Sziráky Judith

írónő, költőnő

Sziráky Judith, asszonyneve: Hárs Lászlóné (Felsővisó, 1904. szeptember 16.Budapest, 1992. június 2.) József Attila-díjas magyar író.

Sziráky Judit
Élete
Született1904. szeptember 16.
Felsővisó
Elhunyt1992. június 2. (87 évesen)
Budapest
Házastársa
GyermekeiKarsai Lucia
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)próza
KitüntetéseiVilág Igaza díj (Magyarország, 2022. január 24.)

Apja erdőmérnök volt. 1947-ben ment feleségül Hárs László költőhöz.

Gimnáziumi tanulmányai befejezése után a Zeneakadémiára járt, első irodalmi sikerei után azonban zenei tanulmányait félbehagyta.

Irodalmi pályáját versekkel és novellákkal kezdte, első novelláit még a Nyugat közölte, kötetbe gyűjtött elbeszélései 1936-ban jelentek meg, majd 1945 után nyolc kötetet adott ki, köztük több nagy sikerű ifjúsági regényt és mesekönyvet is. Hófúvás címmel 1960-ban színdarabja jelent meg. Hajnali madár című elbeszélését 1974 -ben a Művészeti Tanács novellapályázatán díjjal jutalmazták. Számos olasz és német ifjúsági regényt is magyarra fordított.

Elbeszéléseiben szülőföldje, a Máramarosi-havasok világa jelenik meg gazdag színekkel ábrázolva, másik központi témája a régi úri világ szétbomlása, az "úri" és a "nem úri" ellentéte.

1973-ban munkásságát József Attila-díjjal jutalmazták.

Főbb művei

szerkesztés
  • Tisztességes János (1954)
  • A csillagvadász (mese, 1955)
  • Hófúvás (1960)
  • Ketten a híd alatt (1963)
  • Hajnali madár (1972)
  • Fenyőmadár (1976)
  • Az Álmatlan Király (mesejáték, 1978)
  • Zárójelentés (1986)
  • Az asszony és a folyó; Szépirodalmi, Bp., 1988