André Marie Jean Jacques Dupin (Varzy, 1783. február 1.Páris, 1875. november 10.) francia politikus és jogtudós, Charles Dupin és Philippe Dupin bátyja.

André Dupin
(André Marie Jean Jacques Dupin)
André Dupin d'après Pierre Petit.jpg
Született 1783. február 1.[1][2][3][4][5]
Varzy
Elhunyt

Párizs
Állampolgársága francia
Gyermekei Charles Dupin
SzüleiCharles-André Dupin
Foglalkozása
Tisztség
  • francia nemzetgyűlés tagja
  • Második Francia Császárság szenátusának tagja
  • bâtonnier (Paris Bar Association)
  • seat 35 of the Académie française
Iskolái Párizsi Egyetem jogi kara
Kitüntetései
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének főtisztje
A Wikimédia Commons tartalmaz André Dupin témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

1806-ban jogi doktor lett, 1815-ben Château-Chinonban képviselővé választották. Ellenezte azt, hogy Róma királyát trónörökössé kiáltsák ki és kiadta De la libre défense des accusés (Páris, 1815) című nagy feltűnést keltett munkáját. A két Berryer-vel (Pierre-Nicolas Berryer és Pierre-Antoine Berryer) együtt megbízták, hogy Ney marsallt védje és később (1825-29) a szabadelvű párt ügyvédje lett. 1827-től tagja volt a képviselőháznak, 1830-ban a 221-ek feliratának előadója volt. A júliusi forradalom után a burzsoázia pártjára állt, La révolution de 1830 (anonim, Páris 1832) című munkájában a forradalom jogosultságát bizonyította és annál a kérdésnél, hogy a király VII. Fülöp nevet viseljen-e, azt állította, hogy az orléans-i herceget nem azért hívták meg a trónra, mert Bourbon, hanem dacára annak, hogy Bourbon. Minthogy ellensége volt a klubnak, a kormány őt a minisztertanács tagjává, a királyi magántanács és a semmítőszék főprokuratorává nevezte ki. Dupint 1832-ben az akadémia tagjai közé választotta. A képviselőház nyolcszor ruházta rá az elnöki tisztet, melyet ő 1848 február 24-ig egész addig az időpontig viselt, amikor a nép berontott és a képviselőket szétkergette. Nem sokkal ezelőtt tett azon indítványa, hogy az orléansi hercegnőt régensül proklamálják, a zavarokban nem volt foganatosítható. Dupin tagja volt a konstituáló és a törvényhozó testületnek, ez utóbbi elnökké választotta. Állásában újra megérte a parlament erőszakos feloszlattatását a Napóleon-féle államcsíny által (1851. december 2.). Amikor az Orléans-vagyonok konfiskálására vonatkozó rendelet megjelent, beadta a semmítőszéknél lemondását és a nyilvánosságtól visszavonult. Mint az ún. gallikán szabadságok erélyes pártolója, 1854-ben Montalembert-rel nagy feltűnést keltő vitába keveredett. 1857-ben III. Napóleon alatt a semmítőszéknél a főprokurátori tisztet újra elfoglalta. Mint praktikus jogászt nagyra becsülték.

Jogi munkáiSzerkesztés

  • Libertés de l'Église gallicane (Páris, 1824)
  • Glossaire de l'ancien droit français (Laboulayejel, 1846)
  • Opuscules de jurisprudence (1851)
  • Réquisitoires, plaidoyers et discours de rentrée (14 kötet, 1834-73)
  • Mémoires (1855-61)

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b http://www.senat.fr/senateur-2nd-empire/dupin_andre_marie_jean_jacques0216e2.html
  2. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Sycomore (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Léonore database (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)

ForrásokSzerkesztés