Főmenü megnyitása

Szomor György

(1970–) magyar színész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező

Szomor György (Pécs, 1970. május 22. –) magyar színész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező.

Szomor György
Életrajzi adatok
Született 1970. május 22. (49 éves)
Pécs
Pályafutása
Iskolái Gór Nagy Mária Színitanoda
Aktív évek 1989-

PORT.hu-adatlap

ÉletpályájaSzerkesztés

1970-ben született Pécsen. Barátaival már 11 évesen, 1981-ben zenekart alapított. 19 évesen megalapította a Moho Sapiens nevű együttest, amellyel megalkották az Angyalbőrben című televíziós sorozat zenei anyagát. 1993-ban megjelent első szólólemeze, mellette megkapta első színpadi szerepét a Grease című musicalben. 1993 óta folyamatosan szerepel színházban a fővárosban és vidéken is. Miután elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, 1995-ben szerződtette a székesfehérvári Vörösmarty Színház, melynek így alapító tagja volt. Itt 2009-ig volt tag.[1][2]

1999 újabb együttest alapított Graffity néven. 1999-ben mutatták be első musicaljét, a Katonadolog címmel. 2011-ben mutatta be a békéscsabai Jókai Színház a Monte Cristo grófja című musicaljét, amelynek szövegét és dalszövegét írta, valamint rendezte az előadást.

Fontosabb színházi munkáiSzerkesztés

  • Alan Menken - Stephen Schwartz - Victor Hugo: A Notre Dame-I Toronyőr (Claude Frollo) - 2016/2017
  • Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Lady Budapest (Cotterill) - 2016/2017
  • Tim Rice - A.Lloyd Webber - Miklós Tibor: Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus) - 2014/2015
  • Szurdi Miklós - Szomor György: Diótörő És Egérkirály (Alkotótárs) - 2014/2015
  • Szomor György - Román Sándor: Frank Sinatra – A Hang (Idősebb Frank Sinatra, Idősebb Frank Sinatra) (Szerző, Szerző, Rendező, Rendező) - 2013/2014
  • Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A Dzsungel Könyve (Sír Kán) - 2013/2014
  • Singsingsing2 (Szereplő) - 2013/2014
  • Margaret Mitchell - Gérard Presgurvic: Elfújta A Szél (Gérald O’hara) - 2012/2013
  • Szomor György - Pejtsik Péter - Miklós Tibor: Báthory Erzsébet (Thurzó György) (Zeneszerző) - 2012/2013
  • Egy Darabot A Szívemből (Szereplő) (Rendező, Szerkesztő) - 2011/2012
  • Szomor György - Pejtsik Péter - Miklós Tibor: Báthory Erzsébet (Thurzó György) (Zeneszerző) - 2011/2012
  • Bródy János - Szörényi Levente: Veled, Uram! (Torda Táltos) - 2011/2012
  • Neil Simon - Marvin Hamlisch - Carole Bayer Sager: Kapj El! (Vernon Gersch) - 2011/2012
  • Pozsgai Zsolt - Szomor György - Alexandre Dumas: Monte Cristo Grófja (Edmond Dantes, Monte Cristo Grófja, Edmond Dantes, Monte Cristo Grófja) (Zeneszerző, Rendező, Zeneszerző, Rendező) - 2011/2012
  • Dale Wasserman - Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha Lovagja (Dr. Carrasco (A Herceg)) - 2010/2011
  • Miklós Tibor - Szomor György: Robin Hood (Rendező, Zeneszerző) - 2009/2010
  • Elton John - Tim Rice: Aida (Radames, Hadvezér, Radames, Hadvezér) (Dalszöveg, Magyar Változat, Magyar Változat, Társrendező, Társrendező, Dalszöveg) - 2006/2007
  • Willy Russell: Vértestvérek (Narrátor) (Zenei Rendező) - 2006/2007
  • Ábrahám Pál - Földes Imre - Harmath Imre: Viktória (Koltay István, Huszárkapitány) - 2006/2007
  • Arthur Kopit - Maury Yeston - Mario Fratti: Nine (Kilenc) (Guido Contini, Filmrendező) (Vers) - 2005/2006
  • Leonard Bernstein - Joseph Fields - Jerome Chodorov - Betty Comden - Adolph Green: A Csodák Városa (Bob Baker) - 2004/2005
  • Charles Aznavour - Shaum Mckenna: Éljen Az Élet (Chocolate) - 2004/2005
  • Bob Fosse - Fred Ebb - John Harold Kander: Chicago (Billy Flynn ) - 2004/2005
  • Bob Fosse - Fred Ebb - John Harold Kander: Chicago (Billy Flynn ) - 2003/2004
  • Szurdi Miklós - Szomor György: Diótörő (Sasegér) (Alkotótárs) - 2003/2004
  • Schittenhelm Christian: Da Vinci (Leonardo Da Vinci) - 2002/2003
  • Miklós Tibor - Várkonyi Mátyás: Sztárcsinálók (Kiprios) - 2001/2002
  • Tim Rice - A.Lloyd Webber - Miklós Tibor: Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus) - 1999/2000

Díjai és kitüntetéseiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. A Vörösmarty Színház társulata, 2009. április 13. (Hozzáférés: 2018. január 4.)
  2. Művészek, 2010. március 12. (Hozzáférés: 2018. január 4.)

További információkSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés