Tiszaszőlősi KSE

magyar labdarúgóklub

A Tiszaszőlősi Községi Sportegyesület. Tiszaszőlős községének labdarúgó csapata, ami a JNSZ III. osztályban szerepel.

Tiszaszőlősi KSE
Csapatadatok
Teljes csapatnévTiszaszőlősi Községi Sportegyesület.
SzékhelyTiszaszőlős, Magyarország
Alapítva2012.
VezetőedzőMagyarország Molnár László
BajnokságJNSZ III.
Statisztika
Legtöbb gólMagyarország Győri József (33)
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik

Története

szerkesztés
 
2010 telén a sportpálya.

A nyolcvanas évek volt a tiszaszőlősi labdarúgás aranykora. A virágzás az új sportpálya megépítésével kezdődött, majd a helyi TSZ stabil anyagi hátteret biztosított a csapat számára. Ez időben Tiszafüred és Abádszalók utáni legerősebb csapat Tiszaszőlős volt. 1986 tavaszán a bajnokságban Abádszalók mögött második helyen végzett a csapat, úgy hogy az utolsó mérkőzésen éppen Abádszalókot idegenben győzték le. A csapat feljutott az akkor létrehozott (egycsoportos) Megyei II. osztályba. A csapat évekig erős középcsapatnak számított a bajnokságban, majd a kilencvenes évek elején hanyatlani kezdett a tiszaszőlősi labdarúgás. A főtámogatójuk az agonizálás áldozata lett. A csapat játékosai ez időben felhagytak a sporttal, a szomszédos települések játékosai igazoltak a klubba. Ez időszakban Tiszafüred II. néven vált ismertté a csapat. 1994-ben súlyosbodott a gazdasági helyzet, ami a klub megszűnését jelentette.

1999-ben újjászerveződött a klub, amely rögtön első szezonjában megnyerte a Szolnok megyei III. osztályt. A kétpói csapat előtt 1 ponttal végeztek a 13 csapatos bajnokságban. 23 kapott góllal a szezon legjobb védelmét kovácsolták össze. A következő években újra pénzhiánnyal küzdött a csapat. 2003-ban ismét megszűnt a klub.

2012-ben újra megalakult Tiszaszőlősön a labdarúgás, ezúttal Tiszaszőlősi KSE néven. A felkészülési mérkőzések során több fiatal játékost teszteltek, de nem mindenki szerződött le a bajnokság kezdetére. Az újonnan alapított Szolnok megyei IV. osztályban szerepel a csapat. Az őszi szezon folyamán várakozáson felül teljesítettek. Az első három bajnokin veretlenek lettek, Tiszaörs (5-1),[1] Kétpó (3-2),[2] majd Tiszabura (4-3) ellen arattak sikert.[3] A téli szünet idején a bajnokság harmadik helyén telelt a csapat. A téli szünetet követően a Berekfürdői SE ellen 4-0-ra nyertek.[4] Végül a csapat a szezont a 4. helyen zárta.

Az elmúlt évek eredményei

szerkesztés
szezon bajnokság helyezés
2014 / 2015 Szolnok megyei III. osztály
2013 / 2014 Szolnok megyei III. osztály 5.
2012 / 2013 Szolnok megyei IV. osztály 4.
2003 / 2004 Szolnok megyei II. osztály 15.
2002 / 2003 Szolnok megyei II. osztály ?
2001 / 2002 Szolnok megyei II. osztály, Jászsági csoport 13.
2000 / 2001 Szolnok megyei II. osztály, Kunsági csoport 13.
1999 / 2000 Szolnok megyei III. osztály 1.

Névváltozások

szerkesztés

Játékoskeret

szerkesztés

Első csapat

szerkesztés

2013. szeptember 11-i állapot szerint.

# Poszt Név
1   K Keszler Béla
2   KP Győri István
3   V Szabó István
4   V Váradi Béla
5   KP Tóth Tibor
6   V Darai Rajmund
7   KP Kocsmár Roland
8   CS Győri József
9   CS Darvas László
# Poszt Név
10   KP Ternák Károly
11   KP Nagy Tibor
13   V Süllei János
17   KP Kiss Zoltán
18   K Papp Csaba
-   V Muliter Imre
-   KP Madarász Csaba
-   KP Szőnyi György

U21-es csapat

szerkesztés

2014. szeptember 18-i állapot szerint.

# Poszt Név
1   K Nagy Pál
2   KP Nagy Bence
3   V Csortos Csaba
4   V Szőnyi Tamás
5   CS Jónás Alex
6   KP Penti Péter
7   V Varga Zoltán
8   CS Paska Zoltán
9   CS Jónás Martin
# Poszt Név
10   KP Hévizi Sándor
11   KP Muliter Máté
12   V Csáti Norbert
13   KP Váradi László
15   CS Guti Patrik
16   V Muliter Zoltán
19   CS Barkóczi Alex
-   V Hamar Márk
-   KP Madarász Róbert

Statisztikák

szerkesztés
  • 2014. augusztus 8-i állapot szerint.
  • A gólok a 2012-13-as szezontól számítva

A legtöbb gólt szerezték a TKSE történelme folyamán

szerkesztés
# Játékos Gól
1. Győri József 33
2. Gyöngy József 13
3. Győri István 11
4. Madarász Csaba 8
5. Kiss Zoltán 5
6. Darvas László 4
7. Kocsmár Roland 3
8. Muliter Imre 3
9. Nagy Tibor 2
10. Darai Rajmund 1
  1. TISZASZŐLŐSI KSE 5-1 TISZAŐRSI KKSE. adatbank.mlsz.hu. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 8.)
  2. KÉTPÓ KSE 3-2 TISZASZŐLŐSI KSE. adatbank.mlsz.hu. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 16.)
  3. TISZASZŐLŐSI KSE 4-3 TISZABURAI SE. adatbank.mlsz.hu. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 29.)
  4. TISZASZŐLŐSI KSE 4-0 BEREKFÜRDŐI SE. adatbank.mlsz.hu. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 1.)