Tobias Stieler

német labdarúgó-játékvezető

Tobias Stieler (Obertshausen, 1981. július 2. –) német nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása jogász, Hamburgban él.

Tobias Stieler
Született 1981. július 2. (41 éves)
Obertshausen
Állampolgársága német
Foglalkozása labdarúgó-játékvezető
SablonWikidataSegítség

PályafutásaSzerkesztés

Tobias Stieler 1981-ben született a Hessen tartományban lévő Obertshausenben. 1995-ben, 14 évesen tette le a játékvezetői vizsgát, és a 2009-10-es szezonban debütált játékvezetőként a német másodosztályban, majd 2012-ben vezette az első Bundesliga-mérkőzését. A FIFA játékvezetői keretének 2014 óta tagja.[1] Ebben az évben vezette első válogatott mérkőzését, majd 2016-ban az UEFA Európa-ligában, 2017-ben pedig a Bajnokok Ligájában is debütált játékvezetőként. A 2017-18-as Bundesliga-szezon nyitómérkőzésén, egy Bayern München-Leverkusen meccsen is ő volt a játékvezető, ahol a német első osztály történetében először alkalmaztak videóbírót. 2019-ben ő vezette a német labdarúgókupa döntőjét.[2][3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://www.focus.de/sport/fussball/dfb-dfb-verjuengt-schiedsrichter-spitze_aid_1096149.html
  2. Tobias Stieler - Leistungsdaten (német nyelven). www.transfermarkt.de. (Hozzáférés: 2023. január 7.)
  3. Tobias Stieler leitet Pokalfinale: "Highlight der Saison" (német nyelven). DFB - Deutscher Fußball-Bund e.V.. (Hozzáférés: 2023. január 7.)

További információkSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Tobias Stieler című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.