Szokásjog

(Szokásjog (jog) szócikkből átirányítva)
Disambig.svg
nem tévesztendő össze a köztörvény ("common law") vagy esetjog ("case law") fogalmaival

A szokásjog egy adott társadalmi környezetben objektíven ellenőrizhető, kialakult magatartásmintát jelent. A követelés a "mindig is így történt és a jog által elfogadott" védelmében érvényesíthető.

Szokásjog (más néven jogszokás vagy nem hivatalos jog) ott létezik, ahol:

  1. egy bizonyos joggyakorlatot betartanak és
  2. az érintett szereplők azt jognak tekintik (opinio juris).

A legtöbb szokásjog olyan közösségi normákkal foglal magába, amelyeket egy adott területen régóta bevett szokások alapoznak meg. A kifejezés azonban a nemzetközi jog olyan területeire is vonatkozhat, ahol bizonyos normákat közel egyetemesen elfogadnak, mint a törvényes rend alapjait - például a kalózkodás vagy a rabszolgaság elleni törvények (lásd hostis humani generis). Sok esetben, bár nem minden esetben, a szokásjogot támogató bírósági határozatok és az idővel kialakult ítélkezési gyakorlat további súlyt ad a jogként való elismerésüknek, valamint az ilyen jognak az érintett bíróságok általi értelmezésében bekövetkezett fejlődési pályát (ha van ilyen) is mutatja.

A szokásjog alkalmazása a nemzetközi jogbanSzerkesztés

A Nemzetközi Bíróság statútumának 38. cikke a nemzetközi szokást egyértelműen a jogforrások között sorolja fel. A doktrína két konstitutív elem fennállásához köti a szokásjogot: az egybevágó, tartós gyakorlat (objektív elem) és az ahhoz kapcsolódó meggyőződés (egy szubjektív elem) arról, hogy a gyakorlat folytatása egyszersmind a jogi kötelezettség teljesítését is jelenti.

Az egybevágó, tartós gyakorlat időbeli és térbeli kohéziót jelent. Ilyen például a hadviselés során a polgári lakosság kímélése.

Az elmúlt századokban a szokásjog idődimenziójának hagyományos felfogását, azaz az emberi emlékezet óta fennálló voltot rövidítették: a kritériumot teljesítettnek vették abban az esetben, ha a gyakorlat több mint 99 év óta fennállónak volt tekinthető. A XX. században azonban a tudományos és technikai fejlődés felgyorsulása arra vezetett, hogy a tengerjogban és a világűrjogban egy bő évtized alatt annyira egyértelművé vált a gyakorlat, hogy e rövid időtartamok nem jelentették akadályát a szokásjogi minősítésnek.

A szokásjog az emberiség örökségének tekinthető, egymástól távoli jogrendszerek, államok, birodalmak meglehetősen hasonló joggyakorlatot tudtak kifejleszteni. Ennek felismerése alapozta meg a szokásjognak azt a felfogását, hogy az egyetemes jellegű. A „civilizált nemzetek” fogalmát meglehetős önkényességgel megalkotva nem sokat törődtek azzal, ha valamelyik távoli államban esetleg nem lehetett bizonyítani a kérdéses gyakorlatot.

Fontos hogy, elkülönítsük egymástól a szokásjogot (consuetudo) és a nemzetközi udvariasságot (comitas gentium).

ForrásokSzerkesztés

  • Jogi alapok. BME Nyelvi Intézet, 2011. [2011. november 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 19.)

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

  • Esetjog vagy precedensjog (angolul "Case law")
  •   Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap