Főmenü megnyitása
Erdélyi szászok

A szász szomszédságok (németül: Nachbarschaften, románul: vecinătăți) az erdélyi szászok sajátos önszerveződési formái. Lényegük, hogy több háztartás egy közösséget alkot, melynek tagjai egymással együttműködnek és egymást támogatják. A jogok, kötelességek, és társadalmi normák meghatározása mellett hagyomány-, identitás-, és értékrend-őrző szerepet is betöltenek.

Stephan Ludwig Roth meghatározása szerint „azt a területileg meghatározott testvéri közösséget nevezzük szomszédságnak, melynek tagjai egy kútból isznak, éjszaka egymás biztonsága és csendje fölött őrséget állnak, közösen építik föl a családi házaikat, betegség és sorscsapás idején rokonként viselkednek, és egyszer egyazon ravatalon nyugszanak.”[1]

Tartalomjegyzék

TörténetSzerkesztés

A szomszédság fogalma egyes kutatók szerint ősi germán eredetű,[2] de mindenképpen még a szászok Erdélyben való 13. századi letelepedése előtti időkből származik. A letelepedés után egyházi testvériségek és céhes egyletek hatására a szomszédság szerepe fokozatosan kiegészült a kölcsönös segítségnyújtás fogalmával, a rendszeres vallásgyakorlással kapcsolatos utasítással, a vezetőséggel és tagfelvétellel foglalkozó tételekkel.[3] A szomszédságok különösen időtállónak bizonyultak, ugyanis a Közép-Európa egyéb területeire jellemző feudális rendszer Erdélyben nem bontotta meg a szabad közösségi szervezettséget.

Írott források először a 16. században szólnak a szászoknak ez a fajta intézményéről: 1526-ban Segesváron, 1533-ban Brassóban, 1563-ban Nagyszebenben említenek szomszédságokat.[4] A 17. században a szomszédságok fokozatosan a lutheránus egyház hatása alá kerültek, szabályzataikban kiemelkedő helyet kap az egyházi értékrend őrzése. A 18. században a városi szomszédságok a magisztrátus befolyásának rendelődtek alá, ám a falusiak végig megőrizték viszonylagos függetlenségüket.

A 18. század végén a királyföldi szász települések etnikai homogenitása apránként megszűnt. Osztrák utasításra a szomszédságok lazítottak a felvételi követelményeken, más nemzetiségű és vallású személyeket is maguk közé fogadtak. A 19. század második felében fokozatosan felszámolták a szászok kiváltságjogait, és a szomszédságok elveszítették közjogi jellegüket és funkcióikat. A második világháború után megfogyatkozott, szétszóródott az erdélyi szász falvak lakossága; a megmaradt Nachbarschaft-oknak csak csoportszervező, identitás-őrző szerepük maradt fenn, és legfontosabb szerepük a szülőföldjükhöz ragaszkodó, ittmaradt szászok tisztességes eltemetése volt.

A szomszédság szerveződéseSzerkesztés

 
Szomszédságjelvény, melyet az összehívásnál használtak

Egy szomszédság 15–60 (leggyakrabban 20–30) háztartást tömörített. Ez jelenthetett egy falut, egy falurészt, vagy városon néhány utcát, esetleg egy nagyobb utca egy részét. A háztartások számának jelentős növekedése vagy csökkenése esetén a felosztást újra elvégezték. Nagyvároson a szomszédságok részben beleolvadtak a céhes szervezetekbe, különösen akkor, ha az azonos foglalkozású mesterek ugyanazon a környéken laktak.

A szomszédságok tagjai a háztartások vezetői voltak, ők képviselték egész háztartásukat. A férfiak csak házasság után kérhették felvételüket, és csak akkor, ha saját gazdaságot (városon házat) birtokoltak, és német származásúak és lutheránus vallásúak voltak. Új tagok felvételére a farsang végén szervezett évi közgyűlésen (Richttag) került sor, melyet lakoma és napokig tartó táncmulatság követett.[5] A szász szomszédságok zártak és homogének voltak, és az elöljárók megakadályozták, hogy más etnikumú vagy vallású emberek házat vásároljanak és letelepedjenek területükön. Nők nem lehettek a szomszédság tagjai.

