A magyarok története (Horváth)

A Horváth Mihály-féle A magyarok története című mű egy több, egymás után bővített kiadásban megjelent magyar történelemmel foglalkozó 19. századi történeti munka.

A magyarok története
Az első kiadás címlapja
Az első kiadás címlapja

SzerzőHorváth Mihály
Első kiadásának időpontja18421846
Nyelvmagyar
Témaköra magyarság története a kezdetektől a 18. század végéig (később kiegészítve a 19. század első feléig)
Műfajtörténelmi mű
Részei4 kötet
Kiadás
Magyar kiadásPest, 18421846
Külső hivatkozás1-2, 3-4, MEK

Az első kiadásban, Pesten 1842 és 1846 között megjelent mű 4 kötetben tárgyalta a magyarság történetét a kezdetektől 1792-ig. Ezt később az író 1815-ig kibővítve, 6 kötetben jelentette meg 1860 és 1863 között.[1] Készült egy harmadik kiadás is, amely már 8 kötetben dolgozta fel az eseményeket. Ez 1871 és 1873 között jelent meg.

Elektronikus formában az első kiadás kötetei (1-2, 3-4); illetve a második több kötete (1-2, 5, 6), továbbá a 3. kiadás több kötete (1, 2, 3, 4, 6, 7) érhető el a Google-könyvek között. A 8 kötetes sorozat a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján is ingyenesen elérhető, akárcsak a REAL-EOD-on ([2]). Ugyanez a kiadás az Arcanum Digitális Tudománytár honlapján fizetős formában érhető el.

A mű rendelkezik reprint kiadással is (Históriaantik Könyvesház, 2012).

Az első kiadás kötetbeosztása

szerkesztés
Kötetszám
Cím, fejezetcímek
Felölelt időszak
Kiadási év
Oldalszám
Elektronikus elérhetőség
I. kötet A magyarok története az Árpádházból származott vezérek s királyok alatt
8941301
1842 175 p [3]
II. kötet A magyarok története a vegyes házakból származott királyok alatt
13011526
1843 391 p [4]
III. kötet A magyarok története a Habsburgi házból származott királyok alatt
15261780
1844 478 p [5]
IV. kötet A magyarok története II. József és II. Lipót alatt
17801792
1846 309 p [6]
  • A magyarok története I–IV. (1792-ig), Pest, 1842–1846. A második kiadás 1860–1863 között jelent meg 6 kötetben (1815-ig terjed), a 3. kiadás 1871–1873 között 8 kötetben

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés