Alaszka kongresszusi delegációinak listája

Wikimédia-listaszócikk



Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Alaszka államának szenátorait, illetve képviselőházi képviselőit sorolja föl. Alaszkát  Oroszország 1867-ben 7,2 millió dollárért adta el az Amerikai Egyesült Államoknak. Ezután három évig katonai, illetve a pénzügyminisztérium kiküldötte által közvetlen irányítás alá került a terület. Alaszka területi jogköre több alkalommal változott, de egészen az állam hivatalos megalakulásáig az Amerikai Egyesült Államok elnöke nevezte ki a kormányzóit. Végül a washingtoni törvényhozás mindkét házának hozzájárulása után 1958. július 7-én Alaszkában népszavazást tartottak, amelynek nyomán a helyi lakosság túlnyomó többsége kérte a terület felvételét az amerikai szövetségi államok közé, a többi államéval azonos jogkörrel. Ugyanezen év november 25-én megválasztották az új tagállam kormányzóját, két szenátorát és egy kongresszusi képviselőjét. Alaszka 1959január 3-án vált az Amerikai Egyesült Államok teljes jogú, negyvenkilencedik tagállamává.

Alaszka kongresszusi delegációja
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa


Alapítva1959
Szenátorok osztálya:2,3
Képviselők száma:1

A képviselőket két évente választják meg, a szenátorok közül az egyik a 2., a második pedig a 3. osztály tagja.

Jelenlegi delegáció

szerkesztés

Szenátorok

szerkesztés
Lisa Murkowski
szenátor
R
Dan Sullivan
szenátor
R

Képviselő

szerkesztés
Az Amerikai Egyesült Államok 115. kongresszusa képviselőházi tagja
Kép Kép Körzetének térképe Párt Hivatali idő kezdete A képviselő születési éve
  | Young, DonDon Young[1]  |   1973* 1933

Alaszka szenátorai

szerkesztés

A képviselőházba delegált - szavazattal nem rendelkező - képviselők

szerkesztés
Kongresszus Delegált
59 (1905–1907) Frank Hinman Waskey[10] (D)
60 (1907–1909) Thomas Cale[11] (I)
61 (1909–1911) James Wickersham[12] (R)
62 (1911–1913)
63 (1913–1915)
64 (1915–1917)
65 (1917–1919) Charles August Sulzer[13] (D)
James Wickersham[14] (R)
66 (1919–1921) Charles August Sulzer[2][13] (D)
George Barnes Grigsby[15] (D)
James Wickersham[16] (R)
67 (1921–1923) Daniel Alexaer Sutherland[17] (R)
68 (1923–1925)
69 (1925–1927)
70 (1927–1929)
71 (1929–1931)
72 (1931–1933) James Wickersham[12] (R)
73 (1933–1935) Anony Joseph Dimond[18] (D)
74 (1935–1937)
75 (1937–1939)
76 (1939–1941)
77 (1941–1943)
78 (1943–1945)
79 (1945–1947) Bob Bartlett[19] (D)
80 (1947–1949)
81 (1949–1951)
82 (1951–1953)
83 (1953–1955)
84 (1955–1957)
85 (1957–1959)

A képviselőház tagjai

szerkesztés
Kongresszus Körzet
Egész állam
86
(1959–1961)
Ralph Julian Rivers[20] (D)
87
(1961–1963)
88
(1963–1965)
89
(1965–1967)
90
(1967–1969)
Howard Wallace Pollock[21] (R)
91
(1969–1971)
92
(1971–1973)
Nick Begich[2][22] (D)
Don Young[23](R)
93
(1973–1975)
94
(1975–1977)
95
(1977–1979)
96
(1979–1981)
97
(1981–1983)
98
(1983–1985)
99
(1985–1987)
100
(1987–1989)
101
(1989–1991)
102
(1991–1993)
103
(1993–1995)
104
(1995–1997)
105
(1997–1999)
106
(1999–2001)
107
(2001–2003)
108
(2003–2005)
109
(2005–2007)
110
(2007–2009)
111
(2009–2011)
112
(2011–2013)
113
(2013–2015)
114
(2015-2016)
115
(2015-2016)

Jelmagyarázat

szerkesztés
Az Amerikai Egyesült Államok pártjainak színkódjai és rövítésjegyzéke
Know Nothing (Amerika-párt);(K-N)
Adams (A),
Jackson-ellenesek (Anti-J),
National Republican (NR)
Anti-Administration (Anti-Admin)
Masonic-ellenesek (Anti-M)
Conservative (Con)
Demokrata Párt (D)
Dixiecrat
States' rights (SR)
Demokrata-republikánus párt (D-R)
Farmer–Labor (FL)
Federalist (F)
Free Soil (FS)
Free Silver (FSv)
Fusion (FU)
Greenback (GB)
Zöld Párt (G)
Jacksonian (J)
Nonpartisan League (NPL)
Nullifier (N)
Opposition (O)
Populist (Pop)
Pro-Administration (Pro-Admin)
Progressive (Prog)
Prohibition (Proh)
Readjuster (Rea)
Republikánus Párt (R)
Szocialista (Soc)
Unionista (U)
Whig (W)
Liberálisok (L)
Függetlenek (I)

Életben lévő volt szenátorok

szerkesztés
Szenátor Hivatali idő Osztály Születési idő és életkor
Mike Gravel 1969–1981 3 1930május 13. (94 éves)
Frank Murkowski 1981–2002 3 1933március 28. (91 éves)
Mark Begich 2009–2015 2 1962március 30. (62 éves)
  1. Congressman Don Young. donyoung.house.gov. [2021. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 14.)
  2. a b c Elhunyt hivatali ideje alatt.
  3. GRUENING, Ernest Henry - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  4. STEVENS, Theodore Fulton (Ted) - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  5. GRAVEL, Maurice Robert (Mike) - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  6. MURKOWSKI, Frank Hughes - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  7. MURKOWSKI, Lisa - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  8. BEGICH, Mark - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  9. SULLIVAN, Daniel Scott - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  10. WASKEY, Frank Hinman - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  11. CALE, Thomas - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  12. a b WICKERSHAM, James - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  13. a b SULZER, Charles August - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  14. Successfully conteed e election of George Barnes Grigsby, e representative who replaced Charles Augu Sulzer.
  15. GRIGSBY, George Barnes - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  16. Conteed e election of Charles Augu Sulzer, a when Sulzer died, continued e conte again his successor George Barnes Grigsby a won.
  17. SUTHERLAND, Daniel Alexander - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  18. DIMOND, Anthony Joseph - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  19. BARTLETT, Edward Lewis (Bob) - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  20. RIVERS, Ralph Julian - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  21. POLLOCK, Howard Wallace - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  22. BEGICH, Nicholas Joseph - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  23. YOUNG, Donald Edwin - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. november 3.)