Verein für siebenbürgische Landeskunde

A Verein für siebenbürgische Landeskunde az erdélyi szászok 1840 és 1947 között működött honismereti egyesülete, melynek célja a honismereti kutatások minden ágának támogatása, illetve az ilyen jellegű tanulmányok nyomtatásban való megjelentetése.

Az egyesület alapszabályának címlapja

TörténeteSzerkesztés

Az egyesület tervét Johann Filstich történetíró dolgozta ki, de a szervezők Josef Samuel Fabini medgyesi lelkész, Daniel Gräser és Samuel Gräser városi tanácsosok voltak. Az 1840. szeptember 14-én Medgyesen tartott alakuló ülés meghívója „minden olyan nemzetiségű és rangú személynek” szólt, „aki az erdélyi tudományok barátja”. A tulajdonképpeni megalakulásra 1842. május 8-án Segesváron került sor. Az egyesület első elnöke Josef Bedeus von Scharberg lett, első közgyűlésüket 1843-ban tartották Brassóban, a bolgárszegi evangélikus templomban.[1]

Az évente más-más szász városban tartott közgyűlés a szász tudományos élet népszerű és ünnepélyes rendezvénye volt. A kilencvenhét alapító tag erdélyi szász vagy Erdélyben élő német volt, kiadványaikat német nyelven jelentették meg és a szász identitás megőrzésére törekedtek, hasonlóan ahhoz, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület az erdélyi magyarok, az ASTRA pedig az erdélyi románok tudományos műhelyeként működött. Ennek ellenére, a Verein első tagjai között magyarok is voltak, például a Barcsai család több tagja, Brassai Sámuel, Debreczeni Márton, gróf Gyulay Lajos, báró Kemény Sámuel, Kuun László, Teleki István; Kemény Józsefet és Mikó Imrét pedig választmányi taggá választották. Néhány alkalommal erdélyi románok (például George Bariț is részt vettek a gyűlésen. Az egyesületnek több erdélyi szász városban alakult fiókszervezete, például a segesvárit Karl Fabritius gimnáziumi tanár és Michael Schuller lelkész, a nagyszebenit Karl Neugeboren történész szervezték meg.

A Verein szoros kapcsolatban állt a bécsi illetve berlini tudományos szervezetekkel.

Az egyesületben meghatározó szerepet játszottak Georg Daniel Teutsch és Friedrich Teutsch, apa és fia, evangélikus püspökök, akik együtt összesen 65 évig álltak a Verein élén. Fő művük, a Geschichte der Siebenbürger Sachsen für das sächsische Volk (Hermannstadt 1858–1926. I–IV.) meghatározó szerepet játszott az erdélyi szászok történettudatának alakulásában.

1941-ben a hitleri eszmék terjedése nyomán az egyesületet megszüntették, illetve betagolták az nagyszebeni egységes német kutatóintézetbe (Forschungsinstitut der Deutschen Volksgruppe in Rumänien). Ez követően a Verein csak Észak-Erdélyben tudott tevékenykedni. A kommunista rendszer hatalomra jutása után, 1947-ben az egyesületet végleg betiltották.

A Németországba kivándorolt egyesületi tagok rendszeres találkozói nyomán kialakult az Arbeitskreis junger siebenbürger Sachsen nevű csoport, amelyből 1962-ben Karl Kurt Klein professzor vezetésével Heidelbergben létrejött az Arbeitskreis für siebenbürgische Landeskunde munkaközösség. Az egykori tagok nyilatkozatai alapján ez a munkaközösség a Verein jogutódjává nyilvánította magát. 1970-ben Gundelsheimban, a német lovagrend egykori kastélyában kapott helyet az erdélyi szász dokumentációs központ; itt jelennek meg az Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde folytatásának szánt Siebenbürgisches Archiv, az egykori Korrespondenzblatt helyett a Korrespondenzblatt des Arbeitskreises für Siebenbürgische Landeskunde, a Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde és Siebenbürgische Familienforschung című folyóiratok, valamint a Studia Transylvanica és a Schriften zur Landeskunde Siebenbürgens sorozatok kötetei.

TevékenységeSzerkesztés

Az egyesület fennállása alatt a „Vereinsarchiv” 54 kötete, valamint a „Korrespondenzblatt” és „Siebenbürgisches Vierteljahrsschrift” 84 kötete jelent meg. A bennük megjelent – gyakran könyvterjedelmű – tanulmányok fontos források Erdély történetének, művelődéstörténetének és néprajzának tanulmányozásához. Ezeken kívül az egyesület több tucat monografikus jellegű alapművet adott ki, a legjelentősebb kiadványaik az erdélyi szász szótár és szász történelmi forrásgyűjtemény voltak.

A szótár szerkesztését Johann Karl Schuller kezdte el, aki 1849-ben megjelentette a Siebenbürgisch-sächsische Etymologien und Analogien című munkát, majd 1861-től a Verein für siebenbürgische Landeskunde égisze alatt folytatódott a munka, először Josef Haltrich, majd Johann Wolff irányításával, nagyszámú közreműködő anyaggyűjtésével. Wolff 1893-ban bekövetkezett halála után a cédulagyűjteményt az egyesület vette át, és 1896-ban létrehoztak egy szótárbizottságot Adolf Schullerus vezetésével. Az első öt kötet 1908–1931 között jelent meg. 1934-ben az egyesület Fritz Holzträgert bízta meg a munka folytatásával, aki az egyesület megszűnése után magánemberként, nehéz anyagi helyzetben is folytatta munkáját. (A következő kötetek már a berlini Német Tudományos Akadémia és a Román Népköztársaság Akadémiája közötti együttműködési szerződés keretében jelentek meg.)

Az egyesület által kiadott Urkundenbuch mindmáig az erdélyi történetírás legjobb középkori oklevéltára és az erdélyi medievisztika egyik legmegbízhatóbb segédeszköze. A Quellen zur Geschichte Siebenbürgens aus sächsichen Archiven című sorozata a szász városok középkori számadásanyagának közzétételét kezdte el; anyagi okok miatt azonban a munka nem fejeződött be. Egy kötet jelent meg a nagyszebeni számadáskönyvekből (1880), illetve három a brassóiakból (1886-1896).

Szintén a honismereti egyesület kiadásában jelentek meg az erdélyi szász történetírók művei: Georg Krauss segesvári jegyző 17. századi kétkötetes krónikája, Michael Conrad von Heydendorf önéletírása, illetve Samuel von Brukenthal gubernátor irathagyatéka.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Nussbächer, Gernot. Aus Urkunden und Chronicken, 14 (német nyelven). Brassó: Aldus, 137. o. (2014). ISBN 9789737822802 

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés