Vass Istvánné

(1915–1980) politikus

Vass Istvánné Metzker Erzsébet (Budapest, 1915. március 20.Budapest, 1980. augusztus 8.) magyar politikus.

Vass Istvánné
A Magyar Népköztársaság Országgyűlésének elnöke
Hivatali idő
1963. március 21. – 1967. április 14.
ElődRónai Sándor
UtódKállai Gyula

Született1915. március 20.
Budapest
Elhunyt1980. augusztus 8. (65 évesen)
Budapest
PártSZDP
MDP
MSZMP

Foglalkozáspolitikus

Élete és munkássága szerkesztés

Budafoki munkáscsaládban született. Apja szobafestő, anyja gyári munkás volt. Négy polgári elvégzése után, 14 éves korától gyári munkás volt. 1931-ben, 16 évesen ment férjhez Andra Márton gyári munkáshoz, két lányuk született. 1947-ben elváltak, majd férjhez ment Vass István kőfaragóhoz. 1948-ban megszületett fiuk, István.

1939-től 1945-ig a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja volt. 1945-ben a Magyar Kommunista Párt budafoki városi bizottságának tagja lett. 1947 márciusától a Magyar Nők Demokratikus Szövetségben (MNDSZ) tevékenykedett instruktorként, majd alosztályvezetőként. 1949 és 1950 között egy éves pártiskolát végzett.

1950-től 1956-ig az MNDSZ főtitkári posztját töltötte be, 1951-től tagja volt az MDP Központi Vezetőségének.[1] 1963 és 1967 között az Országgyűlés elnöke.[2] Az első női házelnök volt Magyarországon.

Tagja volt a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnökségének. 1957-1965 között a Magyar Nők Országos Tanácsa Végrehajtó Bizottságának tagja. 1954-1972 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségi tagja, 1956-1964 között titkára, 1950-től az Országos Béketanács elnökségének tagja, 1972-től alelnöke. 1953-tól haláláig országgyűlési képviselő, 1955-63-ban az Országgyűlés alelnöke, 1963-67-ben elnöke, 1967-70-ben ismét alelnöke, 1971-80-ban az Elnöki Tanács tagja.

Kitüntetései szerkesztés

  • Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozat (1950)
  • Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1955)
  • A Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)
  • Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1965, 1968, 1971, 1975)
  • A Magyar Népköztársaságért Érdemérem arany fokozata
  • Szocialista Magyarországért Érdemrend (1980)
  • Koreai Állami Zászlórend I. fokozata
  • Chilei Érdemrend (Orden del Mérito) főtisztje (Gran Oficial)

Műveiből szerkesztés

  • Hogyan segíti sajtónk a nők közötti nevelőmunkát (1954)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Archivált másolat. [2011. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 15.)
  2. https://web.archive.org/web/20111004144752/http://www.parlament.hu/elnok/tort_elnok/vass_i.pdf

Források szerkesztés

  • Jónás Károly-Villám Judit: A magyar Országgyűlés elnökei 1848-2002, 373-376. oldal. Argumentum Kiadó, 2002