Émile Ollivier [ejtsd: olivjé] (Marseille, 1825. július 2.Saint-Gervais-les-Bains, 1913. augusztus 20.) francia államférfi.

Émile Ollivier
Émile Ollivier by Pierre-Louis Pierson, 1870.png
Született 1825. július 2.[1][2][3][4][5]
Marseille[6][7]
Elhunyt 1913. augusztus 20. (88 évesen)[1][2][3][8][9]
Saint-Gervais-les-Bains[10][11]
Állampolgársága francia
Házastársa Blandine Rachel Liszt
Gyermekei Daniel Ollivier
Foglalkozása
Tisztség
  • francia nemzetgyűlés tagja
  • a Francia Akadémia tagja (7. szék)
  • miniszterelnök (1870. január 2. – 1870. augusztus 10.)
Iskolái Lycée Thiers
Sírhely Saint-Tropez
A Wikimédia Commons tartalmaz Émile Ollivier témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Ifjabb korában buzgó demokrata volt és az ügyvédi vizsga letétele után, 1848-ban Alexandre Ledru-Rollin megbízásából mint köztársasági biztos Marseille-ba ment, ahol aztán Louis Eugène Cavaignac a város prefektusává nevezte ki. 1849-ben Ollivier ügyvédi irodát nyitott és több sikerrel vezetett per által hírnévre tett szert. 1857-től tagja volt a törvényhozó testületnek és az 5 tagból álló ellenzéknek legkedveltebb szónoka lett. Lassacskán azonban a kormánypárthoz közeledett, ami miatt aztán politikai barátai elfordultak tőle. A császár olasz és német politikáját is helyeselte. 1865-ben az egyiptomi alkirály nagy fizetéssel jogtanácsosává nevezte ki, minek folytán ügyvédségről lemondott. Az 1869-es választások küszöbén III. Napóleon híres levelét külön röpiratban méltatta, melyben az alkotmányos császárság lehetőségét fejtegette; a törvényhozó testületben pedig új mérsékelt szabadelvű kormánypártnak lett feje és 1870. január 2-án ún. liberális minisztériumot alakított. Az udvari párttal tartva, a kamarákat és a közvéleményt a porosz háborúba sodorta. Míg június 29-én nagy hangon hirdette, hogy a béke soha sem volt még jobban biztosítva és július 12-én a hohenzollerni hercegnek a trónról való lemondása következtében a háború veszélyét elhárítottnak jelezte, addig július 15-én merész és fennhéjázó nyilatkozataival a törvényhozó testületet megtévesztette és «könnyű szívvel» vállalta el a háborúért a felelősséget. A francia hadsereg első vereségei után augusztus 9-én ő és minisztériuma megbukott, ő maga pedig sietve Itáliába vonult vissza, ahonnan csak a háború lezajlása után tért vissza. Csak 1879-ben mert «élő halott» újból a nyilvánosság elé lépni, midőn az akadémia, melynek 1870 óta tagja volt, azzal bízta meg, hogy Martin Henriknek Thiersről mondott díszbeszédére válaszoljon. Ekkor olyan beszédet nyújtott be, melyben Thiersnek 1870-ben tanúsított magatartását éles és hívatlan kritika alá vette, amiért is az Institut azt visszavetette. Ezt követően Marseille-ben élt, de politikai szerepre nem bírt többé emelkedni. Liszt Ferenc lányát, Blandine-t vette feleségül, aki fiatalon, gyermekszülésben halt meg.

MunkáiSzerkesztés

  • Une visite à la chapelle de Médicis, dialogue entre Michel-Ange et Raphaël (1872);
  • Lamartine (1874);
  • Principes et conduite (1875);
  • L'Église et l'État au concile du Vatican (1879, 2 kötet);
  • Thiers à l'Académie et dans l'histoire (1879);
  • Nouveau manuel de droit ecclésiastique français (1885).

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Sycomore (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. , 1914
  5. Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 13.)
  7. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Оливье Эмиль, 2015. szeptember 28.
  8. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  9. Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  10. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  11. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Оливье Эмиль, 2017. február 26.

ForrásokSzerkesztés