Az orr (oroszul: Нос) Nyikolaj Vasziljevics Gogol 1836-ban megjelent novellája, mely a groteszk irónia segítségével a korabeli orosz társadalom kritikája, az orosz kisember ambícióinak megtestesítője. A korabeli orosz társadalom ürességét, a hivatalnoki rendszer abszurditását hivatott kifejezni azzal, hogy egy teljesen realisztikus környezetben abszurd, meghökkentő eseményeket tárgyal.

Az orr

SzerzőNyikolaj Vasziljevics Gogol
Eredeti címНос
Nyelvorosz
Műfajnovella
Kiadás
Magyar kiadás1943
A Wikimédia Commons tartalmaz Az orr témájú médiaállományokat.

Magyarul először az Officina Kiadónál jelent meg a mű (1943), majd a Három novella című kötetben, Dévényi Miklós fordításában (1947), ezt követte Makai Imre 1948-as fordítása Az arckép című kötetben.

Szereplők és történet szerkesztés

Szereplők:

  • Ivan Jakovlevics, borbély
  • Praszkovja Oszipovna, Ivan Jakovlevics felesége
  • Platon Kuzmics Kovaljov, törvényszéki ülnök
  • Csehtarjova, államtanácsosné
  • Jarizskin, szenátusi irodafőnök
  • Pelageja Grigorjevna Podtocsina, törzstisztné
  • Ivan, Kovaljov inasa
  • Filipp Ivanovics Potáncsikov, tisztviselő
  • Junker, üzlettulajdonos

Helyszín: Szentpétervár

Ivan Jakovlevics borbély egyik reggel arra ébred, hogy a reggelire felszolgált cipóban egyik kuncsaftja, Platon Kuzmics Kovaljov orrát találja. Megpróbál megszabadulni tőle, és a folyóba dobja, ám a rendőrfőnök meglátja és behívatja. Kovaljov reggel arra ébred, hogy orra helyén egy lapos folt éktelenkedik. A hivatalnok elindul, hogy megkeresse orrát, amikor is egy kocsiból díszesen öltözve kiszállt a saját orra, és Kovaljov hiába szólította meg, az orr ügyet sem vetett rá. Ezután Kovaljov hirdetést próbál meg feladni az orra részére, de a hírlapigazgató ezt nem engedélyezi. A tisztviselő kétségbeesetten a rendőrfőnökhöz fordul, ám az nem hajlandó fogadni, így reményvesztetten hazatér, ahol később felkeresi egy fiatal rendőr, aki visszaszolgáltatja az orrát. Kovaljov a helyi orvoshoz fordul segítségért, ám az nem hajlandó visszavarrni a testrészt. Egyik reggel aztán Kovaljov újra arra ébred, hogy orra a helyén van.

Értelmezés szerkesztés

A külön életre kelő orr a kishivatalnok reménytelen álmait váltja valóra: államtanácsossá válik. Az abszurd helyzetet a város lakói, illetve a történetben szereplő hivatalnokok teljesen normálisként kezelik, úgy veszik fel Kovaljov panaszát, mintha nem a levágott orrát, hanem például egy elvesztett pénztárcát keresne, ezzel fokozva a történet abszurditását, megmutatva a korabeli orosz társadalom közönyösségét, a bürokrácia lélektelenségét, ürességét, céljainak értelmetlenségét. Ezen felül megmutatja azt is, hogy ha a kisember elveszíti az álmait, illúzióit (amit itt az orr testesít meg), akkor léte értelmetlenné, céltalanná válik.

Adaptáció szerkesztés

A mű alapján Sosztakovics megírta első (egyfelvonásos) operáját: Az orr, Op. 15, (1928)

Magyar fordításai szerkesztés

  • Gogoly Nyikoláj: Az orr; Hungária Ny., Bp., 1943 (Kitűnő regénytár)
  • Gogolj: Három novella / Az orr / A kabát / A két szomszéd Iván; ford. Dévényi Miklós; Officina, Bp., 1947 (Officina könyvtár)
  • Az arckép. Elbeszélések; ford. Makai Imre; Szikra, Bp., 1948
  • Az orr. Elbeszélések; ford. Makai Imre; Új Magyar Kiadó, Bp., 1955 (Olcsó könyvtár)
  • Attikai sóval-borssal. Két klasszikus komédia / Arisztophanész: Lüszisztraté; ford. Devecseri Gábor, színpadra alkalmazta, utószó Bicskei Gábor / Gogol: Az orr. Groteszk játék; ford. Balogh Géza, rendezői utasítások Juraj Bindzár; NPI, Bp., 1978 (Színjátszók kiskönyvtára)
  • Az orr; újrameséli Andrea Camilleri, ill. Maja Celija; Kolibri, Bp., 2014 (Meséld újra!)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés