Főmenü megnyitása

Tanács végrehajtó bizottságának titkára

Tanacs v.b.jpg

A tanács végrehajtó bizottságának titkára (röviden vb-titkár) a helyi közigazgatás, a tanácsi szervezet egyik vezető tisztségviselője volt a tanácsrendszerben 1950 és 1990 között. A tisztség a tanácsrendszer bevezetésével jött létre 1950-ben és a rendszerváltáskor, az önkormányzati rendszer bevezetésével szűnt meg 1990-ben.

A vb-titkár hivatásos államigazgatási dolgozó volt, a tanácselnök segítője a tanács tevékenységének megszervezésében. Feladata volt a szocialista törvényesség biztosítása, a hatósági tevékenység eredményességének, a hivatali munka rendjének biztosítása. Községekben a vb. titkár vezette az egységes szakigazgatási szervet, hasonlóan a mai jegyzőhöz.

A vb-titkárt 1971-ig a tanács végrehajtó bizottsága választotta saját tagjai közül a felettes tanács (a fővárosi vagy megyei vb-titkár esetében a minisztertanács) jóváhagyásával. A vb vissza is hívhatta titkárát, azonban a megválasztáshoz hasonlóan ehhez is szükséges volt a felsőbb jóváhagyás. Ebben az időszakban a vb-titkár megbízatása a végrehajtó bizottságéval azonos időre szólt, vagyis az őt megválasztó tanács megbízatásának lejártát követően megválasztott új tanácsnak az alakuló üléséig tartott. A megválasztáshoz és a visszahíváshoz az első tanácstörvény különös módon nem követelte meg magának az érintett tanácsnak a hozzájárulását, ezt csupán a második tanácstörvény írta elő 1954-től.

1971-től, a harmadik tanácstörvény hatályba lépésétől kezdődően a vb-titkár helyzete lényegesen megváltozott. Ettől kezdve a vb-titkár tisztségét államigazgatási funkciónak tekintették, ezért nem kellett feltétlenül a tanács tagjának lennie, viszont meghatározott (államigazgatási vagy jogi irányú) képesítéssel kellett rendelkeznie. Tisztségét már nem a vb általi megválasztással, hanem a tanács testülete általi kinevezéssel nyerte el, méghozzá határozatlan időre. A tanács azonban nem dönthetett szabadon a kinevezésről, mivel a vb-titkár tisztségére a felettes tanács végrehajtó bizottsága (a fővárosi vagy megyei vb-titkár esetében a minisztertanács) állított jelöltet, a tanács testületének tehát ténylegesen csak a jóváhagyás joga maradt, ami többnyire formális volt.

Helye a tanácsi tisztségviselők közöttSzerkesztés

KépesítéseSzerkesztés

A harmadik tanácstörvény[1] hatálybalépésétől kezdve a tanácselnököt és a tanácselnök-helyettest továbbra is választották, a végrehajtó bizottság titkára nem választott, hanem kinevezett tisztségviselő lett, akinek munkaviszonya határozatlan időre szólt. A vezetőkkel szembeni követelményeken túl[2] egy belső határozat értelmében[3] szakképesítési előírásoknak is meg kellett felelnie. Nevezetesen a községi és nagyközségi vb titkárnak tanácsakadémiai, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, valamint kétéves tanácsi gyakorlattal kellett rendelkeznie. Minden más vb. titkárnak állam- és jogtudományi egyetemi végzettséget és legalább négyéves tanácsi államigazgatási gyakorlatot kellett felmutatnia.

FeladataiSzerkesztés

A vb. titkár feladatai részben a tanáccsal, a tanácsi bizottságokkal és a tanácstagokkal voltak kapcsolatosak, de tevékenységének fő súlypontjai a végrehajtó bizottság és a szakigazgatási szervek felé irányult. Tartalmát tekintve főleg a törvényesség biztosítását szolgálta a tanácsi szervek munkájában.

