzó/másoló kép egy eredeti kép másolata lenne. A mimesis sokkal inkább cselekvö emberek ábrázolása, az ö szándékaik, természetük és cselekvéseiktöl mind a rossz mind a jó irányában eltér.

A mimesis származtatása az ember természetéböl

A poétika központi fogalma a mimesis és ezt Arisztotelész az ember természetéböl származtatja. Két antropológiai jellegü következtetést olvashatunk:

1. (Produkció) Az utánzás az ember veleszületett tulajdonsága 2. (Recepció) Az utanzás (megtapasztalása) az emberknek (más élölényektöl eltéröen) örömet (chairein) okoz, az egyéni felismerés folyamata, a tökéletesítés örörme)

A második pont, azaz utánzás érzékelése/észlelése utalás lehet arra, hogy Arisztotelész számára egy mü felépítése és tartalma az olvasóközönséget veszi figyelembe elsösorban/ áll szemlélödése középpontjában, erre utal a katarzis-fogalom is. Lásd lentebb.

A mimesis válfajai: a müfaji csoportosításról

A mimesis válfajait Arisztotelész pontosítja és segítségül hívja a mufajok csoportosításánál.A mimezisnél három kriteriumot különít el:

1. az utánzás különbözö eszközei (en heterois): ritmus, logos, harmonia; 2. az utánzás különbözö tárgyai (hetera): jó avagy rossz emberek; 3. az utánzás különbözö módjai: 3.1. beszámolni (apangalein): egy mesélö elöadja az eseményeket, miközben az író és a mesélö különöbözöek vagy egyezenek; 3.2. tenni (dran) a történést színészek mutatják be.

• • A tragédia ( 6 - 22 fejezet)**

A tragédia definíciója

Arisztotelész a következöképpen definiálja a tragédiát:

A tragédia egy jó és önmagában lezárt, bizonyos kiterjedésü cselekmény utánzása, kellemetesen formált nyelven, olyanképpen hogy ezen formázó eszköszök az egyes fejezetekben különbözöen alkalmaztatnak. A cselekvök utánzása és nem beszámoló, a síránkozás (jammer - eleos) ésborzongás (schaudern -phobos) elidézi és ezáltal egyfajta megtisztulást idéz elö az ilyen felindulás következtében.

Ezen definíció számára központiak az eleos és phobos fogalmak. Ezeket Lessing Hamburgi dramaturgiája óta általában sajnálat és félelem szavakkal fordították németre (magyarra?); ezt azonban az újabb kutatás részben keményen kritizálta, és így Manfred Fuhrmann ugyanezen fogalompárost Jammer és Schaudern szavakkal fordította.

A definíció segítségével közelebbröl is megvizsgálhatjuk a mimesis jelentését ill. jelentöségét a tragédiában.

- a mimesis tárgya egy tragédiában etikailag helyes cselekvések - a mimesis eszközei egy tragédiában

1. a logos, azaz a beszélt nyelv 2. a ritmus, azaz az idö segítségével szabályozott folyamat-rendszer 3. a harmónia ill. a melos azaz a változó hangmagasság, az énekelt részek melódiája

- a mimesis módja egy tragédiában egy cselekmény bemutatása, nem az (epikai) mesélés, elbeszélés - a mimesis célja egy tragédiában a katarzis kiváltása a nézöben, amelyet nem az effektusok (bemutatás, díszek, zene, hatások) hanem a cselekmény felépítése vált ki, azáltal hogy kiváltja a jammer und schaudern .

A tragédia hat része

Arisztotelész hat különbözö részt különböztet meg, amelyeket ma minöségi rśzenek nevezünk

1. cselekmény (mythos) 2. karakterek, figurák, alakok (éthé) 3. nyelvi forma (lexis) 4. felismerhetöség (diánoia) 5. melódia (melopoiia) rendezés (opsis)

Ezen hat részböl Arisztotelész értekezése szerint a cselekménynek jut a legnagyobb tér és ez a legfontosabb számára: Arisztotelész a mythost a tragédia lelkékenekk nevezi. A cselekmény ilyenfajta túlsúlya a nyelvi formával (lexis) szemben Arisztotelész Poétikáját súlypontosan (schwerpunktmässig) inkább! struktúrpoétikának mintsem stíluspoétikának nevezhetnök.

