Wyoming megyéinek listája
Ezen oldalon Wyoming megyéinek listája található. Wyoming egy állam az Amerikai Egyesült Államok középső-nyugati részén. Összesen 23 megyét foglal magába. A korábbi Wyoming Territory közigazgatási szerveződése összesen öt megyére oszlott. Laramie és Carter megyéket 1867-ben alapították, Carbon és Albany megyéket 1868-ban, míg Uinta megye egy beolvasztott megye, amelynek területe Montanától a Wyoming-Utah államhatárig ért.[1] 1890. július 10-én Wyoming államot az Unió elismerte tagjaként. Az államnak ekkor tizenhárom megyéje volt. Tíz további megyét azt követően hoztak létre, miután elnyerte a terület államként való elismerését.
Három megyét átneveztek a megalakítását követően. Carter megye 1869. december elseje óta Sweetwater megye néven létezik tovább.[2] Hanover megye 1911 összesen hét napig létezett ezen a néven, majd átnevezték Washakie megyére. Pease megye 1875-ben jött létre, majd 1879-ben átnevezték Johnson megyére.
A Federal Information Processing Standard (FIPS) kód, melyet az Amerikai Egyesült Államok kormánya használ a tagállamok és a megyék azonosítása céljából, az mindegyik megyét önálló elemként veszi számba.[3] Wyoming állam kódja az 56-os, melyet, ha a megyei kódokkal kombinálnak, akkor az állam kódja alkotja az öt számjegyű kód első két tagját. Például 56XXX. A FIPS kódhoz van az adott megye népszámlálási adatainak nyilvántartása is hozzárendelve.[4]
A megyék listája
szerkesztésMegye | FIPS kód | Miből alakult meg | Etimológia[5] | Székhelye[6] | Alapítás éve | Lakosok száma (fő) 2010. július 1.[6][7] |
Terület (km²)[6][8] | Térkép |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Albany | 001 | Az eredeti öt megye egyike | A New York állambeli Albanyről, ahonnan a megye első lakosai érkeztek. | Laramie | 1868 | 37276 | 11 070 | |
Big Horn | 003 | Sheridan, Johnson és Fremont megyékből. | A Big Horn-hegységről, amely az állam északi részén húzódik. | Basin | 1896 | 11794 | 8 125 | |
Campbell | 005 | Weston és Crook megyékből. | John Allen Campbellről (1835–80), aki Wyoming Terület első kormányzója volt 1869 és 1875 közt. | Gillette | 1911 | 47874 | 12 424 | |
Carbon | 007 | Az eredeti öt megye egyike | A megye alatt húzódó szénmezőkről kapta nevét. | Rawlins | 1868 | 15666 | 20 453 | |
Converse | 009 | Laramie és Albany megyék részeiből. | A.R. Converse, cheyenne-i bankár és földtulajdonosról kapta nevét. | Douglas | 1888 | 14008 | 11 020 | |
Crook | 011 | Laramie és Albany megyék részeiből. | George Crook (1828–90) tábornokról, aki az amerikai polgárháború egyik katonai vezetője volt és részt vett az indián háborúkban is. | Sundance | 1875 | 7155 | 7 405 | |
Fremont | 013 | Sweetwater megye része volt. | John Charles Frémont (1813–90) felfedezőről, aki Kalifornia állam kormányzója volt és az első olyan elnökjelölt volt, aki a rabszolgaság eltörléséért kiálló ellenzéki politikai párt indulója volt. | Lander | 1884 | 41110 | 23 784 | |
Goshen | 015 | Laramie megye területéből. | Goshen földjéről, amely a bibliai paradicsom földje | Torrington | 1911 | 13636 | 5 763 | |
Hot Springs | 017 | Fremont, Big Horn és Park megyék területeiből. | A Thermopolisnál feltörő forróvizes forrásokról kapta nevét. | Thermopolis | 1911 | 4822 | 5 190 | |
Johnson | 019 | Carbon és Sweetwater megyékből. | E.P. Johnsonról kapta nevét, aki a wyomingi Cheyenneben ügyvéd volt. | Buffalo | 1875 | 8615 | 10 790 | |
Laramie | 021 | Az eredeti öt megye egyike | Jacques La Ramee (1785?–1821) francia prémvadászról kapta nevét. | Cheyenne | 1867 | 94483 | 6 957 | |
Lincoln | 023 | Uinta megye része volt. | Abraham Lincolnról (1809–65), az Amerikai Egyesült Államok elnökéről. | Kemmerer | 1911 | 17961 | 10 539 | |
Natrona | 025 | Carbon megye része volt. | A nátron, vagy más néven szódakicsapódásokról, melyek a megye területén lelhetőek fel. | Casper | 1888 | 78621 | 13 831 | |
Niobrara | 027 | Converse megye részét | A Niobara-folyóról, amely keresztülfolyik az államon. | Lusk | 1911 | 2456 | 6 801 | |
Park | 029 | Big Horn megye részét képezte. | A Yellowstone Nemzeti Parkról, amely a megye jelentős részét lefedi. | Cody | 1909 | 28702 | 17 982 | |
Platte | 031 | Laramie megye részét képezte. | A North Platte-folyóról kapta nevét. A Plate franciául a sík jelentéssel bír. | Wheatland | 1911 | 8756 | 5 400 | |
Sheridan | 033 | Johnson megye része volt. | Philip Sheridan (1831–88) tábornokról, az amerikai polgárháború uniós seregeinek vezetőjéről kapta nevét. | Sheridan | 1888 | 29596 | 6 535 | |
Sublette | 035 | Fremont és Lincoln megyék területeiből jött létre. | William Subletteről, aki telepes és prémvadász volt. | Pinedale | 1921 | 10368 | 12 644 | |
Sweetwater | 037 | Az eredeti öt megye egyike | A Sweetwater-folyóról, a North Platte-folyó mellékfolyója, ami keresztülfolyik az államon. | Green River | 1867 | 45267 | 27 003 | |
Teton | 039 | Lincoln megye egy részét képezte | A Teton-hegységről, amely egy kisebb hegyvonulat Idaho és Wyoming államok határán. | Jackson | 1921 | 21675 | 10 381 | |
Uinta | 041 | Az eredeti öt megye egyike | Az Uintah-hegységről és az uinta indián törzsről. | Evanston | 1869 | 21025 | 5 392 | |
Washakie | 043 | Big Horn megye egy részéből | Washakie (1804–1900), soson vezetőről kapta nevét. | Worland | 1911 | 8464 | 5 802 | |
Weston | 045 | Crook megye egy részéből | John Westonról (1831–95) kapta nevét, aki az első vasútvonal megépítéséhez járult hozzá jelentős mértékben. | Newcastle | 1890 | 7082 | 6 211 |
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ General Facts About Wyoming. State of Wyoming. [2007. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 20.)
- ↑ CARTER COUNTY RECORDS. Wyoming State Archives. [2008. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 20.)
- ↑ FIPS Publish 6-4. National Institute of Standards and Technology. [2013. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 20.)
- ↑ EPA County FIPS Code Listing. US Environmental Protection Agency. [2013. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 20.)
- ↑ Name Derivations of Wyoming Counties. Wyoming State Library. [2013. augusztus 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 20.)
- ↑ a b c NACo - Find a county. National Association of Counties. [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 20.)
- ↑ Annual Estimates of the Resident Population for Counties of Wyoming: April 1, 2010 to July 1, 2011 (CSV). 2011 Population Estimates. United States Census Bureau, Population Division, 2012. április 1. [2013. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 18.)
- ↑ Wyoming QuickFacts. U.S. Census Bureau. [2013. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 20.) (2000 Census)
Források
szerkesztés- County BEARFACTS (angol nyelven). US Department of Commerce, Bureau of Economic Analysis. (Hozzáférés: 2018. április 8.)