Főmenü megnyitása

2017-es angol labdarúgókupa-döntő

A 2017-es angol labdarúgókupa-döntő a 136. döntő a világ legrégebbi labdarúgó-versenyének, az FA-kupának a történetében. A mérkőzést a Wembley Stadionban, Londonban rendezték 2017. május 27-én. A két résztvevő a két londoni rivális, az Arsenal és az Chelsea volt. A mérkőzés győztese jogot szerez a 2017–2018-as Európa-liga sorozatban való indulásra.[1] Mivel mindkét csapat megtette ezt a bajnokságban, a Chelsea bajnokként a 2017–2018-as Bajnokok Ligájába kvalifikált, így a bajnoki 7. Everton is nemzetközi kupa indulási jogot szerzett.[2]

2017-es FA-kupa döntő
Kiírás:
2016–2017-es angol labdarúgókupa
Arsenal 2 Chelsea 1 (34876312101).jpg
A mérkőzés végeredménye
Anglia Anglia
Arsenal Celsea
21
A mérkőzés adatai
Dátum 2017. május 27.
Stadion Wembley Stadion
Város London
Játékvezető Anthony Taylor
Nézőszám 89 472

 ← 20162018 → 

A találkozó a 2002-es kupafinálé visszavágója is volt egyben, valamint 2003 óta az első olyan mérkőzés amikor mindkét fél hazai pályán a bajnoki idényben legyőzte a rivális csapatot. 2016 szeptemberében az Arsenal nyert 3-0 arányban, míg 2017 februárjában a Chelsea bizonyult jobbnak 3-1-re.

Az Egyesült Királyságban a mérkőzés élő közvetítésben látható a BBC-n és a BT Sport televíziós csatornákon, utóbbin csak előfizetéssel rendelkező nézők számára.[3][4]

Tartalomjegyzék

Út a döntőbeSzerkesztés

ArsenalSzerkesztés

Forduló Ellenfél Eredmény
3. forduló Preston North End (V) 1–2
4. forduló Southampton (V) 0–5
5. forduló Sutton United (V) 0–2
Negyeddöntő Lincoln City (H) 5–0
Elődöntő Manchester City (S) 2–1 (h.u)
(H) = Hazai pálya; (V) = Idegenbeli mérkőzés; (S) = Semleges pálya.

Premier League résztvevőként az Arsenal a harmadik körben csatlakozott a kupaküzdelmekhez. Ebben a fordulóban a másodosztályú Preston North End volt az ellenfelük. Az Arsenal 2-1 nyert a Deepdale-en, Aaron Ramsey és Olivier Giroud góljaival.[5] A negyedik körben a szintén a Premier League-ben szereplő Southampton következett. A St. Mary’s Stadionban az Arsenal simán nyert 5-0 arányban a két gólt szerző Danny Welbeck és mesterhármast elérő Theo Walcott vezérletével.[6] Az ötödik fordulóban a National League-ben szereplő Sutton United következett. A londoniak 2-0-s győzelmet arattak Lucas Pérez és Walcott góljaival.[7] A mérkőzéssel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Sutton United tartalék kapusa, Wayne Shaw után vizsgálódott az Angol Labdarúgó Szövetség és Szerencsejáték Bizottság, miután a kispadon elfogyasztott egy pitét, és a mérkőzés előtt többek között erre is lehetett fogadást kötni.[8] A negyeddöntőben az Arsenal otthon fogadta a szintén National League szereplő Lincoln Cityt. Az Emirates Stadionban 5-0-s hazai siker született, Walcott, Giroud, Alexis Sánchez, Ramsey és egy öngól által.[9] Az elődöntőben semleges Wembley Stadionban, az Arsenal a Manchester Cityvel találkozott és hosszabbítás után 2–1-re nyert Nacho Monreal és Sánchez góljaival.[10]

ChelseaSzerkesztés

Forduló Ellenfél Eredmény
3. forduló Peterborough United (H) 4–1
4. forduló Brentford (H) 4–0
5. forduló Wolverhampton Wanderers (V) 0–2
Negyeddöntő Manchester United (H) 1–0
Elődöntő Tottenham Hotspur (S) 4–2
(H) = Hazai pálya; (V) = Idegenbeli mérkőzés; (S) = Semleges helyszín.
 
A Chelsea játékosai a Tottenham Hotspur elleni győzelmet ünnepelik.

A Chelsea is a harmadik fordulóban kezdett, a League One-ban szereplő Peterborough United ellen játszottak hazai pályán . A Samford Bridgen 4-1-re győztek a londoni kékek a két gólt szerző Pedro, valamint Michy Batshuayi és Willian révén, annak ellenére, hogy a csapatkapitány John Terryt kiállították.[11] A negyedik fordulóban a másodosztályú Brentford következett, ezúttal is otthon. Újabb 4-0-s győzelem született Pedro, Willian, Branislav Ivanović és Batshuayi találataival.[12] Az ötödik körben a Wolverhampton Wanderers következett. A Molineux Stadionban 2-0-s Chelsea siker született, a gólokat Pedro és Diego Costa szerezte.[13] A negyeddöntőben sikerült legyőzniük a kupa előző évi győztesét, a Manchester Unitedet. Stamford Bridgen N'Golo Kanté szerezte a találkozó egyetlen gólját.[14] Az elődöntőben a Wembley Stadionban a londoni rivális Tottenham Hotspurrel mérkőztek. A Chelsea jutott a döntőbe, miután 4-2-re győztek a duplázó Willian, valamint Eden Hazard és Nemanja Matić góljaival.[15]

A mérkőzésSzerkesztés

A mérkőzést az Arsenal kezdte támadóbb felfogásban, Alexis Sánchez már a 4. percben megszerezte a vezetést csapatának. Elsőre az asszisztens lest jelzett, de Anthony Taylor játékvezető felülbírálta segítőjét és megadta a gólt. Az Arsenal ezt követően is veszélyesebben játszott, még kétszer veszélyeztettek az első félidőben. A szünet után Victor Moses megkapta második sárga lapját, így a Chelsea emberhátrányba került. Ennek ellenére Diego Costa a 76. percben egyenlített, de három perc múlva Ramsey révén megszerezte a győztes gólt az Arsenal, amely története 13. kupagyőzelmét aratta.[16]

ÖsszefoglalóSzerkesztés

Arsenal 2–1 Chelsea
Sánchez   4'
Ramsey   79'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Costa   76'
Wembley Stadion, London
Nézőszám: 89 472
Játékvezető: Anthony Taylor

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Arsenal
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Chelsea
GK 13   David Ospina
CB 16   Rob Holding   53'
CB 4   Per Mertesacker (c)
CB 18   Nacho Monreal
RM 24   Héctor Bellerín
CM 8   Aaron Ramsey   9'
CM 29   Granit Xhaka   81'
LM 15   Alex Oxlade-Chamberlain   82'
RW 7   Alexis Sánchez   90+3'
CF 23   Danny Welbeck   78'
LW 11   Mesut Özil
Cserék:
GK 33   Petr Čech
MF 34   Francis Coquelin   83'   82'
MF 35   Mohamed en-Neni   90+3'
FW 9   Lucas Pérez
FW 12   Olivier Giroud   78'
FW 14   Theo Walcott
FW 17   Alex Iwobi
Menedzser:
  Arsène Wenger
GK 13   Thibaut Courtois
CB 28   César Azpilicueta
CB 30   David Luiz
CB 24   Gary Cahill
RM 15   Victor Moses     57′, 68′
CM 7   N'Golo Kanté   59'
CM 21   Nemanja Matić   61'
LM 3   Marcos Alonso
RW 11   Pedro   72'
CF 19   Diego Costa   88'
LW 10   Eden Hazard
Cserék:
GK 1   Asmir Begović
DF 5   Kurt Zouma
DF 6   Nathan Aké
DF 26   John Terry
MF 4   Cesc Fàbregas   61'
MF 22   Willian   72'
FW 23   Michy Batshuayi   88'
Menedzser:
  Antonio Conte

JegyzetekSzerkesztés

  1. 2017–18 UEFA access list”, Kiadó: UEFA. (Hozzáférés ideje: 2017. április 23.)  
  2. Premier League and Football League: Ups & downs and European qualification. BBC Sport, 2016. május 30. (Hozzáférés: 2017. május 23.)
  3. FA Cup Final 2017 across the BBC. BBC News, 2017. május 25. (Hozzáférés: 2017. május 26.)
  4. Arsenal v Chelsea: Live stream the FA Cup final online or watch on TV with BT Sport. BT Sport, 2017. május 23. (Hozzáférés: 2017. május 26.)
  5. Rose, Gary: Preston North End 1–2 Arsenal. BBC Sport, 2017. január 7. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  6. McNulty, Phil: Southampton 0–5 Arsenal. BBC Sport, 2017. január 28. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  7. McNulty, Phil: Sutton United 0–2 Arsenal. BBC Sport, 2017. február 20. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  8. Aarons, Ed: Wayne Shaw leaves Sutton United amid investigations over pie-eating stunt. The Guardian. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  9. Rose, Gary: Arsenal 5–0 Lincoln City. BBC Sport, 2017. március 11. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  10. Alexis Sanchez hits extra-time winner as Arsenal edge FA Cup thriller against Manchester City. Eurosport, 2017. február 17. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  11. Reddy, Luke: Chelsea 4–1 Peterborough United. BBC Sport, 2017. január 8. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  12. Chelsea 4–0 Brentford. BBC Sport, 2017. január 28. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  13. Wolverhampton Wanderers 0–2 Chelsea. BBC Sport, 2017. február 18. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  14. McNulty, Phil: Chelsea 1–0 Manchester United. BBC Sport, 2017. március 13. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  15. McNulty, Phil: Chelsea 4–2 Tottenham Hotspur. BBC Sport, 2017. április 22. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  16. PL: A. Sánchez zseniális gólt lőtt, győzött az Arsenal. Nemzeti Sport, 2017. május 27. (Hozzáférés: 2017. május 27.)