Szittyó
A szittyó (Juncus), szövőke, néhol kocsifű a róla elnevezett növénycsalád típusnemzetsége több mint 200 fajjal.
Származása, elterjedése
szerkesztésAlapvetően az északi féltekén terjedt el, de azon belül jóformán mindenfelé megtalálható. Magyarországon 28 faja honos, közülük a kopácsos szittyó védett.
Megjelenése, felépítése
szerkesztésLevele váltakozó vagy kétsoros, hengeres, rekeszekre tagolt.
Ecsetvirágzata a szár csúcsa alatti hasadékból nő ki.
Termése tok; a háromüregű magház sok magkezdeményt tartalmaz.
Életmódja
szerkesztésTipikusan a nedves termőhelyek növénye, aminek következtében szára és leveleinek belsejét fiókos átszellőztető alapszövet (aerenchyma) tölti ki.
Általában seregesen nő, gyakran társulásalkotó. Más fűféléket elnyom maga körül.
Felhasználása
szerkesztésA jószág csak fiatal leveleit legeli, később csak kényszerűségből takarmány.
Az éles szittyó Európa déli részén terem, egész méternyi, már Dioszkoridész hasmenés ellen és vizelethajtónak ajánlotta.
A békaszittyó és a csomós szittyó nedves helyen csoportosan, néhol zsombékot alkotva nő. Szára erős, hajlékony és szívós, ezért régebben a kosárfonók kisebb tárgyakat, kosarakat, ernyőket, székeket, süvegeket, varsát stb. kötöttek belőle, a kertészek pedig kötözőanyagnak használták. Belét mécsben égették, kúszó ágas tőkéjét (radix junci) kövesedés elleni gyógyhatású készítménynek tartották.
Források
szerkesztés- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- Juncaceae - Szittyó félék[halott link]
- A szittyóvirágúak rendje - Juncales