2009-es FIFA-klubvilágbajnokság (keretek)

Wikimédia-listaszócikk

Ez a szócikk tartalmazza a 2009-es FIFA-klubvilágbajnokságon részt vevő csapatok által nevezett játékosok listáját. Minden csapatnak huszonhárom játékost kellett neveznie, akik közül három kapus kellett, hogy legyen. A nevezési határidő 2009. november 25. volt.

Súlyos sérülés esetén lehetőség van cserére (az új játékosnak is rajta kell lennie az úgynevezett előzetes listán, mely harminc labdarúgót tartalmaz), azonban a cserét legkésőbb a csapat első mérkőzésének kezdete előtt 24 órával be kell jelenteni.[1]

Jelölések szerkesztés

Az alábbi táblázatok oszlopai a következőket jelentik:

  • #: A játékos mezszáma a tornán
  • Név: A játékos neve, előtte pedig nemzetiségének zászlaja
  • Születési idő és életkor: A játékos mikor született, a zárójelben lévő szám azt mutatja, hogy a torna kezdetekor (2009. december 9.) hány éves lesz
  • Játszott: A játékos hány mérkőzésen lépett pályára a tornán, a zárójelben lévő szám azt mutatja, hogy hányszor lépett pályára csereként
  •   : A játékos hány gólt lőtt a torna során
  •   : A játékos hány sárga lapot kapott a torna során
  •    : A játékost hányszor állították ki két sárga lappal
  •   : A játékost hányszor állították ki azonnali piros lappal

UAE Al-Ahli (الأهلي) szerkesztés

# Név Születési idő és életkor Játszott          
Kapusok
1   Yousif Abdulla (يوسف عبدالل) 1986. december 15. (22 évesen) 1 0 0 0 0
33   Saif Yousuf (سيف يوسف) 1989. október 9. (20 évesen) 0 0 0 0 0
50   Obaid Mohamed Al-Tawila (عبيد الطويلة) 1979. augusztus 26. (30 évesen) 0 0 0 0 0
Védők
3   Saad Surour (سعد سرور) 1990. július 19. (19 évesen) 1 0 0 0 0
5   Mohammed Qassim (محمد قاسم) 1981. november 9. (28 évesen) 0 0 0 0 0
6   Khalid Mohamed (خالد محمد) 1982. július 12. (27 évesen) 1 0 0 0 0
7   Obaid Khalifa (عبيد خليفة) 1985. április 13. (24 évesen) 0 0 0 0 0
14   Bader Yaqoot (بدر ياقوت) 1985. december 13. (23 évesen) 1 0 0 0 0
20   Yousif Jaber (يوسف جابر) 1985. február 25. (24 évesen) 1 0 0 0 0
25   Abdulla Ahmad (عبد الله حمد) 1983. március 18. (26 évesen) 0 0 0 0 0
Középpályások
8   Ali Abbas (علي عباس) 1979. december 10. (29 évesen) 1 0 0 0 0
12   Hoszni Abd-Rabú (حسني عبد ربه) 1984. január 11. (25 évesen) 1 0 0 0 0
16   Hasan Ali (حسن علي) 1981. december 16. (27 évesen) 1 0 0 0 0
23   Mehrzad Madanchi (مهرزاد معدنچى) 1989. december 9. (20 évesen) 1 (1) 0 0 0 0
26   Salem Khamis (سالم خميس) (csk) 1980. szeptember 19. (29 évesen) 1 0 1 0 0
29   Ali Hussain (علي حسين) 1985. október 21. (24 évesen) 1 0 1 0 0
31   Waleed Ahmed (وليد أحمد) 1986. január 22. (23 évesen) 1 (1) 0 0 0 0
Támadók
9   Baré 1982. január 18. (27 évesen) 1 0 0 0 0
10   Ahmed Halíl (أحمد خليل) 1991. augusztus 6. (18 évesen) 0 0 0 0 0
15   Iszmáil el-Hamádi (إسماعيل الحمادي) 1988. január 7. (21 évesen) 0 0 0 0 0
21   Mohammed Favzi (محمد فوزي) 1990. október 23. (19 évesen) 0 0 0 0 0
30   Mohamed Rashid (محمد راشد) 1978. szeptember 28. (31 évesen) 1 (1) 0 0 0 0
35   Abdulla Abdulrahman (عبد الله عبد الرحمن موسى) 1988. november 18. (21 évesen) 0 0 0 0 0
Vezetőedző
  Mahdi Ali (مهدي رضا)

Forrás: Az Al-Ahli kerete (angol, francia, spanyol, német, portugál és arab nyelven). FIFA.com. [2009. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 1.)

mexikó Atlante szerkesztés

# Név Születési idő és életkor Játszott          
Kapusok
1   Gerardo Daniel Ruiz 1985. szeptember 5. (24 évesen) 0 0 0 0 0
3   Federico Vilar 1977. május 30. (32 évesen) 0 0 0 0 0
58   Antonio Pérez Delgadillo 1978. április 16. (31 évesen) 0 0 0 0 0
Védők
2   Miguel Ángel Martínez 1984. január 19. (25 évesen) 0 0 0 0 0
20   Andrés Carevic 1978. december 13. (30 évesen) 0 0 0 0 0
21   Luis David Velázquez 1984. december 29. (24 évesen) 0 0 0 0 0
23   Gerardo Castillo 1986. november 19. (23 évesen) 0 0 0 0 0
26   Clemente Ovalle 1982. október 5. (27 évesen) 0 0 0 0 0
31   Daniel Arreola 1985. október 8. (24 évesen) 0 0 0 0 0
34   Saúl García 1986. június 7. (23 évesen) 0 0 0 0 0
Középpályások
5   José Joel González 1979. január 27. (30 évesen) 0 0 0 0 0
7   Fernando Navarro 1989. április 18. (20 évesen) 0 0 0 0 0
10   Gabriel Pereyra 1978. február 28. (31 évesen) 0 0 0 0 0
11   Santiago Solari 1976. október 7. (33 évesen) 0 0 0 0 0
15   Arturo Muñoz 1984. december 31. (24 évesen) 0 0 0 0 0
17   José Guerrero 1987. november 18. (22 évesen) 0 0 0 0 0
18   Christian Bermúdez 1987. április 26. (22 évesen) 0 0 0 0 0
19   Guillermo Rojas 1983. március 29. (26 évesen) 0 0 0 0 0
Támadók
8   Rafael Márquez 1981. november 2. (28 évesen) 0 0 0 0 0
9   Horacio Peralta 1982. június 3. (27 évesen) 0 0 0 0 0
27   Luis Ángel Carrillo 1986. január 27. (23 évesen) 0 0 0 0 0
54   Fausto Ruiz 1985. április 25. (24 évesen) 0 0 0 0 0
63   Lucas António Silva 1984. augusztus 26. (25 évesen) 0 0 0 0 0
Vezetőedző
  José Guadalupe Cruz 1967. november 22. (42 évesen)[2]

Forrás: Az Atlante kerete (angol, francia, spanyol, német, portugál és arab nyelven). FIFA.com. [2009. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 1.)

