„Akik kimaradtak a szereposztásból”

1977-es magyar dokumentumfilm
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. május 21.

Az „Akik kimaradtak a szereposztásból” egy 1977-ben készített és 1981-ben a Magyar Televízióban bemutatott fekete-fehér magyar dokumentumfilm Radó Gyula rendezésében.

„Akik kimaradtak a szereposztásból”
1981-es magyar film
RendezőRadó Gyula
Műfajdokumentumfilm
ForgatókönyvíróVadas Zsuzsa
FőszerepbenAmbrus András
Bíró József
Csernai Csihák László
Fekete András
Kádár Flóra
Korompay Vali
Létay Klári
Surányi Imre
Szilágyi Eta
Veszeley Mária
OperatőrIllés János
VágóVasadi Éva
GyártásvezetőLettner Lajos
Gyártás
OrszágMagyarország
Nyelvmagyar
Játékidő60 perc
Forgalmazás
ForgalmazóMagyar Televízió
BemutatóMTV 2
1981. január 7.
A Wikimédia Commons tartalmaz „Akik kimaradtak a szereposztásból” témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Készítették

szerkesztés

Szereplők

szerkesztés
Színész Adatok Életkora a felvétel (1977) évében
Ambrus András 1925– 52
Bíró József 1932– 45
Csernai Csihák László ?– ?
Fekete András 1930–2013 47
Kádár Flóra 1928–2003 49
Korompay Vali 1932–2012 45
Létay Klári 1923– 55
Surányi Imre 1927–2014 50
Szilágyi Eta 1928–1986 49
Veszeley Mária 1927–1989 50

Története

szerkesztés

„A Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiója még 1977-ben készítette azt az egyórás filmet, amelynek nem éppen szerencsésen az Akik kimaradtak a szereposztásból címet adták. A filmben megszólal: Ambrus András, Bíró József, Csernai Csihák László, Fekete András, Kádár Flóra, Korompay Vali, Létay Klári, Surányi Imre, Szilágyi Eta és Veszeley Mária. Köztük olyan munkás-paraszt származású színészek, akiket a felszabadulás után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a majdan megírandó szocialista-realista drámák munkás-parasztszerepeinek eljátszására készítettek fel. S ebből kitűnően diplomáztak is. […] A diploma átvétele után szinte valamennyien fővárosi színházaknál helyezkedtek el. Többen már utolsó éves korukban játszottak a Nemzetiben, kaptak kisebb-nagyobb filmszerepeket. S hogy a feladatokat jól oldották meg, arra a régi színházi lapok kritikái emlékeztetnek. Néhányan vidéki színházaknál próbálták tudásukat fejleszteni. De lassan elfogytak a rájuk szabott szerepek. S ők nem tudtak lépést tartani a hirtelen változással. Volt, aki hosszú hónapokon keresztül énekelni tanult. Nem sikerült. Most egy kamarakórusban énekel családi rendezvényeken, temetéseken – diplomával a zsebében. És a többiek? Van, aki önálló esteken áll az „ezerfejű Cézár” elé, van, aki diplomáját szépen bekeretezte, és költőnek csapott fel. Van, akiből színházi ügyelő, segédszínész lett. Néha-néha kap egy-egy kisebb szerepet televízióban, filmen. Családjuknak, gyermeküknek élnek. Csak egytől nem tudnak elszakadni: a színháztól, a filmtől. Kár, hogy csak némelyikükre figyelnek fel néha-néha rendezőink. Ambrus András, Létay Klári, Kádár Flóra, Fekete András is csak »szerepelget«, de nem kap tudásának megfelelő szerepeket.”[1]

A Magyar Televízió 1981. január 7-én szerdán mutatta be a filmet az m2-n 21:10-es kezdéssel.

Fogadtatás

szerkesztés

„Három és fél. Ki tudja mi okból, de pontosan ennyi év kellett a televíziónak ahhoz, hogy a Radó Gyula rendezte Akik kimaradtak a szereposztásból című dokumentumfilm (?) képernyőre kerüljön. Ez a tény enyhén szólva hosszas találgatásokra adott okot a több milliós nézősereg körében. (Lássuk be, nem ok nélkül …) Először is tehát illett volna némi magyarázatot fűzni a film végén felvillanó 1977-es dátumhoz. Egyéb gondolatok is felmerültek e szokatlanul hosszú »érési idő« kapcsán. Először is: a filmben megszólaltatott művészek helyzete azóta megváltozhatott. A három éve mondottak talán ma már aktualitásukat, ízüket veszthették. Az itt-ott még felcsillanó optimizmus is megkophatott már. Másodszor: ha mégsem, akkor még szomorúbb ennyi idő távlatából a végkövetkeztetés. Mert a már akkor is megkésve érkezett figyelmeztetés, segítő szándék, talán néhány színművész esetében a 25. órájába lépett. De — a hasonló szándékkal készített, csak terjedelmesebbre sikeredett Szirtes Ádám-portré, s az előbb említett dokumentumfilm tanulsága azért megmaradt. S ez pedig nem a közönségnek szól! De a ma színházvezetői, rendezői is erős dilemmába kerülhettek: vajon ennyi idő múltán mennyi érvényes a filmben elhangzottakból? Vajon lehet-e még, s hogyan segíteni? E szinte csak kérdőjelekből összeálló kis írás végére még egy ideillik: vajon kinek higgyek? Az úton-útfélen félholtra foglalkoztatott »menők« panaszának, akiket lassan unásig ont a film, a televízió, a színház, vagy annak a sok száz — mert bizony sokan vannak — színművésznek, akik ilyen vagy olyan okból a színésztársadalom munkanélkülijeivé váltak?”[2]

  1. Pánczél (1981: 58).
  2. B. S. E. (1981: 3).

További információk

szerkesztés