Aszfodélosz
Az aszfodélosz (Asphodelus) a spárgavirágúak (Asparagales) rendjében a fűfafélék (Asphodelaceae) családjának egy nemzetsége.
Aszfodélosz | ||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
Fajok | ||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Aszfodélosz témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Aszfodélosz témájú médiaállományokat és Aszfodélosz témájú kategóriát. |
Kevéssé ismert és ritkán használt neve genyőte, amelyet néha tévesen Kitaibel Pálnak tulajdonítanak.[1]
Elterjedése
szerkesztésFőképp a Mediterráneumban nő; Magyarországon csak néhány, reliktum jellegű faja honos.
Megjelenése
szerkesztés100–120 cm magasra növő, koloncos gyökerű, levélrózsás növény. Sötétzöld levelei háromszögletűek, sötétzöldek. Gyertyára emlékeztető szárán vannak fehér virágai. Termése rekeszekre hasadó, tojásdad tok.
Életmódja, élőhelye
szerkesztésA mészkerülő lomberdőket kedveli.
Felhasználása
szerkesztésGyökérgumóját az ókortól ették; a középkorban királyi eledelnek nevezték. A Balkán-félszigeten sírokra ültetik.
A kultúrában
szerkesztésA görög mitológiában az emberek lelke haláluk után aszfodéloszba költözik. A görögök halotti virága ezért az Asphodelus ramosus volt. Homérosz azt írta, hogy a holtak birodalmában, az alvilági Sztüx folyó partján aszfodélosz nő, és a halottak aszfodéloszmezőkön vándorolnak.
J. K. Rowling Harry Potter-regényeiben az aszfodélosz a bűbájos növények egyike. Az üröm és az aszfodélosz keveréke altató hatású, olyannyira, hogy az élő halál eszenciájának is nevezik. Valójában ez egyáltalán nem így van: az aszfodélosz gyökere izzasztó és vízhajtó szer.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Archivált másolat. [2005. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 9.)
Források
szerkesztés- Surányi Dezső: Az Iliász és az Odüsszeia növényvilága
- Harry Potter mágikus növényei
- A kegyeleti díszítés története
- Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 10. o. ISBN 963-9257-04-4