Az első villamos

a Fonográf együttes dala

Az első villamos a Fonográf együttes 1974-ben megjelent dala, amely a zenekar első nagylemezén kapott helyet 1974-ben. Zenéjét Tolcsvay László szerezte, szövegét Bródy János írta. Magát a dalt is Tolcsvay énekli; a művész szerint ez egyik nagy kedvence.[1] A dalból német nyelvű felvétel is készült, Anna címmel.[2] Más előadók is műsorra tűzték a dalt, például Koncz Zsuzsa.

Fonográf
Az első villamos
dal
Megjelent1974
Stíluskönnyűzene
Nyelvmagyar
KiadóHungaroton
SablonWikidataSegítség

Az 1970-es években a dal vegyes kritikákat kapott. Míg a Magyar Ifjúság kritikusa „gyenge, mesterkélt produkció”-ként jellemezte,[3] a Mozgó Világ a kiemelkedő, stílusteremtő számok közé sorolta.[4] 1974 végén több héten át a Magyar Ifjúság slágerlistájának első helyén szerepelt.[5][6]

A 21. században a dalt az együttes legsikeresebb számai közé sorolják.[7] Egyes vélemények szerint a dal jól tükrözi az 1970-es évek hangulatát; Móricz Mihály a Beatles-féle Yesterday-hez hasonlította.[8] A magyarock története című munka az együttes jelentős slágerei között sorolja fel.[9] Fáy Miklós szerint a dal „masszívan tartja magát a köztudatban”.[10]

A dal széles körben ismert szövege időről időre felmerül nyelvi jelenségek illusztrációjaként. A második szakasz első sora:

„Dülöngél egy nagykabát”

például népszerű szemléltető eszköze a metonímiának.[11] A negyedik strófát záró

„A korlát láncainak dől a csillagász”

mondat pedig gyakran példa arra, hogy a költemények szövege miként hordozhat rejtett, szimbolikus értelmet.[12]

A Tolcsvay Lászlóról 1997-ben készített portréfilm szintén ezt a címet viseli.[13]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Tolcsvay szólólemezt készített a Fonográf-koncert előtt. www.slagerfm.hu (2018. február 14.) (Hozzáférés: 2020. április 16.)[halott link]
  2. Dalszöveg
  3. Dalla László: A Fonográf 3 éve. Magyar Ifjúság, XIX. évf. 46. sz. (1975. november 14.)
  4. Balázs Gábor: A Fonográf lemezei. Mozgó Világ, II. évf. 3. sz. (1976)
  5. Slágerlista 49. hét. Magyar Ifjúság, XVIII. évf. 49. sz. (1974. december 6.)
  6. Slágerlista 1. hét. Magyar Ifjúság, XIX. évf. 1. sz. (1975. január 3.)
  7. Hegedűs István: A kelet-európai country - "Az első villamos már elindult" ...(2. rész). zene.hu (2008. július 5.) (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  8. „A korlát láncainak dől a csillagász…”: Negyvenöt esztendős a Fonográf bemutatkozó nagylemeze. beatkorszak.blog.hu (2019. december 19.) (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  9. Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A magyarock története 1: a 60-70-es évek. Budapest: Kossuth. 2019. ISBN 978-963-09-9583-2  
  10. Hosszú volt az éjszaka. faymiklos.hu (2018. február 6.) (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  11. Karvalics László: A Nagy Adat-jelenség társadalomtudományi lehorgonyzásához. Replika. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  12. Kétértelmű szövegek. Nyelv és Tudomány, 2013. január 8. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  13. Az első villamos - Portré Tolcsvay Lászlóról. port.hu (Hozzáférés: 2020. április 16.)

További információk szerkesztés