Főmenü megnyitása

UEFA-bajnokok ligája

Az UEFA-bajnokok ligája (gyakran csak BL), teljes nevén angolul UEFA (Union of European Football Associations) Champions League, egy európai klubcsapatok részvételével játszott labdarúgósorozat, mely évente kerül megrendezésre. Minden európai országból az elmúlt időszakban elért eredményeiktől függően indulhat egy, kettő, három, illetve négy csapat (kivétel Liechtenstein, amely mivel nem rendez nemzeti labdarúgó-bajnokságot, csak az Európa Ligában indíthat csapatot). Az induló csapatok az adott ország bajnokságának megnyerésével (illetve második, harmadik, negyedik helyének elérésével) vívják ki a részvételt.

UEFA-bajnokok ligája
Az UEFA-bajnokok ligája trófeája
Az UEFA-bajnokok ligája trófeája

Soccerball current event.svg 2018–2019-es UEFA-bajnokok ligája
Címvédő Spanyolország Real Madrid
(2018)
Legtöbb győzelem Spanyolország Real Madrid
(13 győzelem)
Adatok
Sportág Labdarúgás
Résztvevők32 (csoportkör)
(selejtezőben indult: 76)
KontinensEurópa (UEFA)
Időpontminden évben, szeptember–május
Első esemény1955
Eddigi események száma64 (2018-ig)

HonlapUEFA-bajnokok ligája

A BL győztese részt vesz az UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az Európa-liga győztesével játszik, valamint részvételi jogot szerez a FIFA-klubvilágbajnokságra is.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Az UEFA-bajnokok ligája elődje, a bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) 1955-ben indult. Azóta rendezi meg rendszeresen az UEFA évről évre az európai elit klubcsapatok tornáját, amely során minden évben eldől, melyik csapat a legjobb a legjobbak között. A megtiszteltetésen kívül a győzelem nem kevés pénzjutalommal is jár. A torna az 1992–93-as szezonban vette fel az UEFA-bajnokok ligája nevet, és ezzel együtt a rendszer is átalakult. Az UEFA bevezette a korábban csak világversenyeken használt csoportküzdelmeket, amivel izgalmasabbá, nem utolsósorban pedig még nagyobb üzletté tette az addig egyenes kieséssel működő legnagyobb európai kupasorozatot. Kezdetben egy selejtező, valamint két egyenes kieséses kört követően két négyes csoportban folytak a küzdelmek, melyek első két helyezettje vívta ki a jogot a döntőbe jutásra.

FormátumSzerkesztés

A következő leírás a 2018–2019-es kiírás lebonyolítását tartalmazza.[1]

A sorozat három nagyobb részre oszlik, a selejtezőre, a csoportkörre és az egyenes kieséses szakaszra.

Részvételi jog

Az országokra vonatkozó UEFA-együttható alapján felállított rangsortól függ, hogy az adott ország hány csapatot, és azokat is melyik fordulóban indulhatja.

Selejtező

A selejtező öt fordulóból áll: előselejtező, 1., 2., 3. selejtezőkör és a rájátszás. A selejtező két ágra oszlik, bajnoki ágra és nem bajnoki ágra. A bajnoki ágon azok a bajnokcsapatok, a nem bajnoki ágon pedig azok a nem bajnokcsapatok szerepelnek, amelyek indulási jogot szereztek és nem kerültek közvetlenül a csoportkörbe. A selejtezőkörökben a csapatokra vonatkoztatott UEFA-együttható alapján egy sorrendet állítanak fel, a csapatokat kiemeltekre és nem kiemeltekre osztják, majd a párosításokat sorsolják. Egy kiemelthez egy nem kiemeltet párosítanak. Az előselejtezőben 4 csapat vesz részt, amelyet elődöntő-döntő rendszerben játszanak, innen 1 csapat jut tovább, 3 csapat átkerül az Európa-liga bajnoki ágára. A továbbiakban a selejtező oda-visszavágós, kieséses rendszerű, azaz a két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutnak tovább a következő körbe. A rájátszás győztesei a csoportkörbe jutnak. Valamennyi fordulóban a bajnoki ág kiesői az Európa-liga selejtezőjének bajnoki ágára, a nem bajnoki ág kiesői az Európa-liga selejtezőjének főágára kerülnek. A rájátszás vesztesei, illetve a nem bajnoki ág 3. selejtezőkörének vesztesei pedig az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.