Tennivalóinak csoportosítása:

  • A tanácselnök rendelkezései szerint részt vett a tanács üléseinek (legalább 4-ét) előkészítésében és biztosította az előterjesztések, határozati javaslatok (rendeletek) előzetes törvényességi vizsgálatát. Gondoskodott a tanácsrendeletek kihirdetéséről.
  • Előkészítette a végrehajtó bizottság éves munkatervét, ennek alapján a végrehajtó bizottság üléseit (legalább 12-ét). Felelős volt a végrehajtó bizottság működésével kapcsolatos ügyviteli teendők ellátásáért (például jegyzőkönyvek megírása/megíratása)
  • Ellenőrizte a szakigazgatási szervek hatósági (konkrét ügyekben döntési jogkörrel) tevékenységét, és összehangolta a belső szervezetek ügyvitelét. Községekben ő volt a vezetője az egységes szakigazgatási szervnek.
  • Törvényességi felügyelete Valamennyi tanácsi szerv irányában gondoskodott arról, hogy a jogszabályoknak megfelelően lássák el feladataikat. Ha a tanács, a végrehajtó bizottság, a tanácsi bizottság(ok) vagy a tanácselnök rendelkezéseinél észlelt jogszabálysértést, jelzési kötelezettsége (szignálási) volt e szervek irányában. Amennyiben valamely szakigazgatási szerv tevékenységét, (jogi aktusát) találta jogszabálysértőnek, felhívta a szerv vezetőit, hogy saját hatáskörben intézkedjék a jogszabálysértés megszüntetéséről. A felhívás eredménytelensége esetén az eljárást, a rendelkezés végrehajtását felfüggesztette. Az ügyet döntés végett a végrehajtó bizottsághoz, illetőleg hatósági ügyekben az eljárásra hatáskörrel rendelkező szervhez terjesztette.
  • Az előbb felsorolt esetekbeni ellenőrzési tevékenységéről beszámolt a tanácsnak, a végrehajtó bizottságnak, illetőleg a tanácselnöknek.
  • A megyei, fővárosi végrehajtó bizottságának titkári ellenőrzési tevékenysége a főváros illetve a megye egész területére kiterjedt. Elbírálta a megyei, fővárosi szakigazgatási szervek másodfokú hatósági határozati elleni panaszokat.

A titkárságSzerkesztés

A vb. titkár munkájának közvetlen segítését szolgálta a titkárság, amely a szakigazgatási szervekkel azonos jogállású volt, s amelynek munkáját a vb. titkár irányította. A titkárság látta el a tanács, a végrehajtó bizottság, a tisztviselők tevékenységével kapcsolatos szervezeti és ügyviteli teendőket. Ez általában a községi szervekre nem volt jellemző.

A szakigazgatási szerv vezetéseSzerkesztés

A szakigazgatási feladatok ellátását egyik oldalról a szakszerűség, másik oldalról a (szocialista) törvényesség követelménye jellemezte. A tanács szakigazgatási szervezete az országos szintű szakigazgatási szervekhez képest kevésbé tagolt volt. A községi szinten belső, önálló egységek nélküli egységes szakigazgatási szerv működött. Vezetője a vb. titkár volt, ami a végrehajtó bizottságokban a megyei városi tanácsnak közvetlenül alárendeltségben működött. Az ágazati, politikai és helyi társadalompolitikai, szervezési feladatok során hozott döntéseket felülbírálhatta. A végrehajtó bizottság megsemmisítési és megváltoztatási jogkört gyakorolt a szakigazgatási szerv jogszabályt vagy a lakosság érdekeit sértő rendelkezéseivel szemben.

A szakigazgatási tevékenység központi irányítását a miniszter a megyei (fővárosi) vb-k útján látta el. Figyelemmel kísérte a magasabb rendű jogszabályok végrehajtását és az ágazati feladatok megvalósítását.

A szakigazgatási szerv látta el az intézményirányítási feladatokat. Részt vett a költségvetési és fejlesztési javaslatok kidolgozásában. A fővárosi és a megyei szakigazgatási szerv vezetője nevezte ki a tanácsi vállalatok és intézmények vezetőit. A járásokban az államigazgatási feladatokat a járási hivatal látta el. A megyei városokban a megyei városi tanács kerületi hivatalt vagy hivatalokat létesíthetett az elsőfokú ügyek ellátására.

