1407-es mellékút (Magyarország)

út Győr-Moson-Sopron vármegyében
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. június 20.

Az 1407-es mellékút egy valamivel több, mint 15 kilométer hosszú, négy számjegyű mellékút Győr-Moson-Sopron vármegyében; a Szigetköz északnyugati felében kapcsol össze néhány települést és különálló településrészt.

1407-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza15,433 km
Ország Magyarország
TartományokGyőr-Moson-Sopron vármegye
Az út elejeHalászi 1401
Az út végeDunakiliti 1408

Nyomvonala

szerkesztés

Halászi központjában ágazik ki az 1401-es útból, annak a 33+300-as kilométerszelvénye táján, északkelet felé. Rákóczi utca néven húzódik a belterület széléig, amit nagyjából fél kilométer megtételét követően hagy maga mögött. Nagyjából 2,7 kilométer után elhalad Püski nyugati határszéle mellett, de a település területére nem lép be. Kevéssel a negyedik kilométere előtt szeli át Halászi határát és Dunasziget területén folytatódik.

A több elkülönülő településrészből álló faluban előbb Galambos házai között halad el, majd áthalad a Zátonyi-Duna hídján és Cikolasziget északi részén áthaladva északnak, illetve kevéssel arrébb északnyugatnak veszi az irányt, Cikolai utca, majd Szent István út néven. A nyolcadik kilométere táján Sérfenyősziget községrészen halad keresztül, Park utca, majd Sérfenyő utca néven, a 10. kilométere táján pedig – miután áthaladt egy újabb Duna-holtág felett – Doborgazsziget településrészen húzódik végig, annak főutcájaként.

11,4 kilométer után lép át Dunakiliti határai közé; ott előbb Tejfalusziget településrész belterületén halad végig – előbb nyugati irányban, majd északnak fordulva, nagyjából a 12. és 13. kilométerei között –, miután pedig ismét keresztez egy holtágat, beér Dunakiliti lakott területére. A községben a Kossuth Lajos utca nevet viseli, előbb északnyugati irányt követve, utolsó pár száz méteres szakaszán pedig délnyugatnak fordulva. [Még e fordulója előtt kicsivel, csaknem pontosan a 15. kilométerénél ágazik ki belőle az az utca (Gyümölcsös utca), amelyen a dunakiliti duzzasztóművet leet megközelíteni.] Így is ér véget, a település központjában, beletorkollva az 1408-as útba, annak a 9+750-es kilométerszelvénye közelében.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.kozut.hu adatbázisa szerint 15,433 kilométer.

Története

szerkesztés

Települések az út mentén

szerkesztés
  • Halászi
  • Dunasziget-Galambos
  • Dunasziget-Cikolasziget
  • Dunasziget-Sérfenyősziget
  • Dunasziget-Doborgazsziget
  • Dunakiliti-Tejfalusziget
  • Dunakiliti