Főmenü megnyitása
Tűzlándzsa rajza egy kínai könyvben; Huolongjing (Tűzfegyverek képes kézikönyve, Kína, 14. század).

A tűzlándzsa, kínaiul huo csiang (火槍, huǒ qiāng) egy nagyon korai lőporral működő eszköz, amit a 10. században Kínában a Csin-Szung háborúk idején használtak először lőfegyverként. Az első tűzlándzsák olyan hajítófegyverek, amelyeknél egy kínai lándzsára (csiang) egy lőporral és lövedékekkel (apró kövekkel, kagylókkal) töltött bambuszcsövet erősítettek. Az addig többnyire tűzijáték készítésre használt lőporral töltött bambuszcsöveknek a lándzsára szerelésével legelső bevetéseikkor csak lélektani hatást értek el, súlyosabb sérüléseket még nem okoztak. Kezdetben kiegészítő fegyverként használták legtöbbször, a támadás indításakor, vagy a közelharc kezdetekor az ellenség soraiban rémületet keltett a tüzet, apró, csípős lövedékeket és füstöt okádó fegyver; a zavarodottság kihasználásával megszerezhették a kezdeti előnyt rögtön a csata elején, aztán a lándzsával – mint fő fegyverrel – folytathatták a küzdelmet a katonák.

A puskapor fejlesztésével a robbanás ereje is megnőtt, ezzel a betöltött kőtörmelék, porcelándarabok vagy fémdarabok sebessége és átütőereje is nagyobb lett, az okozott sérülések is komolyabbak lettek; a lőpor és a lövedékek összetételének és keverékének változtatásával különböző hatásokat értek el (egyes feljegyzések szerint görögtüzet is használtak benne), ezeket a változatokat az újkori lángszórók és sörétes puskák őseinek tekinthetjük, de a hatótávolságuk nagyon rövid még ekkor (3 méter vagy kevesebb) és csak egy, esetleg két lövést tudtak leadni velük. Később a tűzlándzsák csövei nagyobbak, erősebbek és súlyosabbak lettek, ezeket már nem lehetett közelharcban megfelelően forgatni, lándzsaként harcolni velük, ezért a lándzsahegyet el is hagyták, az így létrejött fegyvereket tekinthetjük egyfajta elő-tűzfegyvereknek, a kézi ágyú, valamint az összes kézi lőfegyver elődjének, illetve ősének.[1] Azokat a nagy tűzlándzsákat, amiket már egy, vagy akár két ember sem bírt el, nem tudták kezelni és harcban kézzel forgatni, földhányásokra, várfalakra fektettek, majd talicskákra szereltek; ezeket tekinthetjük elő-ágyúnak, azok korai változatainak. A városok védelmében is már a korai időktől nagy szerepet játszottak a falakra sorba fektetett tűzlándzsák, a kínai védők harcászati és lélektani előnyhöz jutottak, amikor hangos robbanások kíséretében lőttek a támadókra.

LeírásaSzerkesztés

 
A tűzlándzsa legkorábbi ismert ábrázolása (jobbra fent).
Kína, Dunhuang, i. sz. 950. [2]

Az első tűzlándzsák (a „li hua ch'iang”, vagyis a „körtevirág” lándzsa) Kínában jelentek meg a 10. században. Korai formái nagyon egyszerű felépítésüek, egy hátulján bedugaszolt csövet -általában bambuszt-, megtöltenek puskaporral, beledugnak egy lassú égésű kanócot (ez az összeállítás olyan, mint egy tűzijáték), rákötöznek egy lándzsára, vagy valami hasonló másfajta, lándzsa-szerű, fanyelű hosszú szúrófegyverre (rúdra). Ha a lőpor lángra lobbant a kanóctól, akkor a cső elején hosszú lángcsóva és szikraeső tör elő. A hatás és a sérülések növelésére a lőporhoz egyéb anyagokat, mérgeket és „lövedékeket” kevertek; ezek például kavicsok, kőtörmelék, kagylózúzalék, később vasdarabok, vagy ólomgolyók, kerámiaszilánkok is lehettek. Tüzeléskor az égő puskaporral együtt, nagy lánggal és hanggal ezek a belekevert darabok is kirepültek. A kezdetleges tűzfegyvernek csak néhány méternyi a hatótávolsága, ezért közelharcban használták azokat.[3] 1260-ra kialakultak már a legkülönbözőbb változatok, az egyszerűbbeket paraszti lázadók, a fejlettebeket a Szung csapatok használták; lovassági bevetését pedig 1276-ban Yangchow ostrománál jegyzik fel, néha állványokra is szerelték, várfalak, városok megvédésében is szerepet játszott egészen a Ming-korszak végéig.

