A xenoarcheológia földön kívüli, idegen fajok fizikai maradványainak tanulmányozásával foglalkozó hipotetikus tudomány. A maradványok elsősorban bolygókon és holdakon, illetve a világűr kitüntetett területein lelhetők fel. (ilyenek lehetnek a Lagrange-pontok például)

A tudomány eszköztárába tartoznak régészeti, biológiai, csillagászati, műszaki, és kulturális ismeretek, valamint ezek műszerei és eljárásai.

A szó eredete a görög xenosz (ξένος), aminek jelentése: idegen, és az archeológia, ami a régiek tanulmányozását jelenti.

A xenoarcheológia szó helyett egyesek az exoarcheológia szót használják, ami azonban inkább jelentheti az emberek űrbeli tevékenységének vizsgálatát.[1]

Társtudománya az asztrobiológia, ami a földön kívüli élet kutatásával foglalkozik.

A tudomány elsősorban tudományos-fantasztikus alkotásokban jelenik meg, a tudományos élet (leletek híján) egyelőre nem foglalkozik vele.

Az idegen fajok fizikai maradványainak vizsgálata (legyen az magának a fajnak vagy technikai eszközeinek maradványa) az emberi faj lehetséges továbbfejlődésében jelentős szerepet játszhat.[2][3]

Külső hivatkozások szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Freitas, Robert: Naming Extraterrestrial Life, Hozzáférés ideje: October 7, 2006.
  2. Kershaw, Carolyne (1996. June). „Letters - Star Trek digging”. British Archaeology (15).  , Hozzáférés ideje: October 7, 2006.
  3. Thomas, Charles (1996. February). „Diggers at the final frontier”. British Archaeology (11).  , Hozzáférés ideje: October 7, 2006.