Csoportkör

A csoportkörben 32 csapat vesz részt. 26 csapat automatikus résztvevő, köztük a BL és az EL címvédője. A selejtező bajnoki ágáról 4, a nem bajnoki ágáról 2 csapat jut be. A csapatok négy kalapba sorolják be. Az 1. kalap különleges, a csapatok UEFA-együtthatóitól független. Ide kerül a BL és az EL címvédője, valamint az országokra vonatkozó UEFA-együttható alapján az első, legfeljebb 8 ország bajnokcsapatából annyi, amennyi 8 csapatot kitesz (pl.: ha a BL és az EL címvédője ugyanolyan nemzetű, de nem nyerte meg a saját országa bajnokságát vagy nincs az első 8 ország között, akkor ezen kívül a legjobb 6 ország bajnokcsapata kerül még a kalapba). A 2–4. kalapba a többi csapat kerül, a csapatokra vonatkozó UEFA-együttható alapján. A 32 csapatot 8 darab négycsapatos csoportba sorsolják. Ezen felül az azonos nemzetű csapatokat négy csoportra nézve is szétosztják (A–D, E–H), a televíziós közvetítések miatt. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. Összesen hat fordulót rendeznek, melyek alatt egy csoporton belül mindegyik csapat kétszer játszik mindegyikkel, egyszer pályaválasztóként egyszer pedig idegenben. Egy játéknapon négy csoport mérkőzéseit rendezik. A egyik négy csoport keddi, a másik négy csoport szerdai napokon játszik, illetve fordítva. A végleges menetrendet a sorsolás után, számítógéppel állítják össze. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jut. A harmadik helyezettek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába kerülnek.

Egyenes kieséses szakasz

Az egyenes kieséses szakasz oda-visszavágós rendszerben zajlik, a döntő kivételével. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutnak tovább a következő körbe. A nyolcaddöntő párosításaihoz a csapatokat két csoportra bontják. A csoportkörben a csoport első helyén végzett csapatok a kiemeltek, a második helyezettek a nem kiemelt kalapba tartoznak. A sorsolás során egy kiemelt mellé egy nem kiemeltet párosítanak, és figyelembe veszik, hogy azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhetnek egymás ellen. A negyeddöntőtől kezdve nincs kiemelés és korlátozás, bármely csapat bármelyikkel összekerülhet.

A döntőt egy előre kijelölt helyszínen rendezik, egy mérkőzés dönt a győztesről. A győztes részt vesz az UEFA-szuperkupán, ahol az ellenfele az Európa-liga győztese lesz. Továbbá a következő szezonban automatikus részvételi jogot kap az UEFA-bajnokok ligája csoportkörébe, ahol a sorsoláskor az 1. kalapba kerül. A győztes a FIFA-klubvilágbajnokságra is kijut.

A 2018–19-es kiírás lebonyolítása
A szakaszban bekapcsolódó csapatok Az előző forduló továbbjutói
Előselejtező
(4 csapat)
  • 4 bajnokcsapat az 52–55.-ig rangsorolt bajnokságokból
1. selejtezőkör
(32 csapat)
  • 31 bajnokcsapat a 20–51.-ig rangsorolt bajnokságokból
    (kivéve Liechtenstein)
  • 1 továbbjutó az előselejtezőből
2. selejtezőkör Bajnokcsapatok
(20 csapat)
  • 2 bajnokcsapat a 16–17.-ig rangsorolt bajnokságokból
  • Nem használt kvóták miatt feljutott: 2 bajnokcsapat a 18–19.-ig rangsorolt bajnokságokból
  • 16 továbbjutó az 1. selejtezőkörből
Bajnoki helyezés alapján résztvevő csapatok
(4 csapat)
  • 4 második helyezett csapat a 12–15.-ig rangsorolt bajnokságokból
3. selejtezőkör Bajnokcsapatok
(12 csapat)
  • 1 bajnokcsapat a 14. helyen rangsorolt bajnokságból
  • Nem használt kvóták miatt feljutott: 1 bajnokcsapat a 15. helyen rangsorolt bajnokságból
  • 10 továbbjutó a 2. selejtezőkörből
Bajnoki helyezés alapján résztvevő csapatok
(8 csapat)
  • 3 második helyezett csapat a 7–9.-ig rangsorolt bajnokságokból
  • 1 harmadik helyezett csapat a 6. helyen rangsorolt bajnokságból
  • Nem használt kvóták miatt feljutott: 2 második helyezett csapat a 10–11.-ig rangsorolt bajnokságokból
  • 2 továbbjutó a 2. selejtezőkör, bajnoki helyezés alapján résztvevő csapataiból
Rájátszás Bajnokcsapatok
(8 csapat)
  • 1 bajnokcsapat a 12. helyen rangsorolt bajnokságból
  • Nem használt kvóták miatt feljutott: 1 bajnokcsapat a 13. helyen rangsorolt bajnokságból
  • 6 továbbjutó a 3. selejtezőkör bajnokcsapataiból
Bajnoki helyezés alapján résztvevő csapatok
(4 csapat)
  • 4 továbbjutó a 3. selejtezőkör, bajnoki helyezés alapján résztvevő csapataiból
Csoportkör
(32 csapat)
  • Nem használt kvóta: A 2017–2018-as UEFA-bajnokok ligája győztese
  • Nem használt kvóta: A 2017–2018-as Európa-liga győztese
  • 10 bajnokcsapat az 1–10.-ig rangsorolt bajnokságokból
  • 6 második helyezett csapat az 1–6.-ig rangsorolt bajnokságokból
  • 4 harmadik helyezett csapat az 1–4.-ig rangsorolt bajnokságokból
  • 4 negyedik helyezett csapat az 1–4.-ig rangsorolt bajnokságokból
  • Nem használt kvóták miatt feljutott: 1 bajnokcsapat a 11. helyen rangsorolt bajnokságból
  • Nem használt kvóták miatt feljutott: 1 harmadik helyezett csapat az 5. helyen rangsorolt bajnokságból
  • 4 továbbjutó a rájátszás bajnokcsapataiból
  • 2 továbbjutó a rájátszás, bajnoki helyezés alapján résztvevő csapataiból
Egyenes kieséses szakasz
(16 csapat)
  • 8 csoportgyőztes
  • 8 csoportmásodik

PénzdíjazásSzerkesztés

A 2018–19-es szezonban az UEFA a résztvevők között következő pénzdíjakat osztja ki. Valamennyi összeg euróban értendő.[2]

Cél elérése Összeg Megjegyzés
Előselejtező 230 000
1. selejtezőkör 280 000
2. selejtezőkör 380 000
3. selejtezőkör 480 000 Csak a bajnoki ágról kiesettek részére, mert a nem bajnoki ágról kiesők az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.
Kiesés a selejtező rájátszásából 300 000
Csoportkör alapdíja 15 250 000
Mérkőzésen győzelem a csoportkörben 2 700 000
Mérkőzésen döntetlen a csoportkörben 900 000
Nyolcaddöntő 9 500 000
Negyeddöntő 10 500 000
Elődöntő 12 000 000
A döntő vesztese 15 000 000
A döntő győztese 19 000 000

