Főmenü megnyitása

Vámos Zoltán (Budapest, 1982. augusztus 19.) orvos, filmrendező, forgatókönyvíró.

Vámos Zoltán
Született 1982. augusztus 19. (37 éves)
Budapest
Foglalkozása orvos, filmrendező, forgatókönyvíró

ÉleteSzerkesztés

Vámos Zoltán Budapesten született, de élete első tíz évét Erdélyben töltötte. Apja, Dr. Vámos László sebész-kandidátus; anyja, Prof. Dr. Vámos Ágnes egyetemi tanár, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Oktatáselméleti Tanszékének vezetője. Két testvére van, Gabriella és Viktor.[1]

Orvosi pályájaSzerkesztés

Orvosi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen végezte 2002–2008 között. 2015-ben Ph.D. fokozatot, 2017-ben aneszteziológiai és intenzív terápiás szakvizsgát szerzett, majd egyetemi adjunktus. 2007-től mentőorvosként is dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál, valamint a Magyar Gyermekmentő Alapítványnál. Kutatási területe a felnőtt és gyermek vérnyomásszabályozás, keringésszabályozás, valamint a súlyos koponyasérülések. Hazai és nemzetközi kutatások szakmai vezetője. Számos társegyetemmel (Ludwig-Maximilians-Universität München, Cambridge University) végez közös kutatómunkát. Nemzetközi magas impakt faktorú szakmai közlemények szerzője, társszerzője (pl. Lancet). Vendégoktató számos hazai és külföldi egyetemen. Öt magyar és egy idegen nyelvű tankönyv társszerzője. John O'Keefe Nobel-díjas kutatóval közös agykutatási projektben vesz részt.

Filmes pályájaSzerkesztés

Már korai egyetemi évei alatt a Magyar Rádió kulturális műsoraiban segédszerkesztőként, majd rendezőként dolgozott. Kezdettől fogva részt vett az Értsünk szót! című műsorban, amit Rékai Gáborral és Grétsy Lászlóval közösen szerkesztett. Nevéhez fűződnek a Lehettem volna! valamint A Heller című dokumentarista formában készített etűdök. 2000-ben megírta a Jágók című kisjátékfilmet, ami a budapesti-, majd az Országos Független Filmszemle különdíjas filmje lett. Mai napig kötelező tananyag az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Kar, valamint a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar tanárképzésében, valamint a Magyar Honvédség képzéseiben. 2001-ben Bajka Pál és Tóth Enikő szereplésével elkészíti az Akarsz-e játszani című kísérleti filmjét, amit az Örökmozgó Mozi kísérőfilmként vetített. 2002-ben a Paul Austerrel készített interjút követően Viczián Ottó, Varga Rókus és Deák Bill Gyula főszereplősével írta és rendezte A véletlen zenéje című kisjátékfilmjét, amit Auster társaságában mutatott be a New York Filmakadémián 2003-ban. 2005-ben készítette el Reneszánsz című filmjét Györgyi Anna, Ellinger Edina, Grúber Hugó és Csomós Mari főszereplésével. A filmben bábszínházat is rendezett Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusára, amit számos hazai televízió tűzött műsorra. 2005 és 2006 között Balkay Gézával József Attila valamint Latinovits esteket társrendezett az RS9 színházban. 2007-ben Balkay Gézával készített közös forgatókönyv alapján elkészítette Balzac: Elveszett illúziók című műve alapján Rögtön Jövök című filmjét Haás Vander Péter, Józsa Imre, Reviczky Gábor és Tahi-Tóth László főszereplésével. A film 2010-ben került bemutatásra az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 2011-ben Tahi Tóth Lászlóval elkészítette Epizód című versfilmjét, amit tánc-, dokumentum-, és oktatófilmek követnek. Szakmai támogatója az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Tartsd életben! című újraélesztés kampányfilmnek; R: Herendi Gábor). 2012-2015 között hazai és külföldi színházi produkciókban is részt vett (rendezőként és asszisztensként egyaránt). 2015-ben kezdte el készíteni Izzik a galagonya munkacímmel Ibsen: Peer Gynt-je alapján íródott nagyjátékfilmjét, ami 2018. január 18-án kerül országos majd külföldi forgalmazásba, Parázs a szívnek címmel. 2004-ben többek között Illés Györggyel együtt létrehozta a Fiatal Filmkészítők Egyesületét, aminek azóta is az elnöke .

MunkáiSzerkesztés

RÁDIÓJÁTÉK

2000–2008: Rádiójátékok a Magyar Rádió (Kossuth Rádió):

  • Értsünk szót (író-rendező: 2001; 2003);
  • Akvarista vagyok (író-rendező: 2003);
  • A Heller (író-rendező: 2004);
  • Lehettem volna (író-rendező: 2006).

MOZGÓKÉP

  • 2001 JÁGÓK (kisjátékfilm, író-rendező, oktatási tananyag: Magyar Honvédség, ELTE Pedagógia és Pszichológia Tudományi Kar, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar).
  • 2002 Akarsz – e játszani (kísérleti film, író-rendező)
  • 2003 A véletlen zenéje (kisjátékfilm, író-rendező)
  • 2005 Reneszánsz (kisjátékfilm, író-rendező)
  • 2010 Rögtön Jövök (kisjátékfilm, író-rendező)
  • 2011 Epizód (versfilm, rendező, Diamond Studió)
  • 2011 The Rite (best boy/III. asszisztens, R.Mikael Håfström)
  • 2012 PIRROTAP (táncfilm, társrendező)
  • 2013 Hallo! Mentők! (oktatófilm, író-rendező)
  • 2015 Tartsd életben! (szakmai támogató, kampányfilm, R: Herendi Gábor, OMSzA)
  • 2018 Parázs a szívnek (nagyjátékfilm, rendező)

SZÍNHÁZ

  • 2001 Az utolsó tangó Párizsban (Asszisztens, Szkora János)
  • 2013 Azok az 50.-es évek (Józsa Imre estje, Pécs, rendező)
  • 2012 Így indultam (Önálló estek: Koltai Róbert és Miklós Marival; rendező, műsorvezető, Pécs)
  • 2014 Drame (I. asszisztens, R. Alex Solyom, New York Film Akademy)
  • 2015 Tartsd Életben (kampányfilm – szakmai támogató)
  • 2012–2015 Komédiás (szórakoztató műsor, rendező)

Jegyzetek, forrásokSzerkesztés