Vértesi Péter

Vértesi Péter András Etele (Budapest[2], 1941 július 12. - 2024. július 16.) matematikus, az MTA köztestületének tagja.

Vértesi Péter
SzületettVértesi Péter András Etele
1941 július 12.
Budapest
Elhunyt2024. július 16.[1] (83 évesen)
Foglalkozásamatematikus
KitüntetéseiGrünwald Géza Emlékérem II. fokozat (1969)
Rényi-díj (1984)
Akadémiai Díj (Kroó Andrással megosztva) (2001)
SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Weisz István hitközségi tisztviselő gyermeke volt.

Pályafutását az ELTE Geometria Tanszékén kezdte tanársegédként, viszont Kiss Ottó révén az approximációelmélet lett a fő érdeklődési területe, ezért átjött az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutató Intézetbe, Freud Géza osztályára. 1974-tõl nyugdíjba vonulásáig volt az Intézet kutatója, közben tudományos tanácsadó is lett az intézetben; egy ideig az Analízis osztály vezetője, 2014-ben pedig emeritusz professzor lett. Mintegy kétszáz dolgozatot publikált az approximációelmélet témakörében, köztük hatot Erdős Pállal közösen (Erdős-száma 1).

1982-ben az MTA által megkapja a matematika tudomány doktora fokozatot (DSC) matematika- és számítástudományokból.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola oktatója volt.

Kutatási területe az approximációs eljárások, az interpoláció és az ortogonális polinomok témája volt.

Szervezeti tagságok

szerkesztés

Díjak, kitüntetések

szerkesztés
  • Kiss Ottó – Vértesi Péter: Numerikus és grafikus módszerek. Budapest: Tankönyvkiadó. 1966.  
  • Kiss Ottó – Vértesi Péter: Ob odnom novom interpolâcionnom processe. Budapest: Akadémiai Nyomda. 1967.  
  • Vértesi Péter (szerk.) – [et al.]: Approximation theory and function series : dedicated to Károly Tandori on his 70th birthday. Budapest: János Bolyai Mathematical Society. 1996. = Bolyai Society mathematical studies, 5.