William Henry Fox Talbot

William Henry Fox Talbot (Lacock Abbey, Wiltshire, 1800. február 11. – 1877. szeptember 17.) angol utazó, matematikus, botanikus, nyelvész, asszirológus, régész, a talbotípia (kalotípia) néven ismert fotóeljárás kifejlesztője.

William Henry Fox Talbot
Született	1800. február 11. Dorset
Elhunyt	1877. szeptember 17. (77 évesen) Lacock
Állampolgársága	brit brit
Házastársa	Constance Fox Talbot (1832. december 19. – )
Gyermekei	Charles Henry Talbot Ella Talbot Rosamond Constance Talbot Matilda Caroline Talbot
Szülei	Elizabeth Theresa Fox- Strangways William Davenport Talbot
Foglalkozása	feltaláló fotográfus antropológus politikus feltaláló kémikus matematikus assziriológus régész világutazó botanikus
Tisztsége	member of the 11th Parliament of the United Kingdom (1832. december 10. – 1834. december 29.) High Sheriff of Wiltshire (1839–1840)
Iskolái	Harrow School Trinity College
Kitüntetései	Royal Society tagja Porson Prize Bakerian Lecture (1837) Royal-érem (1838) Rumford-érem (1842)
A Wikimédia Commons tartalmaz William Henry Fox Talbot témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

W. H. Fox Talbot (talbotípia, 1850-1855 k., fotó: Szabó Iván)

Munkássága

Talbot egyik felvétele 1842/43-ból

Úti élményeit rajzokban akarta megörökíteni, de nem volt nagy tehetsége ezen a téren, ezért a fény segítségével akarta valósághűen „megrajzoltatni” a képet, majd rögzíteni.

1834-ben levelekről, csipkékről, bonyolult tárgyakról kamera nélkül kontakt kópiákat készített, ezeket fotogenikus („fényszülte”) rajzoknak nevezte el. Rájött, hogy a fotogenikus rajzok további kontaktolással a negatívját adják az eredeti képnek, ezzel tulajdonképpen a mai fotografálás pozitív-negatív eljárásának az alapjait fedezte fel.

Először azzal az módszerrel kísérletezett, mely végül a talbotípia eljárás pozitívanyaga lett (sópapír). 1835-ben a klorid-só, majd ezüst-nitrát oldatával kezelt papírt camera obscurába helyezte és tűző napfényben tíz percet exponált, a klórezüst anyag közvetlenül a fény hatására sötétedett (nincs előhívás! ún. kimásolópapír), majd erősen sós oldatban fixálta. Talbot az első kísérleti képeit kisméretű, saját készítésű, felesége által „egércsapdáknak” nevezett camera obscurákkal készítette (képméret: 2x2 cm). A sópapír túlélte a talbotípiát, későbbi eljárásokhoz is használták pozitívkészítésre.

1840-ben rájött, hogy (Daguerre-hez hasonlóan ő is) „elő tudja idézni” a lappangó képet – ez a mai fogalmaink szerint az előhívás – ez gyorsítja a kép kifejlődését és növeli az érzékenységet. Új, papíralapú felvételi anyagát (mely a végső kalotípia eljárás negatívanyaga lett) ezüst-nitrát és kálium-jodid segítségével érzékenyítette, így jódezüstöt kapott. Felvétel előtt galluszsav+ezüst-nitrát+ecetsav= „galloezüstnitrát” oldatával preparálta és a galluszsavat előhívásra is használta.

A tömény sóoldatos fixálás nem adott 100%-os biztonságot, de 1840-től Herschel javaslatára a nátrium-tioszulfát már tökéletes volt. Ez a mai napig is a legjobb megoldás.

Anyagain az ezüst szemcséje közvetlenül a papír rostjához kapcsolódik, felületük matt megjelenésű. Minthogy képei papírnegatívról készült másolatok voltak a papír rostjainak textúrája a kép élességét, részletgazdagságát lerontotta (ezt a hatást csökkentendő negatívját viasszal tették átlátszóbbá) ezért a módszer kevésbé volt népszerű, mint a sokkal élesebb dagerrotípiák.

Kidolgozta a nagy számú, hasonló minőségű kópia gyártásának mikéntjét (negatív – pozitív eljárás, míg a konkurens dagerrotípia egypéldányos direktpozitív volt). Az első nagyítás készítése is Talbot műhelyéhez köthető (nem a mai módszerrel).

1841. február 8-án szabadalommal védte le találmányát, később részlegesen feloldotta, emiatt is lett kevésbé közkedvelt és elterjedt, mint a dagerrotípia.

Fox Talbot is teljes joggal tarthatjuk a fényképezés feltalálójának, mivel már Niépce és Daguerre közös szabadalma előtt kidolgozta eljárását, viszont az utóbbiak sokkal jobb minőségű képeket tudtak csinálni, valamint ők nem tették a fiókba elkészülte után képeiket, ahogy Talbot.

Az első fényképalbum

A természet irónjának címlapja (1844)

Talbot a világon elsőként eredeti fényképekkel illusztrált albumot adott ki 1844-ben, A természet irónja (The Pencil of Nature) címmel, egy évvel később jelent meg második műve, a Skóciai napfényképek (Sun Pictures of Scotland).

A képek kalotípiás eljárással készültek.

Az albumok épületeket, műemlékeket, városképeket, tájakat, csendéleteket, növényeket, szobrokat, s figyelemre méltóan egyszerű, hétköznapi motívumokat (istállóajtó, szénakazal) ábrázoló képekkel, sőt, csoportképekkel, rajz- és iratreprodukciókkal a fényképezés sokoldalú felhasználhatóságát illusztrálják. A képeken leggyakrabban szereplő, ember alkotta tárgyak nem a képzőművészetben megszokott "nature morte" elrendezésben, hanem a mindennapi életben megszokott helyükön, anyagszerűen, fénnyel plasztikossá téve, az objektív tárgyi valóságra koncentrálva jelennek meg. Nemcsak egyes képei vallanak tudatos fényképi látásmódjáról, hanem a fény és az árnyék képalakító szerepét hangsúlyozó megjegyzése is:

„A festő szeme gyakran megakad ott, ahol közönséges ember nem lát semmi figyelemre méltót. A napsugár pillanatnyi ragyogása, egy árnyék, mely az utat keresztezi, egy időmarta tölgy vagy egy mohlepte kő képes megindítani a gondolatok és érzések sorozatát, fölébreszteni a festő képzeletet."

Magyarul megjelent művei

• A természet irónja; H. Fox Talbot által, ford. László Ágota, H. Gy. F.-né Enyedi-Prediger Éva; Hogyf Editio, Bp., 1994

Források

• Szilágyi Gábor. A fotóművészet története (A fényrajztól a holográfiáig). Budapest: Képzőművészeti Alap Kiadóváll. (1982). ISBN 9633362822 

További információk

• Fox Talbot Múzeum
• Fényképek William Henry Fox Talbot-ról (Szabó Iván művei) Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben