Szilfafélék

A szilfafélék (Ulmaceae) a rózsavirágúak (Rosales) rendjének egyik családja az eurosids I kládban (APG III-rendszer). Monofiletikus csoportot, azaz kládot képeznek az eperfafélékkel (Moraceae), kenderfélékkel (Cannabaceae) és a csalánfélékkel (Urticaceae). A négy család éppen ezért közös, monofiletikus taxonba vonható csalánvirágúak (Urticae) néven, és ezek a rózsavirágúak kladogramján eléggé külön állnak. A Borhidi-rendszerben a csalánvirágúak főrendje (Urticanae) közös alosztályban szerepelt a bükkfavirágúakkal (Faganae) és egyéb barkás fákkal, a Hamamelididae alosztályban (varázsdió-virágúak vagy barkás fák).

Szilfafélék
Egy szilfa (Ulmus sp.)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots) Csoport: Core eudicots Csoport: Superrosidae Csoport: Rosidae Csoport: Eurosids I Rend: Rózsavirágúak (Rosales) Család: Szilfafélék (Ulmaceae) Mirb.
Nemzetségek
Ampelocera Klotzsch Chaetachme Planch. Hemiptelea Planch. Holoptelea Planch. Phyllostylon Benth. Planera aquatica J.F.Gmel. - Planera aquatica szil (Ulmus L.), gyertyánszil (Zelkova Spach).
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Szilfafélék témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Szilfafélék témájú kategóriát.

A családba hat nemzetség 35 faja tartozik. A korábban ide sorolt ostorfafélék alcsaládja (Celtoideae) kladisztikus vizsgálatok eredményeképpen átkerült a kenderfélék családjába.

Elterjedésük, élőhelyük

A család tagjai az északi mérsékelt területeken sokfelé elterjedtek, másfelé, Ausztrálázsia kivételével szórványosan fordulnak elő.

Jellemzésük

A csalánvirágúak kládjának legősibb családja, amely több ősi bélyeget őrzött meg, mint a többi három család. Így például a virágok még gyakran kétivarúak, bennük porzókat és termőket is találunk. A család tagjai kivétel nélkül fás szárúak (ősibb bélyeg), fák vagy cserjék.

Leveleik általában kétsorosan állnak, válluk aszimmetrikus (az egyik váll kissé csapott, a másik lejjebb nyúlik), tagolatlanok, a szélük fűrészes vagy fogas. Epidermiszükben szőlőfürtszerű mészkiválásokat, úgynevezett cisztolitokat halmoznak fel.

Egy- vagy kétivarú virágaikat 4–8 szabadon álló vagy részben összenőtt lepellevél borítja. Apró virágaik egyesével vagy csomókban állnak, esetleg bogernyőbe tömörülnek. A gínőceum alsó állású, a termő két termőlevélből nőtt össze. A termés lependék, a magvakban a szekunder endospermium olykor hiányzik. Termésük szárnyas makk vagy csonthéjas. Tejnedvük nincs.

Gyakoribb fajok

Hegyi szil (Ulmus glabra), mezei szil (Ulmus minor), vénic-szil (Ulmus laevis), angol szil (Ulmus procera), szibériai szil (Ulmus pumila), holland szil (Ulmus x hollandica), kínai szil (Ulmus parvifolia), japán szil (Ulmus japonica), japán gyertyánszil (Zelkova serrata), kaukázusi gyertyánszil (Zelkova carpinifolia)

Felhasználásuk

A mezei szil értékes ipari fa. Igénytelenségük miatt több fajt, illetve hibridet rendszeresen ültetnek sorfának.

Kártevői

A szilfavész nevű gombabetegséget a Ceratocystis ulmi nevű tömlősgombafaj okozza, és főleg az európai állományokat károsítja.

Források

• Tuba Zoltán–Szerdahelyi Tibor–Engloner Katalin–Nagy János: Botanika II. – Rendszertan
• Urania Növényvilág II. – Magasabbrendű növények I.
• Bagi István: A zárvatermő növények rendszerének kompendiuma, JATE Press 1994
• Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana
• Hortobágyi Tibor (szerk.): Növényrendszertan
• Kempelen Farkas digitális tankönyvtár 23. A csalánvirágúak rendje Archiválva 2008. március 27-i dátummal a Wayback Machine-ben