A mythos (cselekmény)

A legfontosabb minöségi része egy tragédiának a mythos; ez a szó amit természetesen nem mai értelmében használunk, hanem általában cselekmény. Arisztotelész ezt úgy indokolja meg: A tragédia nem emberek utánzása, hanem az események ill. az élet valóságának utánzása (praxeon kai biou). Az írónak ezért elsösorban nem az alakról, a személyröl, az ö identitásáról kell beszélnie, hanem a bemutatandó cselekményröl.

A cselekmény egysége

A cselekmény helyes és jó felépítésének legfontosabb kritériuma a cselekmény egysége. Ez pontosan akkor igaz, ha a mythosban szereplö összes elem (a) benne van a cselekményben és a helyén lép fel. (wenn alle im bahndelten mytos vorkommenden Elemente nicht fehlen dürfen ganzheit und notwendig an ihrer jeweiligen Stelle innerhalb des mythos auftreten müssen.

A cselekmény valószínüsége és szükségessége

Hogy egy bizonyos esemény vagy cselekmény alkalmas-e arra, hogy tragédia legyen belöle, nem az hogy valóban megtörtént-e, hanem hogy általános érvényü-e. A valószínüség és szükségesség tahát a mimesist és a tragédiában meghatározzák és bezug a valósághoz. Ebböl látszik az is, hogy Arisztotelész miért tartaj olyan nagyra a költészetet: míg egy történész a valóságot kell, hogy bemutassa, és ezért véletleszerü ill. értelmetlen eseményekröl is beszámol, a költö csak az beszéli el, ami megtörténhetne ill. jó lenne ha megtörténne.

• • Mitöl jó egy tragédia**

Arisztotelész szerint bizonyos tragédiák, amelyek bizonyos elemeket taralmaznak bizonyos elemeket egy bizonyos úton módon tartalmaznak jobbak mint mások. A legfontosabb kritérium megint csak a cselekmény felépítése. (mythos)

1. A legjobb tragédia elbeszéli, miként kerül egy morálisan etikailag helyes karakter a boldogság ill. békességallapotából a szerencsétleségbe és pedig nem rossz természete vagy gonoszsága miatt, hanem egy végzetes hiba (harmatia) miatt, amely a szituáció nem ismerése miatt történik. der in der regel aus fehelendem wissen über eine situation hervorgeht.

2. A második legjobb az, ha egy tragédiában a morálisan jók és a morálisan elítélendök különbözö végzethez jutnak.

De semmiképpen sem lehet bemutatni hogy, 1 "ahogy kiválló férfiak a szerencséböl a szerencsétlenségbe zuhannak (ez borzasztó lenne) 2. ahogy rosszak szerencsétlen helyzetböl szerencsés helyzetbe kerülenek (ez undorító lenne) 3. ahogy egy egészen rossz személy a szerencséböl a szerencsétleségbe kerül (ez ugyan építö jellegü lehe, de unalmas)

további fontos kritériumok - tágabb értelemben - vonatkoznak a cselekmény felépítésére, a csúcspont (wendepunkt) és a szereplök természete. A szereplök természetét illetöen Arisztotelész szerint az a legjobb, ha a döntö tettet szándék nélkül viszik véghez, de megértik, miután elkövették a tettet (mint ödipus sophokles tragédiájában)

Ezen megkülöböztetés a jó és a rossz tragédia között, ez alapján látható egyrészt (a) egy morálisan értékes szereplö bemutatásának etikai kritériuma és (b) egy cselekmény bemutatásának kritériuma, amely a történet felhasználásánál. és jammer und Schaudern eleos und phobos hervorruft.

Andrew kann mir bestätigen, dass Neu-Seelnad tatsächlich existiert (der lange philosophische streit über die Existenz der Sachen, die wir nicht direkt erleben)