A szakigazgatási szervezet tagozódásának irányelveit és érdekeit a miniszterekkel egyetértésben az MT TH elnöke állapította meg. Az osztályok, csoportok, önálló előadók hatásköri jegyzékét a minisztériumok állították össze.

A szakigazgatási szervek jogszabályokban biztosított hatósági jogkörüket önállóan gyakorolták, s ebben a körben nem voltak utasíthatók. Az érdekeltek az elsőfokú döntés ellen 15 napon belül fellebbezhettek.

Az állampolgárokhoz közelebb vitt igazgatási munka megvalósítására szakigazgatási kirendeltségeket is létesíthetett.

A közös tanácsok szervezése és a nagyközségi forma lehetővé tette az elsőfokú hatósági ügyintézés széles körű decentralizációját. A gazdasági hatáskörökkel együtt a leadott igazgatási feladatok is növelték a lakosság igényeinek kielégítésében a helyi tanácsok szerepét.

Törvényességi ellenőrzési jogköreSzerkesztés

Az első tanácstörvényben[4] a vb. titkár feladatairól, hatásköreiről igen szűkszavú rendelkezések szerepeltek. A[5] második tanácstörvény a vb. titkár jogállását jelentősen megváltoztatta, lényegében elnökhelyettesi szintre került, s közreműködőjévé vált a vb. elnöki feladatok realizálásának. A feladatok közül ki kell emelni, hogy … többek között a szakigazgatási szervek munkájának irányítása, ellenőrzése és összehangolása, részben az elnökhelyettes (elnökhelyettesek) és a titkár útján … valósult meg.

A harmadik tanácstörvény a vb. titkár számára újabb jelentős pozíció változást, feladat-, valamint hatáskör módosulást eredményezett. A tanácselnök „államigazgatási helyetteseként” az apparátus (a szakigazgatási szervezet) törvényes működéséének felelősségeként fogalmazódott meg. A törvényesség biztosítása a törvényességi felügyelet folyamatosságát tételezte fel, nem pedig a ciklikus működést.

A törvény megfogalmazása szerint a vb. titkár törvényességi ellenőrző feladata kiterjedt a tanácsi szervekre, felelősséggel tartozott a tanácsi szervek jogszerű működéséért. A jogszabálysértés megszüntetése érdekében intézkedett illetve intézkedést kezdeményezett. Az általános törvényi tétel mellett ugyancsak általános, de szervi és működési szempontokból konkretizáltan, a vb. titkár ellenőrizte a szakigazgatási szervezet hatósági tevékenységét.

ForrásokSzerkesztés

  • Berényi–Martonyi–Számel: Magyar államigazgatási jog (Általános rész) (Budapest, 1980) 192–193. old. ISBN 963-17-4513-9
  • dr. Popovics Béla: Államigazgatás A-tól Z-ig (Budapest, 1973). 786–787. old. K-3270.
  • dr. Schmidt Péter: Alkotmányjog (Budapest, 1976.) 433–436. old. ISBN 963-03-0284-5
  • dr. Holló András: A végrehajtó bizottság titkára által gyakorolt törvényességi felügyelet (Budapest, 1981) 9–18. old. helytelen ISBN kód: 963-00-0450-0
  • Bárdos Dezső: A községi szakigazgatási szerv vezetése (Bakonysárkány, 1978) kézirat

JegyzetekSzerkesztés

  1. 1971. évi I. törvény
  2. Ez egy hármas követelményrendszer volt. 1.Politikai megbízhatóság (Nem kellett párttagnak lennie), 2. Szakmai megbízhatóság 3. Megbízható magatartás
  3. 1020/1970. (VI.7.) kormányhatározat
  4. 1950- évi I. törvény 29. §. * a szabályrendeletek és a tanácsülési jegyzőkönyvek hitelesítője, * intézi a végrehajtó bizottság ügyvitelét
  5. 1954. évi X. törvény 50. §.