Férfidivat a 16. században

(Zrínyi Miklós öltözködése szócikkből átirányítva)

A férfidivat a 16. században, főleg annak második felében, divattörténeti szempontból az egyik leggazdagabb, legpompásabb korszaknak számít. Minél gazdagabb volt egy személy, annál nagyobb, több drágakővel volt díszítve a ruhája.

A 16. századi nemzetközi divat kialakulása

szerkesztés

A spanyol viselet a század utolsó évtizedéig egész Európát uralta. Az alaptípusokon azonban az egyes nemzetek különféleképpen változtattak. A 16. sz. húszas éveitől a spanyol világuralmi törekvések, majd a meghódított területek fölötti uralom megtartása kialakította a spanyol nemes zárkózott, merev, hozzáférhetetlen magatartását, melyet az udvari etikett szigorú szabályai is meghatároztak. Ennek megfelelően átalakult a viselet is, melyet rákényszerítettek a meghódított területek lakosságára, s amely a 16. sz. második felében egész Európa viseletét átalakította. Az Amerikából özönlő arany káprázatos luxust hozott, az arannyal túldíszített divat megmerevedett. II.Fülöp udvarában aszkézisbe fordult az életöröm, a szigorú etikett, előírások mellett szinte vallási téboly uralkodott. A fanatikus katolicizmus és az inkvizíció minden területen érvényesítette befolyását. Az ellenreformáció szigorú világnézetét fejezte ki, a színeket, formákat, részleteket a legaprólékosabban előírta.

A francia divat szinte karikatúrája lett a spanyol öltözéknek, mert elsősorban formai túlzásait növelte tovább. Mind a nők, mind a férfiak ruháin mérhetetlen mennyiségű tömést alkalmaztak, főleg az ujjakon, a derékon. A spanyol divattól eltérően a női ruhák kivágását csak áttetsző anyaggal fedték be. A szoknyák még szélesebbe lettek, és gazdagon redőzöttek. A sziluett harang, vagy hordó alakját csípőre erősített körpárnák biztosították. A francia nők nemigen tűrték a malomkerék gallér kényelmetlenségét, így a gallér drótvázra kifeszített, legyező formájú magas gallér lett, csipkeszéllel. Ez sokszor fél fej magasságig is felért, és STUART-GALLÉR-nak nevezték, noha Stuart Mária sohasem viselte. Angliában ebben az időben Erzsébet királynő uralkodott, aki korlátlan fényűzéssel öltözködött, de tiltó rendelkezést adott ki ruhái utánzására.

Korabeli nemzetközi férfi viselet

szerkesztés

Ing- magas, kis fodros gallérban végződő nyak, a fodor kézelőn megismétlődik. Később hatalmas keményített vászongallérrá terebélyesedik. (MALOMKERÉK GALLÉR), melyet már külön helyeznek a nyak köré.

Zeke – teljesen zárt, váll és mellrészét vattázták. Elől a derék megnyújtására ék alakban kipárnázták – ez a spanyol divat egyik legvisszataszítóbb kinövése a "libahas".

Nadrág – rövid, térd alá, majd combközépig érő PUFFANCSNADRÁG. Az alsó nadrágot kócpárnákkal kitömték, a szalagokból álló fölső összefogja a bőségét. Ez a kitömés a csípőt mértéktelenül kiszélesíti.

Kötött harisnyát viseltek.Köpeny- súlyos anyagból készült, derékig vagy csípőig ért.Hajviselet-a malomkerék gallér miatt rövid haj, kecskeszakáll, merev selyem vagy bársonykalap.A legelegánsabb viselet a fekete bársony.

A XVI–XVII. században bár megjelennek a divat bizonyos formái hazánkban, de mégis ez az időszak az, amikor kezd kialakulni az egyéni, sajátos magyar viselet. Ezen viseletek, hosszú időre határozták meg a magyar öltözeteket és trendeket.

Korabeli magyar divat a férfiaknál

szerkesztés

A magyar viselet változásai híven visszatükrözik a magyar sors fordulatait. A régi keleties ruhaformák Zsigmond idejében már-már leszorultak a nép alsóbb rétegeibe. Azonban a török egyre erősbülő nyomása a védekezésre kényszerült nemzetnek ép ezeket a rétegeit tolta az arcvonal első sorába s a keleties ruházat a Hunyadiak korában egyszerre feltűnik a déli határt védő harcosokon. Viseletük abban a mértékben terjedt s népszerűsödött, amint egyre jobban átment a köztudatba, hogy a magyarság sorsa katonáinak hősiességén fordul meg. Mire a nagy, a végső küzdelem ideje elérkezett, az ország férfilakosságának java felöltötte az ősi elemekből kialakult nemzeti viseletet, amely tulajdonkép a nemzeti katonasággá vált huszárság ruházata. Ez az új s alapelemeiben mégis régi viselet innen kezdve három századon át összeforrt a magyar ember alakjával és megkülönböztette őt minden más nemzet fiaitól.

A XVI. – XVII. században, testhez álló dolmányt viseltek, melynek hosszú ujját a " kutyafület " jó időben visszahajtották, télen pedig lehajtva viselték, így védve a kézfejet a hidegtől. A dolmány másik változata a csonka ujjú volt, mely alól kilátszott a csuklórésznél hímzéssel díszített ing. Az ünnepi ingeket arany – ezüstfonállal hímeztek, ezek alatt gyakran viseltek egy köldökig érő inget is, mely bőrüket védte a hímzéstől. A nadrág a lábvonalát követte s általában színes anyagból készítették. A dolmányra anyagában mintás, hímzéssel, zsinórozással díszített felsőruhát vettek, ezt sodrott, arannyal ékített övekkel kötötték el derékrésznél, ezen viselve kardjukat. Hideg időkben, prémgalléros köpenyt viseltek és különböző formában készített arany – ezüst kapcsokkal fogták össze. Ezen felsőruhák hossza változó volt, de általában a térd vonaláig ért. Lábbeli a csizma volt, melynek színei a sárga, piros és a fekete volt. Fejükön a nyugati kalapok helyett, keleties süveget viseltek, melynek karimáját gyakran bevágták és ellenzőként használták.

Bár a 20-21. század ruházkodási szokásaiban nagy változások álltak be a korábbi korszakokhoz képest, ma is nagy jelentősége van annak, hogy mit veszünk fel reggel, hiszen a ruházattal jelezni tudunk a külvilág felé. Ennek a 16-17. században még fontosabb szerepe volt, hiszen ránézve a ruhára meg tudták állapítani az illető nemét, társadalmi helyzetét, a családi állapotát, életkorát, etnikai és felekezeti hovatartozását, esetleg a lakhelyét, vagy a régiót, ahonnan érkezett. Emellett természetesen, ahogy mi is figyelünk, hogy az alkalomhoz illően jelenjünk meg, a kora újkor embere is többféle ruhadarabbal rendelkezett a különféle eseményeknek megfelelően. Ezáltal a ruházat a reprezentáció egyik legfontosabb eszköze, hiszen a rangnak, vagy egy másik társadalmi, politikai csoporthoz való tartozásnak kifejezőeszköze lehet.

Megkülönböztették, hogy mely anyagokat, díszítési módokat, melyik társadalmi csoport viselheti, amit általában az anyagi helyzet határozott meg. A XVI. századi magyar ruha főbb darabjai a nadrág, a dolmány és a mente. A nadrág mindenkor szűk, testhez szabott, rajta kezdetben semmiféle dísz nincs. Rendszerint oly kis rész látszik ki belőle a bőrkapca, vagy a csizma szárától a hosszú dolmány széléig, hogy a díszítésnek semmiféle tere sem nyílott. A dolmány derékig testhezálló, lefelé bővülő, legrégibb alakjában csaknem bokáig érő, szűk ujjú köntös, elől sűrű gombsorral. Fő jellegzetességét a keleti kaftánéval azonos szabása adja meg. Kezdetleges alakjában az egész egy darab kelméből készül; varrás csak az ujjak alján van, ahonnan a dolmány két oldalán folytatódik. A dolmányszabásról világos képet egy kis, szerencsés véletlenből megmaradt, kézzel festett szabásmintakönyvben és egy másiknak töredékében találunk. Mindkettő tulajdonképpen a kisszebeni (?) szabó-céh részére készült mesterremek, vagy felszabaduló inas vizsgai rajzfüzete volt a XVII. század közepéről.

A dolmány fölött viselt felöltőt a XVI. század közepe óta általában mentének hívták. Alakja kezdetben a dolmánynál hosszabb, annak alsó széléig érő, hosszú, hasított ujjú, nem testhez álló köpönyeg volt, bő, felálló, vagy széles, a háton lógó sarkos gallérral. A XVI. század közepe táján ezenkívül a hosszú dolmány fölött az előbbivel azonos szabású, egész rövid mentét is viseltek. Írott adataink ezenfelül említik a palástot, a ködmönt, a subát, a kámzsát, a köntöst és a hacukát is. t magyarnak, mint horvátnak. Ennek megfelelően megjelent öltözködésében mind a két kultúrának sajátossága, valamint katonai mivoltát is hangsúlyozta öltözködésével.

További információk

szerkesztés
  • Himberger István: Magyar dolmányok. Atillák készítése; Püski, Budapest, 2023