Tóth István (zenész, 1960)

(1960) magyar színész, zenész
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. július 3.

Tóth István (Budapest, 1960. december 25. –) magyar színész, zenész.

Tóth István
Életrajzi adatok
Született1960december 25. (63 éves)
Budapest
Pályafutás
Kapcsolódó előadó(k)Hétrét, Neil Young Sétány (NYS)
Hangszerakusztikus gitár,
elektromos gitár,
basszusgitár
Tevékenységgitár, ének, zeneszerzés
SablonWikidataSegítség

Pályafutása

szerkesztés

Gyerekkorát Budapesten töltötte, gyerekszínészként több játékfilmben szerepelt, szinkronizált. Gimnazista éveiben a Madách Színházban játszott, majd egy évadot a Vígszínházban töltött. Ruszt József társulatához szegődött, tagja volt a Várszínháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színháznak. Az 1980-as években a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott. Előadóművészi képesítést szerzett.

Gitározott és énekelt, színházi zenéket állított össze és komponált. 1985–1987 között a BTK trióban játszott. 1998-ban megalapította a Hétrét együttest, amely a hazai világzenei együttesek élvonalába került. 2005-től a Neil Young Sétány (NYS) tagja. 2007 óta tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének. A Hétrét zenekarral négy lemezt készített, a NYS együttessel kettőt.

2001-től rendszeresen jár az Amerikai Egyesült Államokba, turnézik, rendez és játszik. 2009 óta a New York-i Magyar Színház tagja.

Diszkográfia

szerkesztés
  • The Seventh Meadow (Irish Songs) (1998) - Hétrét
  • Hetric Free Folk (2000) - Hétrét
  • Nembánomból vanabánom - freefolk 2. (2004) - Hétrét
  • Hommage á Neil Young (2006) - NYS
  • Eriggy Az Utamra (2008) - Hétrét
  • Neil Young Sétány 2 (2009) - NYS