Wikipédia

Week-end

1967-es francia film

A Week-end (Weekend, Le Weekend, Le Week-end) Jean-Luc Godard rendezte francia film, amit 1967-ben mutattak be. A film Godard első korszakának utolsó műve, a francia filmes újhullám egyik meghatározó alkotása. A montázsokban elbeszélt történetet filmközi feliratok szabdalják és magyarázzák, a film számos rejtett és nyílt utalást tartalmaz. Politikai állásfoglalásában Godard szélsőbalra mozdulását dokumentálja.

Week-end
(Week-end)
1967-es francia–olasz film
Alternatív cím: Un week-end sur les routes françaises
RendezőJean-Luc Godard
ProducerRaymond Danon
AlapműJulio Cortázar: La autopista del Sur[1]
Műfajfekete komédia
ForgatókönyvíróJean-Luc Godard
Főszerepben
Zene
OperatőrRaoul Coutard
VágóAgnès Guillemot
HangmérnökRené Levert
Gyártás
Gyártó
  • Les Films Copernic
  • COMACICO
  • Lira Films
  • Ascot-Cineraid
OrszágFranciaország
Nyelvfrancia
Forgatási helyszín
  • Franciaország
  • Olaszország
Játékidő105 perc
Költségvetés$250 000 (becslés)
Képarány35 mm
Forgalmazás
ForgalmazóAthos Films
Bemutató1967. december 29. Franciaország
További információk
Sablon • Wikidata • Segítség
Nem tévesztendő össze Itt a hétvége (Week-end!) c. 1998-as francia filmmel, rendezte Arnaud Sélignac.
„ Vége a filmnek.
Vége a Mozinak. 		”
– A filmet záró két felirat[2]

Jean-Luc Godard Week-end című filmjét 1967. december 29-én mutatták be Párizsban. Figyelembe véve, hogy a film később mennyire emblematikussá vált, megjelenésekor feltűnően tompa fogadtatásban részesült. Godard ekkorra már megszakította kapcsolatait a kereskedelmi mozival, és nem foglalkozott legújabb filmjének népszerűsítésével a sajtóban. „… ez a film is felégette a saját emlékét. Kétségtelenül az az 1960-as évek filmje, amelyről a legkevesebb dokumentum, interjú, információ található. … A Week-endnek nem volt elegendő ideje ahhoz, hogy létrehozza saját emlékét.”[3]

Tartalom szerkesztés

A tudatos töredékesség ellenére a Week-endnek átfogó a narratívája: Roland Durand (Jean Yanne) és felesége Corinne (Mireille Darc) kirándulásra indul Île-de-France-ban, hogy meglátogassák Corinne anyját a Párizs környéki kisvárosban, Oinville-ben. Megölik, hogy megszerezzék az örökségét. Ezután mindketten arra készülnek, hogy megöljék a másikat, de ehelyett elfogja őket egy külvárosi erdőben élő gerillaharcos csapat, amely megöli Rolandot.

  Alább a cselekmény részletei következnek!

A film története öt nagy és számos kisebb mozzanat köré összpontosul, ezeket is a teljes vásznat lefedő feliratok, üzenetek darabolják fel, a filmet narrálva, hangsúlyokat kiemelve.

Az elsőben részben, amelyet nyilvánvalóan Bergman Persona című művének egy részlete ihletett, Corinne egy orgiát mesél el, amelyen részt vett, és amelynek sok részlete Bataille[4] Histoire d'un œil[5] című művének első két fejezetéből származik. Ezt a részt az „ANAL YSE” közcím jelzi. A kamera nagyítja és kicsinyíti a hátulról megvilágított fehérneműben ülő Corinne-t, aki úgy motyogja nyavalygós emlékeit, hogy szavai gyakran nem hallhatók, érthetők. Ezt a hatást erősíti a jelenet alatt hallható Duhamel-zene, amelynek hangereje a kamera zoomolásával párhuzamosan erősödik és halkul. A jelenet végén, amikor kedvese megkérdezi, hogy amiről mesélt, tényleg megtörtént-e, vagy csak egy rémálom volt, Corinne kábultan csak annyit válaszol: „Nem tudom”. Az utolsó snittben a szeretője utasítja: „Gyere ide, és kapcsolj be”, miközben a kép elsötétül. Érdekesség, hogy a rendszerváltásig ennek a résznek a szinkronja/felirata az elhangzó szöveg alig tíz százalékát adta vissza, meglehetősen prűden.