DöntőkSzerkesztés

Az 1992–93-as szezon előtt Bajnokcsapatok Európa-kupája néven létezett. Lásd: Bajnokcsapatok Európa-kupája#Döntők

Szezon Helyszín Döntő
Győztes Eredmény Döntős
1992–1993 Olimpiai Stadion,
München
Marseille   1 – 0   AC Milan
1993–1994 Olimpiai Stadion,
Athén
AC Milan   4 – 0   Barcelona
1994–1995 Ernst Happel Stadion,
Bécs
Ajax   1 – 0   AC Milan
1995–1996 Stadio Olimpico,
Róma
Juventus   1 – 1
(ti. 4 – 2)
  Ajax
1996–1997 Olimpiai Stadion,
München
Borussia Dortmund   3 – 1   Juventus
1997–1998 Amsterdam ArenA,
Amszterdam
Real Madrid   1 – 0   Juventus
1998–1999 Camp Nou,
Barcelona
Manchester United   2 – 1   Bayern München
1999–2000 Stade de France,
Párizs
Real Madrid   3 – 0   Valencia CF
2000–2001 San Siro,
Milánó
Bayern München   1 – 1
(ti. 5 – 4)
  Valencia CF
2001–2002 Hampden Park,
Glasgow
Real Madrid   2 – 1   Bayer Leverkusen
2002–2003 Old Trafford,
Manchester
AC Milan   0 – 0
(ti. 3 – 2)
  Juventus
2003–2004 Arena AufSchalke,
Gelsenkirchen
FC Porto   3 – 0   AS Monaco
2004–2005 Atatürk Olimpiai Stadion,
Isztambul
Liverpool FC   3 – 3
(ti. 3 – 2)
  AC Milan
2005–2006 Stade de France,
Párizs
FC Barcelona   2 – 1   Arsenal
2006–2007 Olimpiai Stadion,
Athén
AC Milan   2 – 1   Liverpool
2007–2008 Luzsnyiki Stadion
Moszkva
Manchester United   1 – 1
(ti. 6 – 5)
  Chelsea
2008–2009 Stadio Olimpico,
Róma
FC Barcelona   2 – 0   Manchester United
2009–2010 Santiago Bernabéu stadion,
Madrid
Internazionale   2 – 0   Bayern München
2010–2011 Wembley Stadion,
London
FC Barcelona   3 – 1   Manchester United
2011–2012 Allianz Arena,
München
Chelsea   1 – 1
(ti. 4 – 3)
  Bayern München
2012–2013 Wembley Stadion,
London
Bayern München   2 – 1   Borussia Dortmund
2013–2014 Estádio da Luz,
Lisszabon
Real Madrid   4 – 1 (h.u.)   Atlético de Madrid
2014–2015 Berlini Olimpiai Stadion,
Berlin
FC Barcelona   3 – 1   Juventus
2015–2016 San Siro,
Milánó
Real Madrid   1 – 1
(ti. 5-3)
  Atlético de Madrid
2016–2017 Millennium Stadion,
Cardiff
Real Madrid   4 – 1   Juventus
2017–2018 Olimpiai Stadion,
Kijev
Real Madrid   3 – 1   Liverpool FC
Szezon Helyszín Hazai Eredmény Vendég
2018–2019 Wanda Metropolitano Stadion,
Madrid
 
2019–2020 Atatürk Olimpiai Stadion,
Isztambul
 

DöntősökSzerkesztés

Az alábbi listában a Bajnokcsapatok Európa-kupájában elért eredmények is szerepelnek.

Klubok szerintSzerkesztés

Csapat Győztes Második
  Real Madrid 13 (1956, 1957, 1958, 1959, 1960, 1966, 1998, 2000, 2002, 2014, 2016, 2017, 2018) 3 (1962, 1964, 1981)
  AC Milan 7 (1963, 1969, 1989, 1990, 1994, 2003, 2007) 4 (1958, 1993, 1995, 2005)
  Bayern München 5 (1974, 1975, 1976, 2001, 2013) 5 (1982, 1987, 1999, 2010, 2012)
  Barcelona 5 (1992, 2006, 2009, 2011, 2015) 3 (1961, 1986, 1994)
  Liverpool 5 (1977, 1978, 1981, 1984, 2005) 3 (1985, 2007, 2018)
  Ajax 4 (1971, 1972, 1973, 1995) 2 (1969, 1996)
  Internazionale 3 (1964, 1965, 2010) 2 (1967, 1972)
  Manchester United 3 (1968, 1999, 2008) 2 (2009, 2011)
  Juventus 2 (1985, 1996) 7 (1973, 1983, 1997, 1998, 2003, 2015, 2017)
  Benfica 2 (1961, 1962) 5 (1963, 1965, 1968, 1988, 1990)
  FC Porto 2 (1987, 2004) -
  Nottingham Forest 2 (1979, 1980) -
  Chelsea 1 (2012) 1 (2008)
  Marseille 1 (1993) 1 (1991)
  Steaua Bucureşti 1 (1986) 1 (1989)
  Hamburg 1 (1983) 1 (1980)
  Celtic 1 (1967) 1 (1970)
  Borussia Dortmund 1 (1997) 1 (2013)
  Crvena Zvezda 1 (1991) -
  PSV Eindhoven 1 (1988) -
  Aston Villa 1 (1982) -
  Feyenoord 1 (1970) -
  Atlético Madrid - 3 (1974, 2014, 2016)
  Valencia - 2 (2000, 2001)
  Stade Reims - 2 (1956, 1959)
  Arsenal - 1 (2006)
  AS Monaco - 1 (2004)
  Bayer Leverkusen - 1 (2002)
  Sampdoria - 1 (1992)
  AS Roma - 1 (1984)
  Malmö FF - 1 (1979)
  Club Brugge - 1 (1978)
  Borussia Mönchengladbach - 1 (1977)
  Saint-Étienne - 1 (1976)
  Leeds United - 1 (1975)
  Panathinaikósz - 1 (1971)
  FK Partizan - 1 (1966)
  Eintracht Frankfurt - 1 (1960)
  Fiorentina - 1 (1957)

Országok szerintSzerkesztés

Nemzet Győztes Döntős Győztes klubok Döntősök
  Spanyolország 18 11 Real Madrid (13), Barcelona (5) Real Madrid (3), Barcelona (3), Atlético Madrid (3), Valencia (2)
  Olaszország 12 16 AC Milan (7), Internazionale (3), Juventus (2) Juventus (7), AC Milan (4), Internazionale (2), Fiorentina (1), Roma (1), Sampdoria (1)
  Anglia 12 8 Liverpool (5), Manchester United (3), Nottingham Forest (2), Aston Villa (1), Chelsea (1) Liverpool (3), Manchester United (2), Leeds United (1), Arsenal (1), Chelsea (1)
  Németország 7 10 Bayern München (5), Borussia Dortmund (1), Hamburg (1) Bayern München (5), Bayer Leverkusen (1), Borussia Mönchengladbach (1), Eintracht Frankfurt (1), Hamburg (1), Borussia Dortmund (1)
  Hollandia 6 2 Ajax (4), PSV (1), Feyenoord (1) Ajax (2)
  Portugália 4 5 Benfica (2), Porto (2) Benfica (5)
  Franciaország 1 5 Marseille (1) Stade Reims (2), Saint-Étienne (1), Marseille (1), Monaco (1)
  Románia 1 1 Steaua (1) Steaua (1)
  Jugoszlávia 1 1 Crvena Zvezda (1) FK Partizan (1)
  Skócia 1 1 Celtic (1) Celtic (1)
  Svédország 0 1 Malmö FF (1)
  Görögország 0 1 Panathinaikósz (1)
  Belgium 0 1 Club Brugge (1)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés