Andréka Domonkos

Andréka Domonkos

Andréka Domonkos (1989. június 23. –) a Magnus Aircraft repülőgépgyártó vállalat kommunikációs vezetője, volt protokollfőnök. 2008-tól a Nemzetközi Protokolliskola Magyarország hallgatója, majd a Honvédelmi Minisztérium protokoll gyakornoka. 2010-től a Miniszterelnökség, Miniszterelnöki Protokoll munkatársa. 2012-2014 között a Dunakeszi Futsal Klub ügyvezetője. 2014 júniusától a harmadik Orbán-kormány Külgazdasági és Külügyminisztériumának protokollfőnöke, majd protokoll és szervezési vezetője. 2015 júniusától kezdve az Andoma Group alapító ügyvezetője, ahol protokoll oktatással, tréningekkel, események szervezésével, delegációs látogatások intézésével foglalkozott.

2015 februárjában vezetésével és irányításával zajlott az Oroszországi Föderáció elnökének, majd a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának magyarországi látogatása.

2016 áprilisában nevezték ki a Magnus Aircraft kommunikációs vezetőjévé. Az innovációjáról híres kecskeméti vállalat gyors növekedésnek indult és Amerikában, Kínában, valamint Afrikában is megvetette a lábát. A kommunikáció mellett Andréka a marketing, nemzetközi üzletfejlesztés, valamint az események szervezésében működik közre mint a vállalat egyik vezetője.

TanulmányaiSzerkesztés

A szentendrei Ferences Gimnázium elvégzése után a Nemzetközi Protokolliskola Magyarország hallgatója volt és ott szerzett protokollszakértői diplomát. Tanulmányai közben 2011 szeptemberétől a Budapesti Corvinus Egyetem, később a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi igazgatás szakos hallgatója volt. 2017 februárjában a Dunaújvárosi Egyetem kommunikáció és média fakultánsának hallgatójaként szerzett diplomát.

PályájaSzerkesztés

2009-től a Honvédelmi Minisztérium Protokoll és Rendezvény Igazgatóság gyakornok protokollosa, majd 2010-től a Parlamentben működő Miniszterelnökség Miniszterelnöki Protokoll munkatársa. A magyar soros EU elnökségben nagy szerepet vállalt a miniszterelnök programjaival kapcsolatban, majd a mindennapos tárgyalások, kormányülések, utazások és delegációs programok szervezéséért felelt. Feladatai körében egy miniszterelnökkel, két köztársasági elnökkel, két kormánnyal is dolgozott együtt.

Hivatali ideje alatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium mai napig számontartott legtöbb programot szervezte kollégáival. Mint állami protokollfőnök rengeteg nagykövettel, miniszterrel, állam- és kormányfővel találkozott a világ különböző pontjain.

2016 áprilisától a kecskeméti magyar repülőgépgyártó, a Magnus Aircraft kommunikációs vezetője.

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

  • A Kopt Egyház medálja (2012)
  • Polgármesteri Elismerés, Dunakeszi (2014)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés