Abas Ermenji

albán politikus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. március 31.

Abas Ermenji vagy ritkábban Abaz Ermenji (Ermenj, 1913. december 12. – ?, 2003. március 10.) albán politikus, történész. Albánia 1939. áprilisi olasz megszállását követően kapcsolódott be az ellenállási mozgalomba, majd 1941-ben csatlakozott a nacionalista Nemzeti Fronthoz (Balli Kombëtar) mint annak vezetőségi tagja. A kommunisták hatalomátvételét követően külföldre szökött, az emigráns albánság egyik politikai vezetője volt. 1991-ben hazatért, és a Nemzeti Frontpárt elnöke lett.

Abas Ermenji
Született1913. december 12.
Ermenj, Albánia
Elhunyt2003. március 10.(89 évesen)
?
Állampolgárságaalbán
Foglalkozásapolitikus, történész
SablonWikidataSegítség

Életútja

szerkesztés

Skrapar vidékén, Ermenj faluban született egy évvel Albánia függetlenségének elnyerése után.[1] Tanulmányait Beratban és Shkodrában végezte, majd 1934-től 1938-ig a párizsi Sorbonne Egyetemen hallgatott történettudományt.[2] 1938-ban hazatért, és a korçai líceumban helyezkedett el történelemtanárként, ahol a későbbi kommunista állampárti vezető, Enver Hoxha is kollégája volt.[3]

Albánia 1939. áprilisi olasz megszállását követően Görögországban emigráns albánokból szervezett fegyveres ellenálló alakulatot.[4] Egyik szervezője volt az 1939. november 28-án, az albán függetlenség huszonhetedik évfordulóján lezajlott korçai tüntetéseknek.[5] 1939 decemberében az olasz hatóságok letartóztatták és Ventotene szigetére internálták, ahol szoros kapcsolatot ápolt a szintén internált Gani és Said Kryeziuval, valamint Llazar Fundóval.[6] 1941-es szabadulását követően hazatért, és csatlakozott a Midhat Frashëri vezette nacionalista ellenállási mozgalomhoz, a Nemzeti Fronthoz (Balli Kombëtar), annak vezetőségi tagja lett.[7] A Nemzeti Front berati parancsnokaként bekapcsolódott szűkebb pátriája fegyveres harcaiba, részt vett Berat 1943. nyári felszabadításában.[8] Harcos antikommunistaként a Nemzeti Front politikájában 1942 után beálló antikommunista fordulat egyik fő hangadója volt. 1943 szeptemberétől Berat és Fier környékén maga is összecsapott a Nemzeti Felszabadítási Mozgalom partizánjaival.[9] 1944 szeptemberében a Nemzeti Front kevés megmaradt alakulatainak egyikét, a kétszáz gerillából álló Skënder Muço zászlóaljat parancsnokolta, s több német katonai konvojt megtámadott a tiranashkodrai úton.[10]

Az 1944. novemberi kommunista hatalomátvételt követően két évig az albán hegyvidéken bujdosott, amikor 1946-ban sikeresen átszökött a görög határon.[11] A kommunista Hoxha-kormány a második legveszélyesebb háborús bűnösként tartotta számon.[12] 1947-ig Görögországban élt, majd Párizsba emigrált.[13] 1949 júliusában részt vett a Midhat Frashëri elnökletével megalakult Szabad Albánia Nemzeti Bizottság, az emigráns albánok fő politikai szervezetének megalapításában, és a testület Abaz Kupi vezette katonai tanácsának alelnöke lett.[14] 1954 augusztusától a Szabad Albánia Nemzeti Bizottság párizsi irodájának vezetője volt.[15] Az emigrációban történeti kutatásokkal is foglalkozott, 1968-ban Párizsban jelent meg tanulmánya Kasztrióta György albán fejedelemről (Vendi që zë Skënderbeu në historinë e Shqipërisë, ’Szkander bég helye Albánia történelmében’).[16]

A rendszerváltást követően, 1991-ben visszatért Albániába és megalapította a Nemzeti Frontpártot (Partia Balli Kombëtar), amelynek az 1990-es évek végéig vezetője volt.[17] Az 1996. évi nemzetgyűlési választáson pártja 5%-ot szerzett és két parlamenti mandátumot nyert el.[18]

  1. Elsie 2010 :129.; Elsie 2013 :133.
  2. Elsie 2010 :129.; Elsie 2013 :133–134.
  3. Elsie 2010 :129.; Elsie 2013 :134.; Dedet 2015 :209.; Fevziu 2016 :32.
  4. Pearson 2005 :156.; Elsie 2013 :134.
  5. Fevziu 2016 :35.
  6. Pearson 2005 :156.; Elsie 2010 :129.; Elsie 2013 :134.; Fevziu 2016 :35.
  7. Pearson 2005 :210.; Elsie 2010 :129.; Elsie 2013 :134.; Fevziu 2016 :35.
  8. Pearson 2005 :270.; Elsie 2013 :134.; Zavalani 2015 :264.
  9. Pearson 2005 :272.
  10. Pearson 2005 :386.
  11. Jacques 2009 :432.; Elsie 2013 :134.
  12. Fevziu 2016 :36.
  13. Elsie 2013 :134.
  14. Dedet 2015 :269–270.
  15. Jacques 2009 :432.; Elsie 2013 :134.; Fevziu 2016 :35–36.
  16. Elsie 2010 :129.; Elsie 2013 :134.
  17. Elsie 2010 :129.; Elsie 2013 :134.; Fevziu 2016 :36., 266.
  18. Elsie 2010 :30.
  • Dedet 2015: Joséphine Dedet: Géraldine: Egy magyar nő Albánia trónján. Ford. Rácz Judit. Budapest: Európa. 2015. ISBN 9789634052029  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • Fevziu 2016: Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London;  New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851  
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671