A szomszédságon belül mindenki egyenlő volt, és mindenki egy szavazattal rendelkezett a vitás ügyek eldöntésekor. Élükön két szomszédságatya (Nachbarväter) állt: egy idős és egy fiatal; őket általában a közösség választotta meg két vagy négy évre, ritkábban rotációval jelölték ki. Ezenfelül létezett a vének tanácsa (Altschaft), mely a legidősebb tagokból állt.[6]

A szomszédság működéseSzerkesztés

 
Szomszédságláda, melyben az okmányokat tartották

A szomszédság egy nagy családként működött, melyben mindenkinek megvoltak a jogai és kötelességei. Az alapötlet a kölcsönös segítség volt:[7] egymást segítették a mezei munkákban és a házak építésében (ilyen szempontból a Nachbarschaft hasonlóságot mutat a székelyföldi kaláka intézményével), az utcák és kutak tisztán tartásában, a közbiztonság megőrzésében, az esküvők és temetések szervezésében, a tűzvédelemben. A fiatal házasoknak segítséget nyújtottak a házépítésben; a beteg embereket ápolták, földjeiket megművelték; a károsultakat, szegényeket felmentették a közterhek alól.

A társaság életét szabályzatok kormányozták, melyek hűen tükrözték a szászok értékrendjét, és meghatározták a tagok jogait, kötelességeit, és az elöljárók hatáskörét. A szomszédságatyák teendői közé tartozott a különböző munkák megszervezése, a feladatok elosztása, a rend fenntartása, a közösség tagjainak és hagyományainak megvédése. A szabályok ellen vétő tagokra bírságot róttak ki; súlyosabb vétségekért a vétkest kizárták a társaságból, és a helység elhagyására kényszerítették.

A szomszédság működését és szabályzatát természetesen a világi és egyházi hatalmak is befolyásolták. A szomszédságatyák tartották a kapcsolatot a falu vagy város elöljárójával (Hann) és a lelkésszel, és ők továbbították a rendeleteket a közösség felé – például mozgósították a tagokat az utak, hidak javítására, a földek művelésére. Megjegyzendő, hogy a szomszédságatyák a felülről jövő rendeleteket mindig a helyi értékrend és hagyományok függvényében fogadták el és alkalmazták.

TestvériségekSzerkesztés

A szász településeken a még nem házas fiatal fiúk és lányok úgynevezett testvériségekbe (Bruderschaften illetve Schwesternschaften) tömörültek. Ezeket a közösségeket is szigorú szabályok kormányozták; mindenkinek megvoltak a jogai és kötelességei, a szabályok és hagyományok ellen vétőket pedig megbüntették. A két közösség vezetője az Altknecht illetve az Altmagd volt, akiket évente választottak a legidősebb tagok közül.

A fiatalok konfirmálásuk után lettek a testvériségek tagjai, házasságuk után pedig otthagyták azt, és a Nachbarschaft kötelékébe léptek.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Weber, Georg. Zendersch - Eine siebenbürgische Gemeind im Wandel. München: Delp Verlag, 473. o. (1985). ISBN 9783768902229 
  2. Székely László: Katolikus néprajzi emlékek az erdélyi evangélikus szászok hagyományaiban. Vigilia, XXXIX. évf. 7. sz. (1974) 448–450. o. ISSN 0042-6024
  3. Schullerus, Adolf. Siebenbürgisch-sächsische Volkskunde im Umriß. Augsburg: Bechtermünz, 146–158. o. (2001). ISBN 9783828902923 
  4. Nussbächer, Gernot: Vom Alter der Nachbarschaften in Schässburg. Neuer Weg, XXXI. évf. 9285. sz. (1979. márc. 25.)
  5. Szász szomszédsági mulatságok. Erdélyi Gyopár, III. évf. 3–4. sz. (1894)[halott link]
  6. Zimmermann, Franz: Die Nachbarschaften in Hermannstadt. Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde, XX. évf. (1885) 63. o.
  7. Fabritius, Hermann: Unsere Kronstädter Nachbarschaften im Wandel der Zeiten. Kronstädter Zeitung, (1936. máj. 24.) 25. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Pozsony Ferenc: A szász társadalom intézményei. In Jakab Albert Zsolt – Peti Lehel: Folyamatok és léthelyzetek: Kisebbségek Romániában. Kolozsvár: Kriterion. 2009. 205–244. o. ISBN 9786069222362  
  • A szászok és a Nachbarschaft. In Hajdú Farkas-Zoltán: Székelyek és szászok: A kölcsönös segítség és intézményei a székelyeknél és az erdélyi szászoknál. Marosvásárhely: Mentor. 2001. 57–93. o. ISBN 9789738002968  
  • Gerard, Emily. The Land Beyond the Forest. New York: Harper & Brothers, 132–142. o. (1888). ISBN 9781108021609 

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés