(Reach Up For The) Sunrise

a Duran Duran 2004-es kislemeze

A (Reach Up for The) Sunrise az angol Duran Duran pop-rockegyüttes dala, amely az első kislemezként jelent meg Astronaut (2004) című albumukról. Az 1985-ös A View to a Kill óta ez volt az első Duran Duran-dal, amelyen szerepelt az eredeti öt tag. A dalt 2004. augusztus 30-án küldték el a rádióknak és a következő hónapokban jelent meg lemezen.

Duran Duran
(Reach Up For The) Sunrise
kislemez az Astronaut albumról
B-oldalKnow It All
Megjelent2004. augusztus 30.
Felvételek2001–2004
Sphere (London)
Stílus
Hossz3:27
KiadóEpic Records
Szerző
Producer
Duran Duran-kronológia
Last Day on Earth
(2001)
(Reach Up For The) Sunrise
(2004)
What Happens Tomorrow
(2005)
Videóklip
Hivatalos videóklip
SablonWikidataSegítség

A megjelenését követően 5. helyen debütált a Brit kislemezlistán, amellyel az együttes 14. dala lett, ami elérte az első tíz helyet. SIkeres volt Olaszországban, ahol második lett, míg Dániában és Spanyolországban is a hatodik helyet érte el. Magyarországon első volt a Mahasz Rádiós Top 40 slágerlistán, míg az Egyesült Államokban a Billboard Dance Club Songs listavezetője lett.

Videóklip szerkesztés

A dal videóklipjét Michael és Mark Polish rendezte a The Polish Brothers név alatt. A klipben az együttes tagjait követik végig, különböző vidékeken, amelyet követően egy színpadon csatlakoznak egymáshoz, egy napfelkelte előtt.[1]

Mindegyik tagot más technológiával filmezték, így nagyban különböznek a felvételek egymástól.

A koncerteken az együttes a Jason Nevins verziót játssza.[2]

Számlista szerkesztés

UK CD1 és európai CD-kislemez

  1. (Reach Up for The) Sunrise (album verzió) – 3:24
  2. (Reach Up for The) Sunrise (Alex G Cosmic mix) – 5:44

UK CD2

  1. (Reach Up for The) Sunrise (album verzió) – 3:24
  2. (Reach Up for The) Sunrise (Jason Nevins radio mix) – 4:15
  3. (Reach Up for The) Sunrise (Ferry Corsten dub mix) – 7:25
  4. Know It All – 2:30
  5. (Reach Up for The) Sunrise (videó) – 3:24

Német mini-CD-kislemez

  1. (Reach Up for The) Sunrise – 3:24
  2. (Reach Up for The) Sunrise (Peter Presta NY tribal mix) – 5:55

US CD-kislemez

  1. (Reach Up for The) Sunrise
  2. Know It All

Australian CD single

  1. (Reach Up for The) Sunrise
  2. (Reach Up for The) Sunrise ([Alex G Cosmic mix)
  3. (Reach Up for The) Sunrise (Ferry Corsten dub mix)
  4. (Reach Up for The) Sunrise (Peter Presta NY tribal mix)
  5. Know It All

Közreműködő előadók szerkesztés

Duran Duran

További zenészek

  • Sally Boyden – háttérének

Utómunka

  • Don Gilmore – producer, hangmérnök
  • Duran Duran – producer
  • Nile Rodgers – vokál producer
  • Jason Nevins – co-producer, programozás, hangmérnök, keverés
  • Jeremy Wheatley – keverés
  • Daniel Mendez – hangmérnök
  • Francesco Cameli – asszisztens hangmérnök
  • Leon Zervos – master

Slágerlisták szerkesztés

Heti slágerlisták szerkesztés

Slágerlista (2004–2005) Legmagasabb

pozíció

Ausztrália (ARIA)[3] 22
Ausztria (Ö3 Austria Top 40)[4] 50
Belgium (Ultratop 50 Flanders)[5] 42
Belgium (Ultratip Wallonia)[6] 3
Dánia (Tracklisten)[7] 6
Európa (Eurochart Hot 100)[8] 9
Németország (Official German Charts)[9] 39
Rádiós Top 40 (Mahasz)[10] 1
Dance Top 40 (Mahasz)[11] 18
Írország (IRMA)[12] 32
Olaszország (FIMI)[13] 2
Hollandia (Single Top 100)[14] 25
Új-Zéland (Recorded Music NZ)[15] 37
Románia (Romanian Top 100)[16] 72
Skócia (OCC)[17] 7
Spanyolország (PROMUSICAE)[18] 6
Svájc (Schweizer Hitparade)[19] 61
Brit kislemezlista (OCC)[20] 5
US Billboard Hot 100 89
US Adult Top 40 (Billboard) 13
US Dance Club Songs (Billboard) 1
US Dance/Mix Show Airplay (Billboard) 11

Év végi slágerlisták szerkesztés

Év Slágerlista Pozíció
2004 Rádiós Top 40 (Mahasz)[21] 50
Olaszország (FIMI)[22] 26
Brit kislemezlista (OCC)[23] 181
2005 Rádiós Top 40 (Mahasz)[24] 10

Kiadások szerkesztés

Régió Dátum Formátumok Kiadó For.
Egyesült Államok 2004. augusztus 30. kortárs slágerrádió Epic [25]
Ausztrália 2004. szeptember 20. CD [26]
Egyesült Királyság 2004. október 4. [27][28]
digitális letöléts [29]
Világszerte 2021 augusztusa streaming BMG Rights [30]

Feldolgozások szerkesztés

Az együttes megjelent a Las Vegas egyik epizódjának a végén és előadta a dalt.[31]

Egy, Jason Nevins által készített verziót használják fel a Sunrise ausztrál televíziós sorozat betétdalaként. Ezek mellett használták a Telecom Italia Mobile hirdetéseiben, Adriana Limával.[32] A Jason Nevins remix szerepelt a Melegítő egyik epizódjában.[33] A feldolgozás megjelent a 2007-es Dance Dance Revolution SuperNOVA 2 videójáték részeként is.[34]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Duran Duran (Reach Up For The) Sunrise (Official Music Video)” (hu-HU nyelven).  
  2. Duran Duran - (Reach Up for the) Sunrise Live” (hu-HU nyelven).  
  3. australian-charts.com - Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise. australian-charts.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  4. Hung, Steffen: Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise. austriancharts.at. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  5. Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise - ultratop.be. www.ultratop.be. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  6. Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise - ultratop.be. www.ultratop.be. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  7. danishcharts.com - Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise. danishcharts.dk. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  8. Billboard Eurochart Hot 100. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  9. Offizielle Deutsche Charts - Offizielle Deutsche Charts. www.offiziellecharts.de. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  10. Rádiós Top 40 slágerlista - Hivatalos magyar slágerlisták. slagerlistak.hu. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  11. Dance Top 40 slágerlista - Hivatalos magyar slágerlisták. slagerlistak.hu. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  12. irishcharts.com - Discography Duran Duran. irish-charts.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  13. italiancharts.com - Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise. italiancharts.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  14. Hung, Steffen: Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise. hitparade.ch. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  15. charts.org.nz - Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise. charts.nz. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  16. Romanian Top 100 - arhiva. web.archive.org, 2005. február 22. [2005. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  17. Official Scottish Singles Sales Chart Top 100 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  18. spanishcharts.com - Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise. spanishcharts.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  19. Duran Duran - (Reach Up For The) Sunrise - hitparade.ch. swisscharts.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  20. Official Singles Chart Top 100 | Official Charts Company (angol nyelven). www.officialcharts.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  21. Éves összesített listák - Archívum - Hivatalos magyar slágerlisták. slagerlistak.hu. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  22. Top of the Music - Classifica Annuale 2004. web.archive.org, 2006. május 10. [2006. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  23. UK Charts Plus 2004. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  24. Éves összesített listák - Archívum - Hivatalos magyar slágerlisták. slagerlistak.hu. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  25. Radio & Records | 2004. augusztus 27.. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  26. The ARIA Report!. web.archive.org, 2016. január 15. [2016. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  27. Reach Up for the Sunrise”.  
  28. (Reach Up For The) Sunrise”.  
  29. (Reach Up For The) Sunrise”.  
  30. Astronaut” (magyar nyelven), Kiadó: Spotify.  
  31. Las Vegas: When You Got To Go, You Got To Go (angol nyelven). Duran Duran Wiki. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  32. Adriana Lima - Telecom Italia Mobile On Boat (Santa Hat).mpg” (hu-HU nyelven).  
  33. Duran Duran » "Sunrise" on Queer Eye Soundtack!. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  34. Dance Dance Revolution SuperNOVA 2 (angol nyelven). Duran Duran Wiki. (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés