Wikipédia:Okos scriptek

(Wikipédia:JS szócikkből átirányítva)
Tudnivalók

Ezen az oldalon gyűjtjük a zseniális kollégáink által fejlesztett script-okosságokat, amik megkönnyítik az életet. A hivatkozott allapokról a scripteket egyszerűen be kell másolni kinek-kinek a common.js-ébe, majd frissíteni a böngésző gyorsítótárát. Használjátok egészséggel! Ahol lehet, feltüntettük a szerzőket is, akinek köszönetet lehet mondani, illetve kérdésekkel zaklatni az okosság mikéntlevése felől. Alább tematikus rendben soroljuk fel a scripteket. Aki saját userallapon létrehozott scriptet szeretne ajánlani, csak listázza megfelelő hivatkozással, és lássa el magyarázattal.

Figyelem: bár elkészítésekor mind okos volt, azóta esetenként igen sok víz lefolyt a Dunán, és lehet, hogy az egyik jeges ár elvitte egy-egy pillérüket. Magyarán: vagy működnek még, vagy nem. (Azért remélhetőleg többségében igen.)

Böngészés

szerkesztés

Extra fülek

szerkesztés
  • /frissites.js – egy "frissít" fület jelenít meg a laptörténet mellett, ami kiüríti a szerveroldali gyorsítótárat, így biztosan a legfrissebb változatot látjuk. (Olyan lapokon van jelentősége, ahova más, nem sablon névtérbeli lapok vannak beillesztve, és a beillesztett lap a közelmúltban változott.) Bővebben: purge. Párja az óra segédeszköz, ami ugyanazt csinálja, csak nem fület, hanem a jobb felső sarokban megjelenő órát kell nyomkodni.
  • /bevezetőszerkesztő.js – a szerkesztés lapfül mellett megjelenít egy „0” fület, ami a szócikk bevezetőjét nyitja meg szerkesztésre. Párja a bevezető szerkesztése segédeszköz, ami ugyanazt csinálja, csak nem fület, hanem a lapcím mellett megjelenő [szerkesztés] linket kell nyomkodni (ráadásul alapértelmezetten be is van kapcsolva).
  • /interwikitab.js – a választott nyelv(ek) interwikijét megjeleníti a fülek között. Beállítását lásd a script végén.
  • /viewsource.js – megjelenít egy „view source” feliratú fület. Ha óvakodni akarsz a megszemlélendő lap megváltoztatásától, akkor a „view source” fülre kattintva a lapot látszólag szerkesztésre nyitod meg, de a „Lap mentése” gomb nélkül.

Szerkesztés

szerkesztés
  • A járőrscript (MediaWiki:Gadget-warning.js) a gyakran használt sablonokat jeleníti meg az oldal tetején. A paraméteres sablonoknál bekéri a szöveget. Segédeszközként kapcsolható be, de a common.js-ben testreszabható a sablonok listája, pl. delecionistáknak:
    window.jarorSablonLista = [ 'Szubcsonk', 'Azonnali', 'Törlés' ];
    
    A többi nem kell, holmi felesleges javításokat javasol.  
  • /szerkesztőgombok és karakterek testreszabása – új szerkesztőgombok hozzáadása, karakter-menü felesleges elemeinek elhagyása
  • User:Tgr/summary.js – segítségével be lehet állítani egy alapértelmezett szerkesztési összefoglalót (kis [auto] gomb a szövegmező mögött). Használatához írd be ezt a saját common.js-edbe (külön sorba): {{subst:script|User:Tgr/summary.js}}(?)
  • User:AntiVandalnagytibi antivandálscriptje, már nem működik.
  • /userwatchlist.js – felhasználókat figyelő script: kikeresi a figyelőlistából a felhasználólapokat, és a megfelelő felhasználók legutóbbi szerkesztéseiből készít egy listát.
  • Szerkesztő:Hunyadym/Scriptek – fejlettebb friss változtatásokkal együttműködő friss változtatások- és figyelőlista-színező script.
  • User:KovacsUr/adminseged.js – Törölt lapok helyreállításakor a lapváltozatok listája alá betesz egy gombot, ami a jelölt checkboxokat törli, az üreseket bejelöli. Javasolt használata: bejelölöd a nem kívánt változatokat (amelyeket nem szeretnél visszaállítani), majd megnyomod a gombot. Természetesen más kreatív felhasználási módok is elképzelhetőek. :) Saját monobook.js-be importálható a következő módon:
    importScript("User:KovacsUr/adminseged.js");
    
  • /vandal.js – a visszaállítás linkeket bot módba kapcsolja (nem jelenik meg a friss változtatásokban se az eredeti, se a visszavonó szerkesztés)
  • /wptfül.js – egy „WP:T” feliratú fület jelenít meg a törlési lapon, amivel egy kattintással kitölthető az összefoglaló

CSS-es okosságok

szerkesztés

Ezeket kinek-kinek a saját common.css-ébe köll bemásolni.

  • Azonnali törlés oldaláról zaj ki:
    #WPAT-informaciok {display:none}
    

Segédeszközzé válás folytán common.js-ben feleslegessé vált okosságok

szerkesztés

Ezek sem lettek butábbak az évek során, de már nem kell másolgatni őket – egyszerűen a beállításokban be kell kattintani.

Böngészés

szerkesztés
  • /zöldredir.js a megjelenített fülre kattintva némi várakozás után bezöldülnek az éppen szemlélt lapon a REDIR-re mutató belső hivatkozások.
  • A Látszer segítségével megtekinthetünk lapokat, és számtalan különféle műveletet végezhetünk velük anélkül, hogy új oldalt kéne betöltenie a böngészőnek.
  • Az interwikiFordító a nyelvközi hivatkozások feliratát, vagyis a nyelvek nevét magyarul jeleníti meg (pl: English helyett Angol, Ελληνικά helyett Görög...). Lehetőség van eredeti és vegyes nézetre is.
  • A BáthoryPéter/keresésÚjFülön.js a Keresés gomb mellé egy   gombot tesz, amire kattintva új fülön/új ablakban jelenik meg az eredmény

Szerkesztés

szerkesztés
  • A WikEd a hagyományos szerkesztődobozt cseréli le egy rich text editorra, rengeteg pluszfunkcióval (pl. wikikód színezése, keresés és csere reguláris kifejezésekkel, formázott szöveg beillesztése szövegszerkesztőből, instant előnézet és eltérés). Jelenleg csak Firefox alatt működik.
  • A Sablonmester segítségével egyes sablonokat kényelmesen, egy űrlap segítségével lehet használni szerkesztés közben, anélkül hogy fejben kéne tartani a paramétereiket.
  • User:Tgr/catinsert.js – segítségével egy kategóriafában böngészve szúrhatsz be új kategóriát vagy finomíthatod a már meglevőket. Használatához írd be ezt a saját monobookodba (külön sorba): {{subst:script|User:Tgr/catinsert.js}}(?)
  • /cikkertekelo.js – cikkértékelő okosság, ami egy gomb segítségével automatizálja a vitalapokon a műhelysablonok fáradságos kitöltését, rákérdez a minőségre és a fontosságra, automatice kitölti a felhasználó és dátum paramétereket, valamint WikEdkompatibilis, és szerkesztési összefoglalót is ad. Figyelem! Mindenkinek a saját műhelye szerint kell aktualizálnia a script szövegében a sablon nevét! Szerzője: Tgr, dátum: 2007. július 30., 22:23 (CEST)[válasz]
    • Wikipédia:Cikkértékelő - az előbbi cikkértékelő továbbfejlesztése. Kezeli az összes értékelő sablont, valamint legördülőlistából ad választási lehetőséget az értékeléshez. Ugyanitt található az értékelésmegjelenítő script, ami a cím alatt mutatja a szócikk besorolását
  • Gyakori sablonok és regexp cserélő (MediaWiki:Gadget-sablonbesav.js) – Gombnyomásra lehetővé teszi a szubcsonk, azonnali és jogsértő sablonok beszúrását, méghozzá felugró paraméterablakkal. Ezenfelül hozzáad egy reguláris kifejezésekkel működő szövegcserélőt a szerkesztési sorhoz.
  • User:Tgr/fist.js – szabad kép keresése az aktuális cikkhez/kategóriához/képhez a FIST segítségével.

Lásd még

szerkesztés