Főmenü megnyitása

A szuverenitás (a francia nyelvből: souveraineté, végső soron a középkori latin nyelvből, a középlatinban(wd) „felső” jelentésű superanus szóból) jelentése (állami) főhatalom, önállóság, függetlenség; képesség a hatalom önálló gyakorlására.

Tartalomjegyzék

A szó etimológiájaSzerkesztés

Az állami szuverenitás tartalmaSzerkesztés

Az állami szuverenitás az alábbi főbb jogokat és kötelezettségeket foglalja magába:[1]

  • az állam területi épsége és politikai függetlensége sérthetetlen;
  • minden állam joga, hogy szabadon válassza meg és alakítsa politikai, társadalmi és kulturális rendszerét;
  • minden állam köteles jóhiszeműen és teljes mértékben eleget tenni vállalt nemzetközi kötelezettségeinek és békében élni más államokkal.

Belső szuverenitásSzerkesztés

Az állami szuverenitás belső oldala az államnak azt a képességét jelenti, hogy jogrendjét maga alkotja és alkalmazza, valamint főhatalmat gyakorol a területén lévő személyek és dolgok felett. Az állam döntése végleges, az ellen nem lehet felsőbb hatalomhoz fellebbezni, mert ilyen nem létezik.[2]

Külső szuverenitásSzerkesztés

A külső szuverenitás lényege, hogy az állam a nemzetközi élet független szereplője, felette nincs más hatóság, döntései nem függnek mások jóváhagyásától, egyetértésétől. Nemzetközi jogképessége és cselekvőképessége teljes, más államokkal való kapcsolatában szabadon dönt. Az államok jogilag egyenlőek a nemzetközi kapcsolatokban. Az állam mentességet élvez más államok joghatósága alól. Az állam jogi immunitását sem lehet azonban abszolutizálni, ez leginkább csak a közhatalmi funkciójában eljáró államra lehet igaz.[2]

A szuverenitás korlátaiSzerkesztés

Az állami szuverenitás soha nem korlátlan. A belső szuverenitást az állam mindenkori belpolitikai körülményei, a társadalmi erőviszonyok, a külsőt a nemzetközi jog, a világpolitikai erőviszonyok, valamint az állam által vállalt kötelezettségek korlátozzák.[2]

Az Európai Unió és a szuverenitásSzerkesztés

Az Európai Unió története egybeesik a tagállamoknak az állami szuverenitásuk egy részéről történő fokozatos lemondásával, és a közösségi szuverenitás mind több elemének létrehozásával. Az európai integrációban részt vevő államok saját szuverenitásuk bizonyos részét az együtt létrehozott közösségi intézményekre ruházzák. Az Európai Unió területén ezért kétféle szuverenitás érvényesül: a tagállamok eredeti, „természetes” szuverenitása saját területükön, valamint az Unió intézményeinek a tagállamoktól kapott, „mesterséges” szuverenitása az EU egészére vonatkozóan.[1]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Közig 34. o.
  2. a b c Közig 33. o.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Souveränität című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

  • Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990.  
  • Bihari: Bihari Ottó: Államjog. Budapest: Tankönyvkiadó. 1977.  
  • Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai (1967) 
  • Közig: Dr. Back András (szerk): Közigazgatási szakvizsga: Kül- és biztonságpolitikai ágazat. Budapest: Magyar Közigazgatási Intézet. 2002.  
  • Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.  
  • Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 963 05 5856 4  

További információkSzerkesztés

  • PolEnc: Vernon Bogdanor (szerk): Politikatudományi enciklopédia. Budapest: Osiris. 2001. 621–623. o. = Osiris kézikönyvek, ISBN 963 389 035 7