A közlekedési kultúra napja

A közlekedési kultúra napja a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja.

Az évnek ezen a napján a közlekedő társadalom és a kulturált közlekedés ügye iránt elkötelezett gazdasági és civil szervezetek különböző rendezvényekkel, aktivitásokkal – előadásokkal, közösségi közlekedési hangos bemondásokkal, vizuális feliratokkal, sajtómegjelenésekkel, helyszíni bemutatókkal, akciókkal stb. – ráirányítják a közfigyelmet a közlekedés sokszínűségére, szépségére, technikai vívmányaira, a biztonságtudatos, toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás fontosságára a közúti, a vasúti, a vízi és a légi közlekedés területén egyaránt.[1]

A közlekedési kultúra napjának megszervezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (jogutód: Innovációs és Technológiai Minisztérium) támogatásával a Magyar Mérnöki Kamara által 2013-ban kiírt közlekedésbiztonsági ötletpályázat I. díjat nyert pályaműve[2] indítványozta.

Magyarországon megrendezésére 2015 óta minden év május 11-én kerül sor az ENSZ Cselekvések Évtizede a Közúti Közlekedésbiztonság Területén Akcióprogram(wd) 2011. május 11-ei elindításának – az emberiség első közlekedésbiztonsági összefogásának – emlékére a Közlekedéstudományi Egyesület szakmai koordinációjával és egyre több partnerszervezet összefogásával.

A közlekedési kultúra napjának célja, hogy minden nap a biztonságos, kulturált közlekedés napja legyen Magyarországon és a nagyvilágban egyaránt.[3]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Bíró József, Dr. Szabó Andrea, Recsákné Mazányi Judit: Közlekedésbiztonság, közlekedési kultúra Magyarországon 2017. Közlekedésbiztonság szakmai lap, 2017/3. szám, 52-59. oldal. ISSN 2062-6916. http://kozlekedes-biztonsag.hu/documents/kb2017_3.pdf Archiválva 2019. május 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
  2. Bíró József: Javaslatok a közlekedésbiztonsági tevékenység társadalmi szintű kibontakoztatására. Magyar Közlekedés, XXI. évfolyam, 24. szám
  3. Bíró József (2018. augusztus). „Az emberiség közlekedési (helyváltoztatási) evolúciójának „őssejtje”. Javaslat a „közlekedési kultúra”, és „A Közlekedési Kultúra Napja” fogalmak definiálására, „A Közlekedési Kultúra Világnapjának” kezdeményezésére” (magyar nyelven). Közlekedéstudományi Szemle LXVIII. (4.), 6-13.. o. ISSN 0023-4362.  

További információ szerkesztés