Főmenü megnyitása

2018-as hesseni tartományi választások

A 2018-as hesseni tartományi választásokra október 28-án került sor.[1] Huszadik alkalommal választották meg a hesseni tartományi gyűlés (Hessischen Landtag) - Hessen német tagállam parlamentje - tagjait, 110 tagot. A választással egyidőben népszavazást is tartottak, 15 alkotmánymódosítás ügyében, melyeket a tartományi gyűlés korábban fogadott el.[2]

Amint az elemzők előrejelezték, a kormánypártok gyenge eredménye azonnali komoly változásokat eredményezett a német belpolitikában. Angela Merkel kancellár egyes források szerint kijelentette, hogy decemberben elhagyja pártja elnöki pozícióját, és 2021-ben nem indul újra a kancellári posztért.[3] Merkel Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártjának partnere a koalícióban, a szociáldemokrata SPD, szintén nagyon rosszul szerepelt, és 2019-ig szabott határidőt a szövetségnek ahhoz, hogy jobb eredményeket érjen el.[4]

EredményekSzerkesztés

Lehetséges kormánykoalíciók
pártok képvíselők
abszolút többség 69 képviselőtől
       CDU Grüne 69
       CDU SPD 69
          SPD Grüne FDP 69
          CDU Grüne FDP 80
Képviselők összesen 137
A képviselőhelyek eloszlása (előzetes eredmények)
      
137 képviselő az alábbiak szerint:

A választási eredmények az előrejelzéseknek megfelelően alakultak. A CDU (27%) és az SPD (19,8%) is az előző választásokhoz képest több, mint tizenegy százalékpontot veszített támogatottságából. A bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) (13,1%) megháromszorozta szavazatainak számát és 13% feletti eredménnyel a 16. tartományi parlamentbe is bekerül, így minden német tartomány parlamentjében jelen vannak képviselőik. Az AfD mellett a választás nagy győztese a Zöldek (19,8%) lettek közel 20%-os eredménnyel. A Német Szabaddemokrata Párt (FDP) (7,5%) eredményével, miután a jelenleg kormányzó CDU-Zöldek koalíció a zöldek kiemelkedő eredménye ellenére meggyengült, reménykedhet a kormányba való bekerülésben.[5]

Politikai jelentőségeSzerkesztés

A választás eredményei jelentős hatást gyakorolhatnak a német szövetségi belpolitikára is, miután a közvéleménykutatások az Angela Merkel kancellár vezette kormánykoalíció jelentős meggyengülését mutatták. Ezt igazolták az október 14-én tartott bajorországi tartományi választások is, amelyeken Merkel Kereszténydemokrata Uniójának (CDU) koalíciós szövetségesei - a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Szociáldemokrata Párt (SPD) - egyenként több, mint 10 százalékpontot veszítettek öt évvel korábbi eredményükhöz képest.[6] Miután A CDU a CSU koalíciós vitáit és azok stílusát okolta bajor partnere népszerűségvesztéséért, Merkel és pártja pozíciójáról pontosabb képet nyújthat a hesseni tartományi választás.[7]

Az előző választásokSzerkesztés

A képviselőhelyek eloszlása a 2015-ös választásokat követően
     
110 képviselő az alábbiak szerint:

Az előző, 2013-as hesseni tartományi választásokon a CDU győzött, 38,3 %-os eredménnyel. Mögötte az SPD futott be, 30, 7 %-kal, a harmadik helyen végző Zöldek (Grüne) pedig 11,1 %-ot kaptak. A Baloldali Párt (Linke) alig lépte át az 5 %-os parlamentbe jutási küszöböt, 5,2 %-os eredménnyel, ahogy a Szabaddemokrata Párt (FDP) is (5,03 %). Első ízben szerepelt tartományi választáson az azóta megerősödött Alternatíva Németországért (AfD), de 4,1 %-os eredményével ekkor még nem jutott be a tartományi gyűlésbe.

A választási részvétel 73,2 % volt. Fekete-zöld kormánykoalíció alakult, a kereszténydemokrata Volker Bouffier vezetésével, amely máig kormányoz (2018 októbere)).

A fő politikai pártokSzerkesztés

KözvéleménykutatásokSzerkesztés

közvéleménykutató intézet dátum CDU SPD Grüne Die Linke FDP AfD mások
ZDF Politbarometer [10] 25.10.2018 28 % 20 % 20 % 8 % 8 % 12 % 4 %
Forschungsgruppe Wahlen[11] 18.10.2018 26 % 20 % 22 % 8 % 8 % 12 % 4 %
Civey (HNA-Wahltrend)[12] 12.10.2018 28,5 % 24,9 % 18,2 % 7,5 % 5,6 % 11,8 % 3,5 %
Forschungsgruppe Wahlen[11] 03.10.2018 29 % 23 % 18 % 8 % 6 % 13 % 3 %
Civey (HNA-Wahltrend)[13] 28.09.2018 28,6 % 23 % 15,8 % 8,8 % 7,6 % 12,4 % 3,8 %
Infratest dimap[11] 24.09.2018 28 % 23 % 17 % 8 % 7 % 14 % 3 %
Forschungsgruppe Wahlen[11] 21.09.2018 32 % 25 % 15 % 8 % 6 % 11 % 3 %
INSA[11] 07.09.2018 29 % 24 % 14 % 8 % 7 % 14 % 4 %
2013-as tartományi választások 22.09.2013 38,3 % 30,7 % 11,1 % 5,2 % 5,0 % 4,1 % 5,6 %

JegyzetekSzerkesztés

Külső hivatkozásSzerkesztés