Teljes név: Sz. Hanna Krisztína

szerkesztés
Álltalános adatlap:

Született: 2004. 02. 10. Szeged

Elhunyt: még él

Szülei neve:

  • Sz. D. Edit
  • Sz. László

Testvére(i):

  • Sz. Kevin B.


2004. február 10.-én látta meg a napvilágot, Szegeden. Egészen 10 éves koráig élt ott, majd később apja munka ügyi dolgai miatt felköltöztek Budaörsre. Most a Budaörsi Herman Ottó Ált. Isk.-ba jár pillanatnyilag a 7.c osztályba. Úgy nyilatkozott, az ő osztályába járt elsőben Szeged legrosszabb gyereke. Sokszor hallhatunk róla már töréneteket. Kb. 6 és fél évesen írta meg első "könyvét", bár ez inkább még csak gyermeki irkafirka volt. A könyv egy aranyos kis történet volt egy kutya kislányról akit az apja megtanított cipőt kötni. Ez volt a Topi sorozat. Később sajnos a könyv elkenődött, a második rész (Topi a korházban) pedig nem lett befejezve. Érdekesség, hoy akkoriban a szerző, még jó maga sem tudta, hogyan kell cipőt kötni. Ez tanúlság - mondja - mondani könnyű! Leírni nem annyira! Első versét kb. 8 évesen írta, de ekkor még nem láttszott, hogy milyen tehetsége van. Sokáig tervezgetett rajzfilm készítést is, de ez ekkor még lehetetlen volt számára. Budaörsre költözésük évében készítette első animációját. Egyszerű volt. Egy macska karmolt végig a függönyön. Fogta a Paintet és rajzolt egy képet. Aztán a Libre Office Imprest (olyan mint a PPT) és eggyesével képkockánként megcsinálta. Még az nap kész volt a második is: egy nagy fej ami állandóan magyaráz. Természetesen hang nélkül!

szerkesztés alatt...