új-Zéland Auckland City szerkesztés

# Név Születési idő és életkor Játszott          
Kapusok
1   Jacob Spoonley 1987. március 3. (22 évesen) 0 0 0 0 0
12   Simon Eaddy 1971. szeptember 14. (38 évesen) 0 0 0 0 0
18   Paul Gothard 1974. június 24. (35 évesen) 0 0 0 0 0
Védők
3   Ian Hogg 1989. december 15. (19 évesen) 0 0 0 0 0
4   Sam Campbell 1989. január 22. (20 évesen) 0 0 0 0 0
7   James Pritchett 1982. július 1. (27 évesen) 0 0 0 0 0
15   Ivan Vicelich 1976. szeptember 3. (33 évesen) 0 0 0 0 0
20   Greg Uhlmann 1977. április 11. (32 évesen) 0 0 0 0 0
21   Ricki van Steeden 1976. december 24. (32 évesen) 0 0 0 0 0
28   Daniel Morgan 1990. november 20. (19 évesen) 0 0 0 0 0
Középpályások
5   Matt Williams 1977. szeptember 25. (32 évesen) 0 0 0 0 0
6   I Gihjong 1974. szeptember 28. (35 évesen) 0 0 0 0 0
8   Chad Coombes 1983. szeptember 9. (26 évesen) 0 0 0 0 0
13   Alex Feneridis 1989. november 13. (20 évesen) 0 0 0 0 0
17   Adam McGeorge 1989. március 30. (20 évesen) 0 0 0 0 0
Támadók
9   Paul Urlovic 1978. november 21. (31 évesen) 0 0 0 0 0
10   Grant Young 1971. március 3. (38 évesen) 0 0 0 0 0
11   Daniel Koprivcic 1981. augusztus 3. (28 évesen) 0 0 0 0 0
14   Keryn Jordan 1975. november 1. (34 évesen) 0 0 0 0 0
16   Jason Hayne 1986. július 8. (23 évesen) 0 0 0 0 0
22   Adam Dickinson 1986. november 5. (23 évesen) 0 0 0 0 0
25   Milos Nikolic 1989. augusztus 16. (20 évesen) 0 0 0 0 0
Vezetőedző
  Paul Posa

Forrás: Az Auckland City kerete (angol, francia, spanyol, német, portugál és arab nyelven). FIFA.com. [2012. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 1.)

spanyol Barcelona szerkesztés

# Név Születési idő és életkor Játszott          
Kapusok
1   Víctor Valdés 1982. január 14. (27 évesen) 0 0 0 0 0
12   Rubén Miño 1985. január 18. (24 évesen) 0 0 0 0 0
13   José Pinto 1975. november 8. (34 évesen) 0 0 0 0 0
Védők
2   Dani Alves 1983. május 6. (26 évesen) 0 0 0 0 0
3   Gerard Piqué 1987. február 2. (22 évesen) 0 0 0 0 0
4   Rafael Márquez 1979. február 13. (30 évesen) 0 0 0 0 0
5   Carles Puyol 1978. április 13. (31 évesen) 0 0 0 0 0
18   Gabriel Milito 1980. szeptember 7. (29 évesen) 0 0 0 0 0
19   Maxwell 1981. augusztus 27. (28 évesen) 0 0 0 0 0
21   Dmitro Csihrinszkij 1986. november 7. (23 évesen) 0 0 0 0 0
22   Éric Abidal 1979. szeptember 11. (30 évesen) 0 0 0 0 0
Középpályások
6   Xavi 1980. január 25. (29 évesen) 0 0 0 0 0
8   Andrés Iniesta 1984. május 11. (25 évesen) 0 0 0 0 0
15   Seydou Keita 1980. január 16. (29 évesen) 0 0 0 0 0
16   Sergio 1988. július 16. (21 évesen) 0 0 0 0 0
20   Jonathan dos Santos 1990. április 26. (19 évesen) 0 0 0 0 0
24   Touré Yaya 1983. május 13. (26 évesen) 0 0 0 0 0
Támadók
7   Jeffrén Suárez 1988. január 20. (21 évesen) 0 0 0 0 0
9   Zlatan Ibrahimović 1981. október 3. (28 évesen) 0 0 0 0 0
10   Lionel Messi 1987. június 24. (22 évesen) 0 0 0 0 0
11   Bojan 1990. augusztus 28. (19 évesen) 0 0 0 0 0
14   Thierry Henry 1977. augusztus 17. (32 évesen) 0 0 0 0 0
17   Pedro 1987. július 28. (22 évesen) 0 0 0 0 0
Vezetőedző
  Josep Guardiola 1971. január 18. (38 évesen)

Forrás: A Barcelona kerete (angol, francia, spanyol, német, portugál és arab nyelven). FIFA.com. [2009. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 1.)

argentin Estudiantes szerkesztés

# Név Születési idő és életkor Játszott          
Kapusok
1   Roberto Fernández 1988. március 29. (21 évesen) 0 0 0 0 0
12   César Taborda 1984. január 23. (25 évesen) 0 0 0 0 0
25   Damián Albil 1979. december 9. (30 évesen) 0 0 0 0 0
Védők
2   Leandro Desábato 1979. január 24. (30 évesen) 0 0 0 0 0
3   Christian Cellay 1981. szeptember 5. (28 évesen) 0 0 0 0 0
6   Agustín Alayes 1978. július 22. (31 évesen) 0 0 0 0 0
13   Juan Díaz 1987. október 28. (22 évesen) 0 0 0 0 0
16   Germán Ré 1981. november 2. (28 évesen) 0 0 0 0 0
21   Faustino Rojo 1990. március 20. (19 évesen) 0 0 0 0 0
30   Clemente Rodríguez 1981. július 31. (28 évesen) 0 0 0 0 0
Középpályások
5   Matías Sánchez 1987. augusztus 18. (22 évesen) 0 0 0 0 0
8   Enzo Pérez 1986. február 22. (23 évesen) 0 0 0 0 0
10   Marcelo Adrián Carrusca 1983. szeptember 1. (26 évesen) 0 0 0 0 0
11   Juan Sebastián Verón 1975. március 9. (34 évesen) 0 0 0 0 0
18   Maximiliano Núñez 1986. szeptember 17. (23 évesen) 0 0 0 0 0
22   Rodrigo Braña 1979. március 7. (30 évesen) 0 0 0 0 0
23   Leandro Benítez 1981. április 5. (28 évesen) 0 0 0 0 0
26   Juan Huerta 1980. július 22. (29 évesen) 0 0 0 0 0
Támadók
7   Juan Manuel Salgueiro 1983. április 3. (26 évesen) 0 0 0 0 0
17   Mauro Boselli 1985. május 22. (24 évesen) 0 0 0 0 0
20   Leandro González 1985. október 14. (24 évesen) 0 0 0 0 0
27   Jerónimo Neuman 1986. június 3. (23 évesen) 0 0 0 0 0
Vezetőedző
  Alejandro Sabella 1954. november 5. (55 évesen)

Forrás: Az Estudiantes kerete (angol, francia, spanyol, német, portugál és arab nyelven). FIFA.com. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 1.)

dél-Korea Phohang Steelers szerkesztés

# Név Születési idő és életkor Játszott          
Kapusok
1   Szin Hvajong 1983. április 13. (26 évesen) 0 0 0 0 0
19   Kim Deho 1986. április 15. (23 évesen) 0 0 0 0 0
21   Szong Dongdzsin 1984. május 12. (25 évesen) 0 0 0 0 0
Védők
3   Kim Gvangszok 1983. február 12. (26 évesen) 0 0 0 0 0
4   Okajama Kazunari 1978. április 24. (31 évesen) 0 0 0 0 0
15   Hvang Dzsevon 1981. április 13. (28 évesen) 0 0 0 0 0
17   Kim Hjongil 1984. április 27. (25 évesen) 0 0 0 0 0
Középpályások
2   Cshö Hjodzsin 1983. augusztus 18. (26 évesen) 0 0 0 0 0
5   Kim Theszu 1981. augusztus 25. (28 évesen) 0 0 0 0 0
6   Kim Gidong 1972. január 12. (37 évesen) 0 0 0 0 0
7   Kim Dzseszong 1983. október 3. (26 évesen) 0 0 0 0 0
8   Hvang Dzsinszong 1983. május 5. (26 évesen) 0 0 0 0 0
12   Pak Hicshol 1986. január 7. (23 évesen) 0 0 0 0 0
13   Ko Szulki 1986. április 21. (23 évesen) 0 0 0 0 0
14   Szong Cshangho 1986. február 20. (23 évesen) 0 0 0 0 0
16   Kim Dzsonggjom 1976. június 9. (33 évesen) 0 0 0 0 0
20   Szin Hjongmin 1986. július 18. (23 évesen) 0 0 0 0 0
Támadók
9   Sztevica Risztikj 1982. május 23. (27 évesen) 0 0 0 0 0
10   Denilson 1976. szeptember 4. (33 évesen) 0 0 0 0 0
11   Kim Mjongdzsung 1985. február 6. (24 évesen) 0 0 0 0 0
18   Namgung Do 1982. június 4. (27 évesen) 0 0 0 0 0
22   No Pjongdzsun 1979. szeptember 29. (30 évesen) 0 0 0 0 0
23   Ju Cshanghjon 1985. május 14. (24 évesen) 0 0 0 0 0
Vezetőedző
  Sérgio Farias 1967. június 9. (42 évesen)

Forrás: A Phohang Steelers kerete (angol, francia, spanyol, német, portugál és arab nyelven). FIFA.com. [2009. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 1.)

kongói Demokratikus Köztársaság TP Mazembe szerkesztés

Mivel az afrikai csapat három helyett, csak két kapust nevezett, ezért a huszonhárom fő helyett a keret huszonkét játékosból áll.

# Név Születési idő és életkor Játszott          
Kapusok
1   Muteba Kidiaba 1979. január 2. (30 évesen) 0 0 0 0 0
21   Aimé Bakula 1985. február 14. (24 évesen) 0 0 0 0 0
Védők
3   Kilitcho Kasusula 1982. augusztus 5. (27 évesen) 0 0 0 0 0
4   Miala Nkulukuta 1983. szeptember 6. (26 évesen) 0 0 0 0 0
5   Mukinayi Tshani 1978. szeptember 4. (31 évesen) 0 0 0 0 0
12   Bawaka Mabele 1988. augusztus 9. (21 évesen) 0 0 0 0 0
16   Mbomboko Ngoyi 1977. május 21. (32 évesen) 0 0 0 0 0
23   Sita Milandou 1985. augusztus 22. (24 évesen) 0 0 0 0 0
28   Kanyimbo Tshizeu 1976. június 2. (33 évesen) 0 0 0 0 0
Középpályások
13   Bedi Mbenza 1984. szeptember 11. (25 évesen) 0 0 0 0 0
17   Lufuluabo Kayembe[3] 1985. augusztus 9. (24 évesen) 0 0 0 0 0
20   Mihayo Kazembe 1976. szeptember 17. (33 évesen) 0 0 0 0 0
24   Narcisse Ekanga 1987. július 30. (22 évesen) 0 0 0 0 0
30   Basisila Lusadisu 1982. december 28. (26 évesen) 0 0 0 0 0
Támadók
6   A Mukok Kanda 1989. augusztus 11. (20 évesen) 0 0 0 0 0
7   Mianga Ndonga 1992. május 2. (17 évesen) 0 0 0 0 0
8   Trésor Mputu 1985. május 14. (24 évesen) 0 0 0 0 0
10   Given Singuluma 1986. július 19. (23 évesen) 0 0 0 0 0
11   Mulota Kabangu 1985. december 31. (23 évesen) 0 0 0 0 0
15   Dioko Kaluyituka 1987. január 2. (22 évesen) 0 0 0 0 0
18   Luyeye Mvete 1981. április 28. (28 évesen) 0 0 0 0 0
27   Ngandu Kasongo 1979. december 6. (30 évesen) 0 0 0 0 0
Vezetőedző
  Diego Garzitto

Forrás: A TP Mazembe kerete (angol, francia, spanyol, német, portugál és arab nyelven). FIFA.com. [2009. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 1.)

Külső hivatkozások szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. A 2009-es FIFA-klubvilágbajnokság hivatalos versenyszabályzata (angol nyelven) (PDF) pp. 36-37. FIFA, 2009. 05. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 1.)
  2. Az Atlante FC hivatalos honlapja – stáb (spanyol nyelven). [2009. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 2.)
  3. A angol nyelvű wikipédián Kayembe Lufulwabo néven, míg a francia nyelvű wikipédián (ez a Kongói Demokratikus Köztársaság hivatalos nyelve) Odon Kayembe néven.