Ana Brenda Contreras 1986. december 24-én született Texasban. 15 évesen Mexikóvárosba költözött, hogy részt vegyen a Pop Stars című valóságshow-ban, ahol végül döntős lett. 2003-ban csatlakozott a Televisa színitanodájához. Legelső szerepét 2005-ben kapta a Barrera de amor című teleregényben, majd ezt követte 2006-ban a Duelo de pasiones. 2008-ban szerepelt a Divina confusión című teleregényben, amelyben Bibi szerepét játszotta. 2008-2009-ben szerepelt a Juro que te amo című sorozatban, melyben Violeta Madrigal-t alakította. 2009-ben három tévésorozatban is szerepelt: a Mujeres asesinas-ban, a Cabeza de Buda-ban és a Sortilegio-ban (Kettős játszma), utóbbiban Maura Albarrán szerepét játszotta. Ebben a sorozatban együtt szerepelt William Levy-vel és Jacqueline Bracamontessel. Legújabb teleregénye a Teresa, amelyben Aurora Alcázar szerepét kapta meg, ebben együtt játszott Angelique Boyerrel. A magyar nézők leginkább a Kettős játszma című teleregényből ismerhetik. 2011-ben a La que no podía amar című telenovellában Ana Paulát, a főszereplőt testesíti meg. 2013-ban szintén főszerepet kapott a Corazón Indomable című telenovellában Daniel Arenas mellett. 2014-ben a Volando Bajo című film főszerepét kapta meg. Emellett ebben az évben műsorvezetői szerepet is kap a Premios Juventud nevű Miamiban az Univision csatorna által közvetített adásban.
Ana Brendának volt kapcsolata Alexis Ayala színésszel, aki jóval idősebb nála. 2006-2009-ig alkottak egy párt. 2010-ben összejött Julio Ramírez zenésszel, akivel 2010-2011-ig voltak együtt. 2012-ben újra rátalált a szerelem Daniel Krauze személyében, akivel a nagy boldogság ellenére csak 3 hónapot élt meg a kapcsolatuk. 2013-ban ismerte meg a híres mexikói torreádort, Alejandro Amayát, akivel annyira komolyra fordultak köztük a dolgok, hogy pár hét együtt járás után összeköltöztek, és mindössze öt hónap után Las Vegasban hirtelen felindulásból ki is mondták egymásnak a boldogító igent. A házasságuk azonban pár hónap után annyira megromlott, egyes pletykák szerint azért mert a férfi megcsalta a színésznőt, hogy 2014 májusában Ana Brenda bejelentette, hogy nem csak a régóta tervezett egyházi szertartást mondták le, hanem a polgári esküvőjüket is felbontják.
- 2022 Reviviendo la Navidad - Daniela
- 2019 Wingbeat - Anya
- 2017 El que busca encuentra - Esperanza Medina
- 2014 Volando bajo - Mariana Arredondo
- 2009 Sombra de Luna - Isabel
- 2009 Cabeza de Buda - Guest 2
- 2008 Divina confusión - Bibi
- Aladino
- Vaselina
- Timbiriche el Musical
Év |
Kategória |
Film |
Eredmény
|
2009 |
Legjobb női felfedezett |
Divina confusión |
Nyertes
|
Év |
Kategória |
Telenovella |
Eredmény
|
2011 |
Legjobb női mellékszereplő |
Teresa |
Jelölés
|
2012 |
Legjobb női főszereplő |
La que no podía amar |
Jelölés
|
2014 |
Legjobb női főszereplő |
Corazón Indomable |
Jelölés
|
Közönség kedvence
|
2014 |
Legszebb nő |
Corazón Indomable |
Jelölés
|
Kedvenc páros(Daniel Arenasszal) |
Jelölés
|
Év |
Kategória |
Telenovella |
Eredmény
|
2012 |
Álmaim asszonya |
La que no podía amar |
Nyertes
|
2014 |
Álmaim asszonya |
Corazón Indomable |
Jelölés
|
Legjobb öltözött |
|
Nyertes
|
Év |
Kategória |
Telenovella |
Eredmény
|
2012 |
Legjobb színésznő |
La que no podía amar |
Jelölés
|
2012 |
Legjobb páros (Jorge Salinasszal) |
La que no podía amar |
Nyertes
|
2013 |
Legjobb színésznő |
Corazón indomable |
Jelölés
|
2013 |
Legjobb páros (Daniel Arenasszal) |
Corazón indomable |
Jelölés
|