Vita:Szalai-Kocsis Tamás
Szalai Kocsis Tamás önmagáról
szerkesztésHarminc ezüst
Beléptem hát a vének táborába,
Harminc felettem gyorsan elrepült,
Vágyak, remények? Csak voltak egykor,
Sokat akartam, de egy sem sikerült.
Agg lettem, ráncos, romló húsú vénség,
Üres erszényként a gazdagok között,
Régen legalább ittam – az mindig megvolt,
De két üveg vörösbor már az asztalra dönt.
Valaha szerettem, de elhagyott a nő is,
Arcomra vizelt az élet, már nem szomjazok,
Egyszerre érnek más ízű csókok,
Prosztatagörcsök és potenciazavarok.
Szikkadt kenyér bennem a jókedv,
Kiszáradtam, mint púp a dűnék között,
Régen legalább ittam – az a tevének is megvolt,
De két üveg vörösbor már az asztalra dönt.
Hajnali szélben petyhüdten lóg a zászló,
Nem csattog a vászon, nem feszül az többé,
Harmincon túl már csak a sír van, remélem,
Mert nem vágyom az élőhalottak közé.
Amit elértem, hát lásd te is, oly kevés az,
A tettől lédús siker épp csak rám köszönt,
Régen legalább ittam – az korán megvolt,
De két üveg vörösbor már az asztalra dönt.
Van két barátom - ne nevess! - ez a kettő van csak,
Számolj a magadéból többet, ha tudsz,
Több van? Csak hiszed! Aljnövény az ember,
Harminc után pedig csak humusz.
Bevégzek életet és sirámot, elég volt!
Itt vagyok harminc és a halál között,
Régen legalább ittam – és ezt teszem most is,
De két üveg vörösbor már az asztalra dönt.
Ajánlás:
Barátom, te, a harmincon még innen,
Ne örülj, hogy van még előtted elég
Gyorsan jön az éjfél, és elárul az élet,
Harminc ezüst a júdás-fizetség.
Nincs jó recept az életre, egy sem,
Mindenki egye azt, amit megfőzött,
Igyál és szarj bele mindenbe,
Amíg a vörösbor az asztalra dönt.
– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Vince (vitalap | szerkesztései)