Tankó Béla (filozófus)

Ez a szócikk a filozófusról szól. Hasonló címmel lásd még: Tankó Béla (egyértelműsítő lap).

Tankó Béla (Borberek, 1876. október 1. – Debrecen, 1946. január 26.) filozófiai író, egyetemi tanár.

Élete

Teológiái tanulmányait Kolozsvárott végezte 1899-ben, azonban diplomája megszerzése előtt egy évet az edinburghi egyetemen töltött. 1900-tól a szászvárosi gimnáziumban tanított. 1914-ben magántanárrá képesítést szerzett a kolozsvári egyetemen, majd még ugyanebben az évben a debreceni egyetemen nyilvános rendkívüli tanár lett, 1916-tól pedig nyilvános rendes tanárként dolgozott. 1936–37-ben az egyetem rektora volt. A filozófia területén Böhm Károly tanította, vele számos tanulmányában is foglalkozott (Böhm és Kant; Besztercebánya, 1913; Böhm filozófiájának pedagógiai jelentősége, Besztercebánya, 1913 stb.). 1912-ben megkapta az MTA Gorove-díját.

Fontosabb művei

Egyháztörténeti olvasmányok a középiskolák felső osztályai számára (Debreczen, 1907. Három rész.);
A főbb vallások története és a keresztyén egyház története a reformáczióig. (A középiskolák V. oszt. számára. Debreczen, 1907);
A XIX. század ethikai válsága (Kolozsvár, 1912);
A filozófia problémája és problémái (Debrecen, 1917);
A világnézet kérdése (Debrecen, 1932);
A szabadság problematikája (Szeged, 1936);
Kant metafizikai reformja (Kolozsvár, 1943).

Források

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
Magyar életrajzi lexikon