A második rész az országúti jelenet, „a mozi történetének leghosszabb kocsizó felvétele”, amelynek megszervezése igazi logisztikai, forgatási bravúr volt. Egy autóút mellett háromszáz méter hosszan fektettek le sínt a Mitchell-kamera[6] mozgatásához. Így vették fel a forgalmi dugót bemutató jelenetet. Godard szabotálja a látványt azzal, hogy ismétlődő közcímeket vág be, megszakítva a természetes folytonosságot. Megakadályozza, hogy a nézőt a felvételhez szükséges technikai mesterség nyűgözze le. A dugót furcsa mesterkéltség is jellemzi: míg a többi autó az egyik sávban egymás mögött várakozik egy pokoli kavalkádban, addig a másikban Roland és Corinne nyugodtan elhalad mellettük. A felvétel egy megrázó útszéli balesettel zárul, ahol több holttest látható. Godard jellegzetes, szándékosan nem valósághű vértócsája ("nem vér, vörös") övezi a testeket. A képsor elviselhetetlen, amihez fokoznak a hangok, beszélgetések, kiabálások, a szüntelenül harsogó autódudák, amelyek figyelmünkért versenyeznek Duhamel visszatérő zenei motívumaival.

A harmadik fontos jelenetsor az „Action Musicale” jelenet.[7] Paul Gégauff[8] Mozart KV 506[9] zongoraszonátáját játssza egy rusztikus falu udvarán a zavarodott bámészkodók garmadájának. Ez az akkori kulturális miniszter André Malraux[10] „Action culturale” politikájának paródiája, amely a művészetet közelebb akarta vinni az átlag franciához. Miközben Gégauff saját játéka középszerűségéről beszél és éles támadást intéz a modern zene ellen – "Valószínűleg ez a legnagyobb bukta az egész művészettörténetben" –, a kamera mesteri, 360 fokos felvételt tesz az udvaron mutatva a hallgatóságot, kétszer is váltva az irányon. Ez a zenei jelenetsor, figyelemreméltó közjáték, kirí a film többi részének vadságából. Gégauff azon kevés figurák egyike a filmben, akik nem akarják kizsákmányolni embertársait vagy ártani nekik. „Igazi oázis a borzalom óceánjában.”[11]

A film negyedik fontos jelenete, amelyben Roland Durand és felesége, Corinne, miután kocsijukat összetörték, gyanús alakok elől menekülve egy szemétszedő autóra kéredzkednek fel. A platón együtt utaznak két migráns szemétszedő munkással (egy fekete-afrikai és egy maghrebi, utóbbit Szabó László magyar színész alakítja), akik három monológot szavalnak el a megrettent párnak. Az első kettő, Frantz Fanon[12] szövegéből és Stokely Carmichael[13] beszédéből, amelyek a harmadik világ forradalmi harcának helyzetét kommentálják, különösen az elnyomottak azon jogát, hogy erőszakot alkalmazzanak felszabadítási mozgalmaik győzelme érdekében. A kamera rendre a hallgató migránst mutatja statikus, egyetlen snittből álló felvételen. A harmadik monológ Engels A család, a magántulajdon és az állam eredete című művének bevezetőjéből származik. A felolvasás közben a kamera mereven bámulja Rolandot és Corinne-t, akik láthatóan egyre ingerültebbek a beszéd kérlelhetetlensége miatt. Ez az egyik „realisztikusabb” jelenet a filmben.

Kisebb epizódokban Godard arrafelé taszít bennünket, amit egy közcím prousti felhanggal Lewis Carroll útjának nevez.[14] Ezekben bőven találkozhatunk történelmi vagy kitalált szereplőkkel.[15] Roland és Corinne egy erdőben találkozik Emily Brontë-val és Tom Thumbbal, és összefutnak Jean-Pierre Léaud-val, aki Saint-Just-nak öltözött, a francia forradalmár egyik beszédét mondja a kamerába.[16] Rolandnak és Corinne bolyongása közben összefut Joseph Balsamo-val[17], aki azt állítja, hogy Alexandre Dumast Isten szodomizálta. Lehetőséget kapnak arra, hogy bármit kívánjanak, de a válaszaik annyira anyagiasak és fantáziátlanok, hogy tirádában[18] beszéli ki ürességüket. A mezőre kergetve Balsamo buñueli csodát hajt végre, amikor a kiégett autó alvázát birkanyájává változtatja.[19]

A Week-end zárójelenete a szürrealitás csúcspontja. A házaspárt elfogja a Front de libération de Seine et Oise (Szajna és Oise Felszabadítási Front)[20]. A fegyveres hippi gerillák tarka bandája tábort vert egy erdőben, rádióznak egymással, ehhez mozi ihletésű kódneveket használnak: Az üldözők, Patyomkin páncélos, Johnny Guitar, Gösta Berling. Dobszóló alatt részlet hangzik el Lautréamont Les Chants de Maldoror[21] című művéből (“Ősi óceán, üdvözöllek…”)[22][23]. A front tagjai foglyaik húsából lakmároznak, amelyet a vérrel összefröcskölt ruhájú szakács, Ernest készített nekik. Corinne-t is a lázadók közt látjuk. Egy darab húst rágcsál. Mondják neki, hogy a hús a halott férje teteméből van. „Később innék még egy kicsit, Ernest” – válaszolja könnyeden.

  Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Godard fanyar búcsúja a kereskedelmi mozi világától és a film polgári társadalmi támaszától – ezt jelentette be a Week-end. A rendező szándékát a filmet záró feliratok jelzik. A film cenzúraszámát tartalmazó, jogilag kötelező közleményét két kinyilatkozás követi:

Fin de conte

és

Fin de Cinéma.

Szereplők szerkesztés

  • Mireille Darc (Corinne)
  • Jean Yanne (Roland)
  • Jean-Pierre Kalfon (a Felszabadítási Front főnöke)
  • Valérie Lagrange (a szeretője)
  • Jean-Pierre Léaud (Saint Just/kis énekes)
  • Yves Afonso (Hüvelyk Matyi)
  • Daniel Pommereule (Joseph Balsamo)
  • Blandine Jeanson (Emily Brontë/dinnyeárusnő)
  • Ernest Menzer (szakács)
  • Yves Beneyton (a Felszabadítási Front tagja)
  • Paul Gegauff (zongorista)
  • Juliet Berto (burzsoá lány a balesetben)
  • Virginie Mignon (Maria Magdalena)
  • Laszlo Szabo (arab)
  • Anne Wiazemsky
  • Michel Cournot (járókelők)
  • J-C. Guilbert (csavargó)

Vélemények, értékelések szerkesztés

„ Világűrben eltévedt film, melyet az ócskavastelepen találtunk ”
– Felirat a film elejéről

Tíz évvel a megjelenés után Godard úgy jellemezte a filmet, hogy az „egy sokkal zavarosabb és kevertebb világot ábrázol […]. Megpróbáltam egy hatalmas salátát, egy nagy klubszendvicset készíteni, amiben van minden, szörnyű vagy nem szörnyű emberek – nem, mint én –, közel állva a síráshoz vagy az énekléshez. ... A hétvégére érdekesebb azt mondani, hogy »szörnyű«, és nem azt, hogy politika. Jobbnak tartottam a »politikai« szót megtartani La Chinoise-hoz.”[24][25]

A felszínen úgy tűnhet, hogy van néhány feltűnő hasonlóság Godard korábbi munkáival, például Bolond Pierrot-val – a Párizsból a francia vidékre induló pár, a piros-fehér-kék színpaletta, Antoine Duhamel filmzenéje –, de a Week-end levetkőzött, meztelen, nélkülözi a korábbi film varázsát és romantikáját. Marad a színtiszta váz, egy film, amelynek szereplői utálatosak, és forgatókönyv dühtől fortyog.

Godard apokaliptikus szemlélete ellenére a Week-end figyelemreméltó esztétikai sűrűségű alkotás, amely számos stratégiát mutat be a narratív mozi elfogadott normáinak radikális megbontására, tele van idézetekkel, utalásokkal, viccekkel és díszletekkel. A film folytatja és erősíti Godard azon gyakorlatát, hogy befejezetlen állapotban mutassa be filmjeit – ragaszkodva Adorno apoftegmájához[26], miszerint „ma minden műalkotás folyamatban lévő alkotás, akárcsak Joyce Finnegans Wake művében”.[27] Erre rímel a nyitó részben olvasható felirat: „Világűrben eltévedt film, melyet az ócskavastelepen találtunk”.

A filmet a Cahiers du Cinéma számára értékelve Jean Collet találóan „egy képzeletbeli film töredékeként” jellemezte.[28] Godard kijelentette, hogy a Week-end „strukturálisan teljesen tervezett. Megvan a szerkezet, de a részletek hiányoznak. A nagy ötletek rendben, a kis ötletek nem.”[29] A film darabos, széttagolt szerkezete tehát nem egy kaotikus forgatási folyamat szüleménye, hanem teljesen előre megfontolt. „A Week-end mindenekelőtt arra emlékeztet bennünket, hogy a mozi a legromlandóbb művészet. Hogy három-négy évszázadon belül, amikor a történészek és mozirajongók által exhumált langlois-i[30] filmtárak anyagai porrá válnak, maradnak »jelek«. Megfejtendő töredékek.” A Week-end tehát a jelenkori nézőt egy leendő kutatónak tekinti, akinek a feladata, hogy „összegyűjtse ennek az széttépett filmnek a darabjait”, amely film úgy szakadt szét, mint a minden autópálya-pihenőben megtalálható összetört és felhalmozott autók modernista szoborra emlékeztető képződményekben.[28]

Vége a történetnek.

Vége a mozinak.

Érdekesség szerkesztés

  • Godard 1968 tavaszán tevékenyen részt vett a párizsi diáklázadásokban, alkotásait „nem a show, hanem a harc részének” nevezte. Az ideologikus fordulat miatt sok híve pártolt el a vakmerő és kiszámíthatatlan rendezőtől, de őt sem ez, sem az nem érdekelte különösebben, tetszenek-e művei a közönségnek.[31]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Julio Cortázar: La autopista del Sur (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2022. június 26.)
  2. ↑ A filmet záró két felirat:
    • fin de conte
    • fin de cinéma
  3. ↑ Bergala
  4. ↑ Georges Albert Maurice Victor Bataille, (1897. szeptember 10., Billom (Puy-de-Dôme) – 1962. július 9., Párizs) francia író, filozófus, regényíró, költő, esszéista és könyvtáros.
  5. ↑ A Histoire de l'œil Georges Bataille kisregénye, amely és két tinédzser szexuális élményeit és növekvő perverzitásukat írja le. Először 1928-ban adtak ki.
  6. ↑ A Mitchell Camera Corporation 1919-ben Los Angelesben alapított mozgókép-kamerát gyártó vállalat volt. Évtizedeken át a híradó- és filmkamerák elsődleges szállítója volt, egészen 1979-es bezárásáig.
  7. ↑ Jean-Luc Godard: Weekend (1967) Mozart sonata sequence. YouTube
  8. ↑ Paul Gégauff (1922. augusztus 10., Blotzheim – 1983. december 25., Gjøvik) francia forgatókönyvíró, író és párbeszédíró. Főleg arról ismert, hogy Claude Chabrol számos filmjének forgatókönyvét írta. A nouvelle vague fontos alakja, számos nőcsábász karakterének ihletője. Jobboldali politikai szimpátiájáról is ismert volt.
  9. ↑ Mozart KV 506: Lied der Freiheit (J. A. Blumauer) :: F (hangnem) :: Bécs, 1785 vége :: MW VII/1, 48 :: NMA III: 8, 28 :: dal zongorakísérettel.
  10. ↑ André Malraux (1901. november 3., Párizs – 1976. november 23. Créteil francia író, kalandor, politikus és értelmiségi. A háború után de Gaulle tábornok személyéhez kötötte magát, politikai szerepet játszott az RPF-ben (Rassemblement du Peuple Français), de Gaulle tábornok hatalomba kerülése után államminiszter lett 1959-től 1969-ig kulturális miniszter.
  11. ↑ Raymond Lefevre. Jean-Luc Godard (francia nyelven). Párizs: Edilig (1983). ISBN 2856010415. Hozzáférés ideje: 2022. június 28. 
  12. ↑ Frantz Fanon (1925. július 20., Fort-de-France – 1961. december 6., Bethesda, Washington DC) francia pszichiáter és esszéíró. Részt vesz az Algéria függetlenségéért vívott harcban és az elnyomott „testvérek” közötti szolidaritás megteremtésére irányuló nemzetközi harcban. A harmadik világbeli gondolati áramlat egyik megalapítója, a gyarmatosításellenesség egyik fő alakja. Igyekszik elemezni a gyarmatosítás pszichológiai következményeit mind a telepesekre, mind a gyarmatosítottakra nézve. Leghíresebb könyveiben, mint például A Föld nyomorultjai (Les Damnés de la Terre, 1961), szociológiai, filozófiai és pszichiátriai oldalról elemzi a dekolonizáció folyamatát.
  13. ↑ Kwame Ture, születési nevén Stokely Standiford Churchill Carmichael (1941. június 29. – 1998. november 15.) kulcsfontosságú vezetője volt a Black Power mozgalomnak. Először a Diákok Erőszakmentes Koordinációs Bizottságának (SNCC: Student Nonviolent Coordinating Committee) vezetője volt, majd a Fekete Párduc Párt (BPP) „tiszteletbeli miniszterelnökeként” tevékenykedett, végül pedig az Össz-Afrikai Népi Forradalmi Párt (A-APRP: All-African People's Revolutionary Party) zászlója alatt képviselte eszméit.
  14. ↑ Charles Lutwidge Dodgson, írói álnevén Lewis Carroll, legismertebb könyvei a gyermekirodalom klasszikusai: Alice Csodaországban (Alice's Adventures in Wonderland, 1865) és Alice Tükörországban (Through the Looking-Glass, and What Alice Found There, 1872)
  15. ↑ Week End (1967) - Allo, tu m'entends :: Jean-Pierre Léaud énekel. Az eredeti dalt [[Dalida (énekesnő)|Dalida]] énekli, és Guy Béart írta. YouTube
  16. ↑ Jelenet Jean-Luc Godard "Week-end" című filmjéből, 1967 - Saint-Just A forradalom szelleme és Franciaország alkotmányát idézi.l. YouTube
  17. ↑ Alessandro di Cagliostro gróf az okkultista Giuseppe Balsamo álneve volt; franciául általában Joseph Balsamo néven emlegetik)
  18. ↑ Tiráda: ‘hosszú, szenvedélyes színpadi monológ’; ‘szóáradat, szóvirágos beszéd’. A francia tirade (‘kifejtés, monológ’) átvétele német közvetítéssel, a szóvéget latinosítva; forrása az olasz tirata, voltaképp ‘kihúzott, elnyújtott dolog’ a tirare (‘húz, nyújt, lő’) ige nyomán, amely egy azonos alakú és jelentésű, ismeretlen eredetű késő latin szó folytatója. tiráda. (Hozzáférés: 2022. június 28.)
  19. ↑ Buñuel Az öldöklő angyal filmjének végén a templomot egy birkanyáj lepi el – Godard filmes utalása erre vonatkozik.
  20. ↑ Seine-et-Oise Franciaország egykori megye volt, amely Párizs nyugati, északi és déli részeit foglalta magában. Székhelye Versailles volt. A Seine-et-Oise-t 1968-ban oszlatták fel a párizsi nagyvárosi körzet átszervezése során. A felszabadítási frontot Godard találta ki.
  21. ↑ Comte de Lautréamont. Maldoror and Poems. New York: Penguin (1978. április 19.). ISBN 9780140443424 
  22. ↑ Lautréamont; Fordította: Bognár Róbert: Maldoror Énekei. MEK. (Hozzáférés: 2022. június 29.)
  23. ↑ Greetings, ancient ocean! Weekend, Jean-Luc Godard. YouTube
  24. ↑ A La Chinoise (A kínai lány, 1967) Jean-Luc Godard filmje. Tartalma röviden: Öt fiatal tölti nyári vakációját egy kölcsön kapott lakásban. Véronique a Nanterre-i Egyetem filozófiahallgatója. Társa, Guillaume színész. Kirilov festő, a Szovjetunióból. Yvonne paraszt. Henri tudós és közel áll a Francia Kommunista Párthoz – társai általában „revizionistának” hívják. Együtt próbálnak Mao Ce-tung elveit alkalmazva élni. Napjaikat egymást követő előadások és viták a marxizmus-leninizmusról és a kulturális forradalomról alkotják. Véronique azt tervezi, hogy meggyilkol egy Párizsba látogató szovjet vezetőt.
  25. ↑ Godard-Barnard
  26. ↑ Apoftegma (gör.), rövid csattanós mondás: például: „Üss, de taníts!”, apoftegmatikusnak mondják a rövid, tartalmas kifejezéseket.Apoftegma. (Hozzáférés: 2022. június 27.)
  27. ↑ Adorno
  28. ↑ a b CdC 199
  29. ↑ CdC 194
  30. ↑ Henri Langlois (1914. november 13. – 1977. január 13.) a filmek megőrzésének kezdeményezője. Langlois társalapítója volt a Cinémathèque Française-nek, majd a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) 1938-ban. A Cinémathèque hosszú távú főlevéltárosával, Lotte Eisnerrel szorosan együttműködve a megőrzésen dolgozott. 1974-ben Langlois megkapta az Akadémia tiszteletbeli díját „a filmművészet iránti elkötelezettségéért, a múlt megőrzésében nyújtott hatalmas hozzájárulásáért és a jövőbe vetett rendíthetetlen hitéért”.
  31. ↑ Jean-Luc Godard, a francia új hullám legendás alakja 90 éves. fidelio, 2020. december 3. (Hozzáférés: 2022. július 1.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Week-end&oldid=26793077”