20 Years Of Hardcore Tour

A 20 Years Of Hardcore Tour a Scooter 2014-ben megrendezett turnéja, melynek során az együttes 20 éves fennállását ünnepelték, kizárólag Németországban rendezett koncerteken. Mivel a Music For A Big Night Out-hoz nem kapcsolódott turné, és a The Fifth Chapter megjelenését 2014 őszére halasztották, így a turné, rendhagyó módon, nem egy albumot népszerűsített, hanem a 20 év alatt keletkezett legnépszerűbb számok egyvelegét mutatta be. Közvetlen előzménye a 2013. december 5-én Hamburgban megtartott zártkörű klubkoncertjük volt, melyen eljátszották az összes TOP10-es kislemezüket.

Scooter
20 Years Of Hardcore Tour
Információk
Kezdés2014. január 7.
Befejezés2014. január 24.
Helyszínek Németország
Szakaszok1
Koncertek12
Scooter-koncertkronológia
The Big Mash Up Tour (2012)20 Years Of Hardcore Tour (2014)Can’t Stop The Hardcore Tour (2016)

Ez volt az utolsó turné, melyen az alapító tag, Rick J. Jordan is részt vett. A közönség bemelegítéséért két fellépő, a Rick utódjaként a zenekarba belépő Phil Speiser (ekkor még Dirty Disco Youth művésznéven), és a modern sramlizenét játszó Jägermeisterkapellen felelt. A klasszikus slágereken kívül a medley-k jelentettek újdonságot, valamint két albumtrack, a "Roll Baby Roll" és a "Bit A Bad Boy".

Dalok listája

szerkesztés

A scootertechno.ru információi alapján a következő dalok hangzottak el a turné során:

  1. Intro (20 Years Of Hardcore + Terminátor soundtrack (The Age of Love))
  2. One (Always Hardcore)
  3. Ramp! (The Logical Song)
  4. Army Of Hardcore
  5. Lass Uns Tanzen / Shake That!
  6. Roll Baby Roll
  7. No Fate
  8. Bit A Bad Boy
  9. J'adore Hardcore (hosszú változat)
  10. Back in the UK / Rebel Yell
  11. Metropolis / Sunrise (Here I Am) / Cambodia / Enola Gay
  12. Jigga Jigga!
  13. Posse (I Need You on the Floor)
  14. Fuck The Millennium / Habanera
  15. The Question Is What Is the Question / And No Matches
  16. Ti Sento
  17. Call Me Mañana
  18. 4 A.M.
  19. Nessaja
  20. Maria (I Like It Loud)
  21. Fire (a legutolsó koncerten Rudolf Schenker, a Scorpions gitárosának kíséretével)
  22. How Much Is the Fish? (2012-es változat, a Jägermeisterkapelle kíséretével)
  23. Energy 52 - Café Del Mar + Hyper Hyper (2004-es változat feljavítva) + Move Your Ass! (hardstyle verzió)

Helyszínek

szerkesztés