A fémből készült tűzlándzsacsövek a 13. század közepe körül jelentek meg, de hamarosan önállóan, a lándzsától függetlenül kezdték használni ezeket a lőfegyvereket. A lándzsától elválasztott, függetlenített fémcső 'kitörő' (tűzvető, tűzhányó) néven vált ismertté és ez lett a kézi ágyú előfutára, valamint a változataival együtt kulcsfontosságú szerepet játszott az összes későbbi tűzfegyver kifejlesztésében.[3]

TörténeteSzerkesztés

 
Egy lovag tűzlándzsával, 1396 körül.

A tűzlándzsákról a legelső bizonyított feljegyzés Kínában i. sz. 950 körül jelent meg, de később egy katonai műben is szerepelt, az 1044-es kiadású írásban, a Wujing Zongyao (A katonai tudományok összefoglalója) című könyvben is megemlítették a tűzlándzsákat. Egyes források szerint a tömeges használatuk valójában a Szung-dinasztia uralkodásának első felében kezdődött (a késő tizenegyedik században), bevetésükkel jobban ellent tudtak állni a területükre betörő különböző északi népek nyomásának. A fegyverrel könnyen lehetett a város falaira felmászni akaró ellenséget visszaverni, de segített védeni a várost akkor is, ha az ellenség már áttörte a külső védelmet, a beözönlő ellenségre tűzesőt zúdítva visszaszorították, vagy kiűzték őket a pajzsos tűzfalat használó egységek. Azonban harcászati leírást, a harc közbeni használatról feljegyzést csak jóval később, 1132-ben olvashatunk a tüzlándzsákról, amikor Szung csapatok bevetik ezeket De'an ostrománál (a mai Anlu, Hubei területén), és amikor tűzlándzsás elitcsapatokat vetettek be a Csin hadak ellen. A kínai feltalálók és hadvezérek belátták a fegyverben rejlő további lehetőségeket és gyorsan megjelentek a tűzlándzsa újabb változatai, amelyek már újrahasználható papír, vagy fém csőböl készültek. Az egyik a sokféle tűzlándzsa fejlesztés közül ólom lövedékeket lőtt ki, mint azt a Huolongjing, 14. századi könyv képein is látható. A tizedik századi könyvek képei és ábrái már bemutatják a harcban használt lángszórókat. Az egyszerű tervezésű felépítés és az alacsony gyártási költség miatt gyakran használták lázadó parasztok is ezt a fegyvert. 1260-ig (késői Szung-dinasztia) sokféle változatot és felhasználási módot fejlesztettek ki. A lovasság is használta a fegyvert, az első feljegyzés a bevetéséről Yangzhou központjában 1276-ból származik.[4][5][6] A tűzlándzsákat a Ming-korszak végéig (11. századtól a 17. századig) használták, amikor a nyugati tűzfegyverek léptek a helyükre.

A lőpor, a cső (bambusz és fém) és a lövedék ilyen összeállítású használata lőfegyverként a meghatározó lépés az első tűzfegyverek kifejlesztésében. Ez a találmány Kínából először a muzulmán világba került, majd két irányból Nyugatra. Valószínűleg a Selyemúton vagy a tatárjárás idején érkezik közép-Európábaba a XIII. század első felében, a muzulmán világ pireneusi terjeszkedésekor pedig a spanyolokhoz. A késő középkor tűzfegyverei mind ebből a találmányból fognak megszületni.

A fejlesztések időrendbenSzerkesztés

  • 1163-ban tűzlándzsákat szereltek harci szekerekre, amiknek kínai neve „a te kívánságszekered”; a mozgatható tűzbombákat vető hajítógépek védelmére használták ezeket.[7]
  • A késő 1100-as években már összetört porcelán szilánkjait, valamint kis vasgolyókat is kevertek a puskaporhoz a cső betöltése előtt. Ebben az időszakban a tűzlándzsák hegyét már gyakran el is hagyták és kizárólag a fegyver tűzerejét használták.[8]
  • 1232-től a Csin seregek is használtak tűzlándzsákat, de fejlesztettek rajta: az újrafelhasználható csövet erős, vastag és tartós papírból készítették. A Csin uralkodóház története címú kínai feljegyzések szerint ezek a papírcsővel szerelt tűzlándzsák nagyjából három méteresek lehettek:

„A lándzsa csövének elkészítéséhez használjon chi-huang papírt, tizenhat réteget, egy kicsit hosszabb legyen, mint 60 cm. Töltse meg fűzfából készített faszénnel, vasdarabokkal, mágnesdarabokkal, kénnel, fehér salétrommal és egyéb törmelékkel, majd a végére egy záródugót tegyen biztosítékképpen. Valamennyi csapatban egy kis vasedény legyen valakinél, benne izzó széndarab, ami égjen állandóan. Amikor eljön az ideje a támadásnak, a lángok több mint tíz méterre csapnak ki majd a tűzlándzsa elején, végül amikor a lőpor elégett, a cső újra használható, nem megy tönkre.[9]

A Csinek történelme

  • A Csin dinasztia területeire betörő mongol katonák egyáltalán nem tartottak a kínaiak fegyvereitől, a tűzlándzsáiktól viszont nagyon féltek. A Csin katonák nemcsak városaik és váraik védelmében használták a tűzlándzsáikat, hanem nyílt küzdelemben is, például egy 450 fős tűzlándzsás csapat egy egész mongol tábort legyőzött és megfutamított.[10]
  • 1259-ban egy golyót töltöttek a csőbe vatta fojtással és ezt lőtte ki a tűzlándzsa, így ez az első puskaporral kilőtt golyó (lövedék) a történelmi feljegyzések szerint.[8]
  • 1276-tól a tűzlándzsákat már fémcsővel gyártják.[11]
  • A fémcsövű tűzlándzsák csöveit a 13. század közepétől önállóan, a lándzsától függetlenül kezdték használni. A függetlenített fémcsövet 'kitörőnek' (tűzvető, tűzhányó) nevezték és ez vált a kézi ágyú előfutárává.[8]
  • 1280 körül a Közel-Keleten megjelennek a tűzlándzsák.[12]
  • 1396-tól európai lovagok tűzlándzsákat használtak, mint lovassági fegyvert.[13]
  • Feljegyzések szerint legutoljára Európában Bristol ostrománál 1643-ban használtak tűzlándzsákat.[14]

KépgalériaSzerkesztés

Különböző tűzfegyverek rajzai, „kínai virágnyelvű” megnevezései és működésük leírása kínai harcászati könyvekben.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Andrade 2016, 33. o.
  2. "The Genius of China", Robert Temple
  3. a b Andrade 2016, 51. o.
  4. Needham 1986, 222. o.
  5. Chase 2003, 31. o.
  6. Lorge 2008, 33-34. o.
  7. Andrade 2016, 38. o.
  8. a b c Andrade 2016, 52. o.
  9. Andrade 2016, 46. o.
  10. Andrade 2016, 47. o.
  11. Needham 1986, 228. o.
  12. Needham 1986, 259. o.
  13. Needham 1986, 260. o.
  14. Needham 1986, 262. o.

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Fire lance című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

  • Adle, Chahryar (2003), History of Civilizations of Central Asia: Development in Contrast: from the Sixteenth to the Mid-Nineteenth Century
  • Ágoston, Gábor (2008), Guns for the Sultan: Military Power and the Weapons Industry in the Ottoman Empire, Cambridge University Press, ISBN 0-521-60391-9
  • Agrawal, Jai Prakash (2010), High Energy Materials: Propellants, Explosives and Pyrotechnics, Wiley-VCH
  • Andrade, Tonio (2016), The Gunpowder Age: China, Military Innovation, and the Rise of the West in World History, Princeton University Press, ISBN 978-0-691-13597-7.
  • Arnold, Thomas (2001), The Renaissance at War, Cassell & Co, ISBN 0-304-35270-5
  • Benton, Captain James G.. A Course of Instruction in Ordnance and Gunnery, 2, West Point, New York: Thomas Publications (1862). ISBN 1-57747-079-6 
  • Brown, G. I. (1998), The Big Bang: A History of Explosives, Sutton Publishing, ISBN 0-7509-1878-0.
  • Buchanan, Brenda J., ed. (2006), Gunpowder, Explosives and the State: A Technological History, Aldershot: Ashgate, ISBN 0-7546-5259-9, <http://muse.jhu.edu/login?auth=0&type=summary&url=/journals/technology_and_culture/v049/49.3.bachrach.html>
  • Chase, Kenneth (2003), Firearms: A Global History to 1700, Cambridge University Press, ISBN 0-521-82274-2.
  • Cocroft, Wayne (2000), Dangerous Energy: The archaeology of gunpowder and military explosives manufacture, Swindon: English Heritage, ISBN 1-85074-718-0, <https://www.english-heritage.org.uk/publications/dangerous-energy/>
  • Cowley, Robert (1993), Experience of War, Laurel.
  • Cressy, David (2013), Saltpeter: The Mother of Gunpowder, Oxford University Press
  • Crosby, Alfred W. (2002), Throwing Fire: Projectile Technology Through History, Cambridge University Press, ISBN 0-521-79158-8.
  • Curtis, W. S. (2014), Long Range Shooting: A Historical Perspective, WeldenOwen.
  • Earl, Brian (1978), Cornish Explosives, Cornwall: The Trevithick Society, ISBN 0-904040-13-5.
  • Easton, S. C. (1952), Roger Bacon and His Search for a Universal Science: A Reconsideration of the Life and Work of Roger Bacon in the Light of His Own Stated Purposes, Basil Blackwell
  • Ebrey, Patricia B. (1999), The Cambridge Illustrated History of China, Cambridge University Press, ISBN 0-521-43519-6
  • Grant, R.G. (2011), Battle at Sea: 3,000 Years of Naval Warfare, DK Publishing.
  • Hadden, R. Lee. 2005. "Confederate Boys and Peter Monkeys." Armchair General. January 2005. Adapted from a talk given to the Geological Society of America on March 25, 2004.
  • Harding, Richard (1999), Seapower and Naval Warfare, 1650-1830, UCL Press Limited
  • al-Hassan, Ahmad Y. (2001), "Potassium Nitrate in Arabic and Latin Sources", History of Science and Technology in Islam, <http://www.history-science-technology.com/Articles/articles%202.htm>. Hozzáférés ideje: 23 July 2007.
  • Hobson, John M. (2004), The Eastern Origins of Western Civilisation, Cambridge University Press.
  • Johnson, Norman Gardner. Encyclopædia Britannica. Encyclopædia Britannica Online 
  • Kelly, Jack (2004), Gunpowder: Alchemy, Bombards, & Pyrotechnics: The History of the Explosive that Changed the World, Basic Books, ISBN 0-465-03718-6.
  • Khan, Iqtidar Alam (1996), "Coming of Gunpowder to the Islamic World and North India: Spotlight on the Role of the Mongols", Journal of Asian History 30: 41–5.
  • Khan, Iqtidar Alam (2004), Gunpowder and Firearms: Warfare in Medieval India, Oxford University Press
  • Khan, Iqtidar Alam (2008), Historical Dictionary of Medieval India, The Scarecrow Press, Inc., ISBN 0-8108-5503-8
  • Kinard, Jeff (2007), Artillery An Illustrated History of its Impact
  • Konstam, Angus (2002), Renaissance War Galley 1470-1590, Osprey Publisher Ltd..
  • Liang, Jieming (2006), Chinese Siege Warfare: Mechanical Artillery & Siege Weapons of Antiquity, Leong Kit Meng, ISBN 981-05-5380-3
  • Lidin, Olaf G. (2002), Tanegashima – The Arrival of Europe in Japan, Nordic Inst of Asian Studies, ISBN 8791114128
  • Lorge, Peter A. (2008), The Asian Military Revolution: from Gunpowder to the Bomb, Cambridge University Press, ISBN 978-0-521-60954-8
  • Lu, Gwei-Djen (1988), "The Oldest Representation of a Bombard", Technology and Culture 29: 594–605
  • McLachlan, Sean (2010), Medieval Handgonnes
  • McNeill, William Hardy (1992), The Rise of the West: A History of the Human Community, University of Chicago Press.
  • Morillo, Stephen (2008), War in World History: Society, Technology, and War from Ancient Times to the Present, Volume 1, To 1500, McGraw-Hill, ISBN 978-0-07-052584-9
  • Needham, Joseph (1980), Science & Civilisation in China, vol. 5 pt. 4, Cambridge University Press, ISBN 0-521-08573-X
  • Needham, Joseph (1986), Science & Civilisation in China, vol. V:5 pt. 7: The Gunpowder Epic, Cambridge University Press, ISBN 0-521-30358-3.
  • Nicolle, David (1990), The Mongol Warlords: Ghengis Khan, Kublai Khan, Hulegu, Tamerlane
  • Nolan, Cathal J. (2006), The Age of Wars of Religion, 1000–1650: an Encyclopedia of Global Warfare and Civilization, Vol 1, A-K, vol. 1, Westport & London: Greenwood Press, ISBN 0-313-33733-0
  • Norris, John (2003), Early Gunpowder Artillery: 1300–1600, Marlborough: The Crowood Press.
  • Partington, J. R. (1960), A History of Greek Fire and Gunpowder, Cambridge, UK: W. Heffer & Sons.
  • Partington, J. R. (1999), A History of Greek Fire and Gunpowder, Baltimore: Johns Hopkins University Press, ISBN 0-8018-5954-9
  • Patrick, John Merton (1961), Artillery and warfare during the thirteenth and fourteenth centuries, Utah State University Press.
  • Pauly, Roger (2004), Firearms: The Life Story of a Technology, Greenwood Publishing Group.
  • Perrin, Noel (1979), Giving up the Gun, Japan's reversion to the Sword, 1543–1879, Boston: David R. Godine, ISBN 0-87923-773-2
  • Petzal, David E. (2014), The Total Gun Manual (Canadian edition), WeldonOwen.
  • Phillips, Henry Prataps (2016), The History and Chronology of Gunpowder and Gunpowder Weapons (c.1000 to 1850), Notion Press
  • Purton, Peter (2010), A History of the Late Medieval Siege, 1200–1500, Boydell Press, ISBN 1-84383-449-9
  • Robins, Benjamin (1742), New Principles of Gunnery
  • Rose, Susan (2002), Medieval Naval Warfare 1000-1500, Routledge
  • Roy, Kaushik (2015), Warfare in Pre-British India, Routledge
  • Schmidtchen, Volker (1977a), "Riesengeschütze des 15. Jahrhunderts. Technische Höchstleistungen ihrer Zeit", Technikgeschichte 44 (2): 153–173 (153–157)
  • Schmidtchen, Volker (1977b), "Riesengeschütze des 15. Jahrhunderts. Technische Höchstleistungen ihrer Zeit", Technikgeschichte 44 (3): 213–237 (226–228)
  • Swope, Kenneth M. (2013), The Military Collapse of China's Ming Dynasty, 1618-44 (Asian States and Empires), Routledge.
  • Tran, Nhung Tuyet (2006), Viêt Nam Borderless Histories, University of Wisconsin Press.
  • Turnbull, Stephen (2003), Fighting Ships Far East (2: Japan and Korea Ad 612-1639, Osprey Publishing, ISBN 1-84176-478-7
  • Urbanski, Tadeusz (1967), Chemistry and Technology of Explosives, vol. III, New York: Pergamon Press.
  • Villalon, L. J. Andrew (2008), The Hundred Years War (part II): Different Vistas, Brill Academic Pub, ISBN 978-90-04-16821-3
  • Wagner, John A. (2006), The Encyclopedia of the Hundred Years War, Westport & London: Greenwood Press, ISBN 0-313-32736-X
  • Watson, Peter (2006), Ideas: A History of Thought and Invention, from Fire to Freud, Harper Perennial (2006), ISBN 0-06-093564-2
  • Willbanks, James H. (2004), Machine guns: an illustrated history of their impact, ABC-CLIO, Inc.
  • Egy kis ismertető a tűzlándzsáról
  • A középkori Kínai hadsereg, 1260-1520 (Men-at-arms S.) által Chris J. Társaik. ISBN 1-85532-599-3
  • A kínai ostrom hadviselés: Régi tüzérségi- és ostromgépek

Lásd mégSzerkesztés